Gazdasági hírek
Cafeteria: kevesebb cégnek futja rá
2012. május 31.

Megduplázódott azoknak a munkáltatóknak a száma, akik nem adnak béren kívüli juttatást, s akik adnak, azok is a korábbinál kevesebbet szánnak erre a célra. A SZÉP kártyák ettől függetlenül jól fogynak.

TOVÁBB >
Gyorsul a pénzmozgás – Mire érdemes figyelni?
2012. május 31.

Júliustól felgyorsul a pénzforgalom Magyarországon: a napközbeni átutalás bevezetésével néhány órán belül megérkeznek majd az átutalások a címzetthez akkor is, ha a számlát nem ugyanaz a bank vezeti.

TOVÁBB >
Így lehet még olcsóbb az életed
2012. május 30.

Mekkora hatással lehet a környezetünkre, sőt családunk életére is néhány apró, a hatékony energiafelhasználást elősegítő trükk?

TOVÁBB >
Mégsem zárják el a pénzcsapot
2012. május 30.

Az Európai Bizottság elégedett a deficit csökkentését célzó intézkedésekkel. Már Barroso is azt mondja, hogy ne vegyék el tőlünk a közösségi támogatásokat.

TOVÁBB >
Elhúznak a jó szakemberek
2012. május 30.

A magyar vállalkozások harmada nem talál megfelelő embereket az üres pozícióikra - derül ki egy friss felmérésből.

TOVÁBB >
Szüdi: minden harmadik tanárt elküldik
2012. május 29.

A pedagógusok vagy nem gondolták végig, hogy egyharmadukra nem lesz szükség, vagy mindenki arra számít, hogy nem őt, a másikat küldik el – mondja Szüdi János, korábbi szakállamtitkár. Szerinte egyáltalán nem volt csődben a közoktatási rendszer, kár azt Hoffmann Rózsának szétverni.

TOVÁBB >
Hol rontják el a kényszervállalkozók?
2012. május 29.

Tipikus hiba, hogy sokan csak állást – és nem vállalkozást – kreálnak maguknak.

TOVÁBB >
Szijjártó pótolhatatlan?
2012. május 29.

Valószínűleg a szerdai kormányülésen dől el, ki vagy kik viszik tovább a kormányfői szóvivő feladatait.

TOVÁBB >
Oszkó Péter: Keletelnék
2012. május 25.

Kétrészes interjúnk második felvonásában vodkába fúlunk, passzentosak leszünk; fenébe a tüchtigséggel. Az első etapot itt olvashatják.

TOVÁBB >
Bűzlik a földbérletügy
2012. május 25.

Kirívóan magas értékelési súlyszámmal esik latba a földbérletek pályázati elbírálásánál a szubjektív elem.

TOVÁBB >
A kölcsönt eddig is vizsgálta az adóhatóság
2012. május 25.

A Kúria döntése nem változtat a NAV eddigi gyakorlatán.

TOVÁBB >
Bankfiók a zsebben
2012. május 25.

A mobiltelefonnal igénybe vehető banki szolgáltatások egy része a legegyszerűbb készülékekkel is elérhető, az okostelefonok terjedése pedig olyan banki applikációk alkalmazását is lehetővé teszik, amelyekkel szinte ugyanazok a funkciók érhetőek el, mint a netbankon.

TOVÁBB >
Már biztos, hogy elveszett az adójóváírás
2012. május 25.

Az adóhatóság után a minisztérium is megerősítette: az szja-nál nincs negatív adó.

TOVÁBB >
Oszkó Péter: Orbán simán elszámolta magát
2012. május 24.

Kétrészes interjút készítettünk a volt pénzügyminiszterrel. A mai etapban titkos kormánytárgyaláson elhangzott trianonozásra derül fény, pártsemlegesen földbe döngölődik Orbán gazdaságpolitikája, megfélemlítődnek a gazdagok, mercizünk, kétmilliózunk, s kiderül, mit várhatunk a nyugattól. Holnap vodkázunk, tessék majd arra is kattintani.

TOVÁBB >
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből
2012. május 24.

Akinél ilyen gyakran előfordul, az azért ne aggódjon: nem valamiféle rendetlenségi adó bevezetéséről van szó…

TOVÁBB >
Tragédia vagy sem a 300-as euró?
2012. május 24.

A görög kötéltánc 308-310 forintra is felnyomhatja az euróárfolyamot.

TOVÁBB >
Beperli az MSZP-t a Földalapkezelő
2012. május 24.

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) jogi lépéseket tervez, mivel az MSZP nyilvánosságra hozta az állami földbérletpályázatok bírálati szempontjait.

TOVÁBB >
Mégsem falhat fel mindent az állam
2012. május 24.

Az Alkotmánybíróság megakadályozta, hogy állami tulajdonba kerüljön az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG).

TOVÁBB >
Ragaszkodnak a cégek a pazarláshoz
2012. május 23.

Gyakori dilemma: a régit már megszoktuk, az újtól félünk, pedig sokat lehet spórolni az e-megoldásokkal. Felesleges nyomtatás, manuális munka és átláthatatlan belső folyamatok. Ezeket kellene múlt időbe tenni.

TOVÁBB >
Pokorni: nincs két énem
2012. május 23.

A Nemzeti alaptantervet csak a legkiválóbb gimnazisták lesznek képesek befogadni, az nem egy közös nemzeti, hanem egy értelmiségi, elit kánon – véli Pokorni Zoltán, aki szerint Hoffmann Rózsa szembemegy nagy példaképével, Klebelsberg Kunóval.

TOVÁBB >
Megtáltosodott áprilisban az államkassza
2012. május 22.

Majdnem 290 milliárd forintnyi többlettel zárta az állam a hónapot.

TOVÁBB >
Félmillióan keresnek munkát
2012. május 21.

A munkaügyi központok adatai alapján kevesebben kerestek idén áprilisban munkát mint tavaly ugyanilyenkor.

TOVÁBB >
Jön a tranzakciós illeték és a biztosítási adó
2012. május 20.

A pénzügyi tranzakciós illetékről és a biztosítási adóról kezd tárgyalni az Országgyűlés jövő heti háromnapos ülésén. A képviselők - a hétfői és keddi ülésnap után - csütörtökön módosíthatják a jelenlegi médiaszabályozást.

TOVÁBB >
Meddig bírjuk energiával?
2012. május 19.

A vágyainkat is csökkenteni kell ahhoz, hogy elegendő legyen a megtermelt energia. Interjú Kiss Ádám egyetemi tanárral, az ELTE Környezettudományi Centrumának vezetőjével.

TOVÁBB >
Zuhan a reálbér
2012. május 19.

Az infláció elvisz mindent, amit a dolgozók a kötelező emelésen nyertek - írja a Népszabadság.

TOVÁBB >
Kifizetetlen számlahegyek a cégeknél
2012. május 18.

Németországban a vállalkozások háromnegyede határidőre fizet, Magyarországon a fele sem.

TOVÁBB >
Az üzlet odaát van – ezt még mindig kevés magyar tudja
2012. május 17.

Tárgyalóképes angol nyelvtudás. Ez az álláshirdetésekben szinte már kötelező kitétel, nem véletlenül.

TOVÁBB >
Behálózott pénzügyek
2012. május 17.

Rohamosan terjed a pénzügyek online intézése, ma már hazánkban több mint két millióan rendelkeznek internetbanki hozzáféréssel. Igaz, a számlatulajdonosok egyelőre elsősorban az alapszolgáltatások iránt mutatnak nagyobb érdeklődést, pedig a weben szinte minden elérhető, s a bankok között egyre komolyabb is a verseny a minél szélesebb körű szolgáltatások nyújtásában.

TOVÁBB >
Idegenellenes a magyarok 40 százaléka
2012. május 16.

Az elmúlt öt évhez képest nőtt azoknak az aránya, akik szerint egyetlen menedékkérőt sem kellene beengedni Magyarországra. Idén márciusban tíz felnőtt magyarból már négyen számítottak nyíltan idegenellenesnek - közölte a Tárki Társadalomkutatási Intézet.

TOVÁBB >
Itt a görög államcsőd?
2012. május 16.

Kifogyhatnak a pénzből a görög bankok, miután egyes híresztelések szerint az Európai Központi Bank felfüggesztette a finanszírozásukat – írja a Napi Gazdaság.

TOVÁBB >
Összekapta magát a forint
2012. május 16.

A délelőtti nagy zuhanás után szerda délutánra jelentősen erősödött a forint, az eurót négy óra előtt nem sokkal 294,75 forinton jegyezték a reggeli 297,15 forint után.

TOVÁBB >
Befellegzett a 45 éven felülieknek?
2012. május 15.

Míg az Egyesült Államokban és az angolszász országokban az életkor az elmúlt években kitolódott, hazánkban legszívesebben eldugnák a képernyőről az idős nőket. „Szép lehetsz, de okos nem" – a szlogen maradt, csak az arcok cserélődtek.

TOVÁBB >
Vizsgálat Simicska cégénél
2012. május 14.

Az Európai Bizottság Európai Csalás Elleni Hivatala (OLAF) vizsgálódott a Simicska Lajos tulajdonában álló Közgép Zrt.-nél – értesült a hvg.hu.

TOVÁBB >
Hogyan alázhat meg a főnök?
2012. május 11.

Megfenyegette a főnök, hogy megvereti őt és a családját is. Meggyanúsították, hogy kihívta a munkaügyi ellenőröket, majd kirúgták. Elvették a szabadságát, ételért és szállásért dolgoztatták. És ez csak néhány eset volt, amivel a munkaadók megalázták a dolgozóikat.

TOVÁBB >
Korlátlan a tranzakciós illeték
2012. május 11.

Nem lesz felső korlátja a tranzakciós illetéknek - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A Széll Kálmán Terv 2.0-ban még az szerepelt, hogy az egy ezrelékes adó maximum 30 ezer forint lehet, ebből 130-228 milliárd forint bevételt várt a kormány.

TOVÁBB >
Részmunkaidő teljes fizetésért
2012. május 10.

Változatos tervek születtek, hogyan segíthetné az állam a kisgyermekes nők munkába állását: bölcsinyitásra ösztönöznék a cégeket, bevezetnék a teljes fizetésért végzett részmunkaidőt, és a gyermeknevelésért járó szabadságot részletekben is ki lehetne venni. Sőt a gazdagok felajánlhatnák a családi pótlékot a szegényebb gyerekek családjának.

TOVÁBB >
Facebook-buli: kimaradnak a magyarok
2012. május 10.

A tőzsdei kereskedés előtti jegyzési időszakban gyakorlatilag nincs esélyük magyar befektetőknek részvényhez jutni.

TOVÁBB >
Nem fogadhatom el, ez a bankjegy hamis!
2012. május 10.

Aki volt már olyan helyzetben, hogy így utasították vissza a bankjegyet, amivel fizetni szeretett volna, valószínűleg soha nem felejti el. Szerencsére Magyarországon nemzetközi összehasonlításban alacsony a forinthamisítványok aránya, nem árt azonban az óvatosság.

TOVÁBB >
Csúcsborokat kóstolhatunk
2012. május 10.

Május 12-én bárki belekóstolhat a legjobb magyar borokba, sőt hazai és nemzetközi sztárborászokkal is eszmét cserélhet a kedvenc cabernet-jéről vagy aszújáról.

TOVÁBB >
Bocsánatkérés az inkompetens kormányért
2012. május 10.

Bocsánatot kért választóitól "a kormányzat legfelsőbb köreit" jellemző inkompetencia miatt egy brit konzervatív parlamenti képviselő.

TOVÁBB >
Csányi Sándor szegényebb lett
2012. május 10.

Tavaly óta 20 milliárd forinttal apadt az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának vagyona, ám a maga 135 milliárd forintjával így is ő a leggazdagabb magyar - közölte saját kiadványa alapján a Napi Gazdaság csütörtökön.

TOVÁBB >
Lassan, de elindult a MÁV a jövőbe
2012. május 10.

A jövőben SMS-sel is lehet majd a jegyekért fizetni.

TOVÁBB >
Most a SZÉP-kártya miatt szállt ránk az unió
2012. május 10.

Kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen, a rendszer azonban tovább épül és szépül.

TOVÁBB >
Inkább a kaja, mint az idegenek
2012. május 10.

A magyarhoz a hasán kersztül vezet az út. Ahogy a pirézhez is. Ezt bizonyítandó, öt bevándorló és öt magyar családot hoztak össze közös főzésre a Mika Tivadarban.

TOVÁBB >
A beteg is ügyfél – ez lenne a normális
2012. május 09.

Neten nézhető leletek és csetelés az orvossal. Ez a jövő.

TOVÁBB >
Gyerekcipőben a magyar cégutódlás
2012. május 08.

A sikeres családi vállalkozás nem a kiválasztott irányítóból nevel felelős tulajdonost, hanem sok felelős tulajdonos közül választ irányítót.

TOVÁBB >
A kreatív megoldásokból sosem elég
2012. május 07.

A cégek nem csak hirdetésekkel vagy az állásbörzéken vadászhatnak új munkatársakat.

TOVÁBB >
Íme, Demján brutálisan egyszerű jóslata
2012. május 07.

Sötét képet festett a magyar gazdaság helyzetéről Demján Sándor nagyvállalkozó, aki a Széchenyi-kártya után új ötlettel állt elő: beszerzési közösséggel javítaná a kisvállalkozók alkupozícióját.

TOVÁBB >
Nem sokat ér az érettségi
2012. május 06.

Pusztán érettségivel – szakma nélkül – nagyon nehéz elhelyezkedni. 60 ezer álláskereső gimnáziumot végzett, ők szakképzetlennek számítanak a munkaerőpiacon. A középfokú képzettségűek fizetése fele annyi, mint a diplomásoké.

TOVÁBB >
Antibiotikum helyett fokhagyma?
2012. május 05.

A fokhagyma egyik összetevője százszor hatékonyabb az emésztőrendszert megbetegítő baktériumokkal szemben, mint két hagyományos antibiotikum.

TOVÁBB >
Lecsapnak a nyaralók pénzére a bankok
2012. május 04.

A befizetett út ára a vakációzni vágyó utas bankkártyájáról az utazási irodák helyett a bankok számlájára vándorolt. A Neckermann megelégelte a sajátos jogértelmezést, és szerződést bontott az OTP-vel.

TOVÁBB >
Hatósági vizsgálatokért cserébe eladó a médiatörvény.eu
2012. május 04.

Az Eötvös Károly Intézet ingyen is odaadja az internetes címet a hatóságnak, ha az hajlandó a köztévés botrányok, a Klubrádió-frekvencia és a volt államtitkárt sározó blog ügyének kivizsgálására.

TOVÁBB >
Csalódott örökös lett az állam
2012. május 04.

Csütörtökön először rendezett az állami vagyonkezelő árverést a rá hagyott ingóságok értékesítése érdekében. De alig volt érdeklődés.

TOVÁBB >
Aranyban maradtak: hogyan kezeljük a bukót?
2012. május 04.

Egyelőre nyoma sincs az agresszív drágulásnak, így nincs mese, marad a kivárás.

TOVÁBB >
5 tipp, hogy hogyan hívjuk fel magunkra a figyelmet
2012. május 02.

A káoszmarketing csak viszi a pénzt, ehelyett mérjen tudatos csapást a piacra.

TOVÁBB >
Korlátozzák a vasárnapi munkavégzést
2012. május 02.

Júliustól vasárnap nem foglalkoztathatnak munkavállalót a kereskedők, ha nem éri el a heti 80 órát az üzemidejük. A tulaj viszont beállhat a pult mögé.

TOVÁBB >
Minden ötödik gyerek megragad hatodikos szinten
2012. május 02.

Évente mérik a 6., 8., és 10. évfolyamos gyerekek matektudását, és szövegértését. Jó hír, hogy nem romlanak a teljesítmények. A rossz: nem is javulnak. Minden ötödik 10. évfolyamos diák tudása megragad 6.-os általános iskolás szinten.

TOVÁBB >


Gazdasági hírek archívum
2022
2021
2020
2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011