Többet lopunk a hiánynál
2008. május 14.
FigyelőNet
A magyar adóelkerülők a költségvetési hiánynál is nagyobb összegű befizetéstől fosztják meg évente az államot - olvasható a Figyelő csütörtökön utcára kerülő számában, amelyben a cikk szerzői azt boncolgatják, miért nem lehet egyszerűen visszaszorítani a csalást. Arról is szó esik, hogy miképpen lehet a külföldi kiskapukat kihasználni.
Az adóelkerülés hazai mértékét igen nehéz nemzetközi összehasonlításban elhelyezni, hiszen az adatok mindenhol becslésekre hagyatkoznak, amelyeknek eltérő lehet a módszertana - írja a Figyelő. Ami Magyarországot illeti, P. Kiss Gábor és Krekó Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői a közelmúltban elkészült tanulmányukban 12 százalékos hazai rejtett gazdaságról írnak, amely ugyan mindenképpen kedvezőbb arány, mint a volt szovjet vagy a volt jugoszláv tagállamok, illetve Bulgária és Románia adata, a többi európai országénál viszont kiterjedtebb szürke- és feketegazdaságra utal. Különösen erős a fogyasztáseltitkolás és a tb-járulék be nem fizetése, előbbi aránya 8, utóbbié becslések szerint 6–9 százalékponttal magasabb az európai átlagnál.

A hiánynál nagyobb összegű az adócsalás

Az MNB-tanulmány adatai alapján valamelyest mintha javulna a helyzet. Ám még ha az adóelkerülés miatt kiesett befizetés tavaly a GDP 6,7 százalékára csökkent is a megelőző évben becsült 7,9 százalékról, a szám így is döbbenetes, hiszen nagyobb, mint az államháztartás múlt évi hiánya, azaz azt mutatja, hogy amennyiben mindenki rendezné az adóit, akkor az államháztartás pozitív egyenleggel zárna. (Ez így azért persze nem egészen pontos, hiszen a befizetett, és ezáltal el nem fogyasztható pénz más állami bevételeket csökkenthet is.)

Kétarcú fehérítés

Az adóelkerülés visszaszorításának egyik nehéz problematikája játékelméleti: bár a nagyobb adómorál biztosan jót tenne a magyar lakosság egészének, ugyanakkor az egyéni fehérítési lépések után csak a csökkenő jövedelem észlelhető.

Maguk az intézkedések is kétarcúak; például ha megadóztatják és felemelik a minimálbért, akkor ezzel az adminisztratív lépéssel a legtöbb munkavállaló bevallott jövedelme közelít a valós jövedelemhez, viszont sokan éppen emiatt szorulnának ki a legális munkaerőpiacról. Szomorú tapasztalat az is, hogy míg az adótételek megemelése növeli az eltitkolási hajlandóságot, visszafelé nem olyan könnyű hatni. Amíg a kiskapuk léteznek, az adókulcs mérséklése nem feltétlenül hat érdemben az adómorálra.

Mindenképpen szélesíteni kellene a megadóztatható bázist, akkor könnyebb alacsonyabb kulcsokkal operálni – csakhogy a vita sokszor leragad a konkrét százalékos mértékeknél, és arra senkinek sincs biztos receptje, hogy miképpen lehetne több vállra ráhelyezni a terheket.

A multiknál máshogy trükköznek

A nagy multinacionális cégekről, a pénzügyi szféráról az hírlik, hogy ott az átlagnál sokkal jobb a morál. Bizonyára, bár a multik a nemzetközi adótervezés áldásait is ki tudják használni, és a pénzügyi szférában is vannak azért meglepő megoldások.

Egy ismert intézménynél dolgozó bróker meséli, hogy cége 22 munkatársa a fizetése egy részét rendszeresen árfolyam-nyereségként kapta meg. „Amíg nem volt árfolyam-nyereségadó, teljesen adómentes volt ez a juttatás, de a 20 százalékos adó megfizetésével is mindenki jól jár” – von mérleget a bróker, megfeledkezve a másik oldalon a továbbra is lúzer államról.

"Hawaii" külföldön

A legalitás határán egyensúlyozgató „tervezési” lehetőségeket az uniós csatlakozás csak tovább szélesítette – elegendő a szlovák rendszámú autók vagy a szomszédos országban bejelentett és ott adózó vállalkozások rohamos szaporodására gondolni.

De ha továbbmegyünk, még ezeknél is előnyösebb konstrukciókra bukkanhatunk. Liechtensteini (FL) rendszáma van például a hazai utakon egyre több gyönyörű luxusautónak, az aprócska alpesi országban ugyanis sokkal jobb feltételekkel lehet autót venni és fenntartani. A 7,4 százalékos ottani általános forgalmi adó miatt eleve jóval olcsóbb a jármű, ha azután egy liechtensteini bejegyzésű cég adja bérbe, vagy lízingelteti az autót az azt használó magánszemélynek, akkor további adóelőnyök élvezhetők.

(Még több részlet a paradicsomi állapotokról a Figyelő legújabb számában olvasható)

Adatkezelési tájékoztató