Bezárt és nem fizet az Interfruct
2008. augusztus 2.
Szirmai S. Péter -
Összes áruházát bezárta, és nem fizet egykori beszállítóinak az Interfruct. A cégből a tulajdonos már korábban kiszervezte az ingatlanokat, és vélhetően a készpénzállomány jelentős részét is. A Figyelő cikke.
Egyetlen Interfruct áruház sem nyitott ki a múlt héten, ám hogy miért, arra más a cég magyarázata, illetve a szakmában terjedő szóbeszéd. Csöppüs Gábor marketingvezető szerint leltároznak, és az újranyitásra készülnek. Azt a híresztelést pedig visszautasítja, hogy a háttérben valójában az üzletek bérbeadásáról tárgyal az Interfruct, s a cég egészének sorsa kérdéses. A marketingvezető csupán azt erősítette meg, hogy a Váci úti és a Bécsi úti áruházaik bérleti jogát átadják a Start Trading Kft.-nek, amely a rivális Reál-csoporthoz tartozik.

Az Interfruct körüli bizonytalanság vélhetően nem tölti el örömmel az egykori beszállítók szívét. Azok ugyanis egyelőre hiába futnak a pénzük után. A lánc néhány napja például még azt ajánlotta az egyik régi partnerének, hogy egy hónapig készpénzzel fizet a jövőbeni szállítások után, majd utána áttérne a halasztott rendezésre. A kérdéses italgyártó azonban ezt nem fogadta kedvezően, hiszen több tízmillió forinttal már így is „lóg neki” az Interfruct. És ez a kényszerhitelező nincs egyedül, hiszen a cég jóval több mint 700 millió forint lejárt beszállítói tartozást nem tud rendezni.

Fotó: Kalló Iván

Fotó: Hartyányi Norbert

Házi kölcsön

A miértre részben a tulajdonos korábbi pénzügyi manőverei is utalhatnak. Az Interfruct ugyanis az elsősorban grandiózus balatoni ingatlanfejlesztési terveiről elhíresült SCD csoporthoz tartozik, konkrétan az SCD Inter-Invest Befektetési Zrt. tulajdonában van.

Az SCD az Interfruct áruházi ingatlanokat először felvásárolta azok eddigi kis tulajdonosaitól, majd mintegy 20 milliárd forintért korábban eladta az angol Dawnay Day Carpathian Plc. alapkezelőnek, és 15 évre szóló visszabérlési jogot kötött ki (tehát a híresztelések szerint most a bérelt ingatlanjait adná bérbe másoknak). Ám a társaság mérlegbeszámolóiból az is kiderül, hogy az Interfruct összesen (saját tulajdonú leányvállalatán keresztül és közvetlenül) mintegy 3 milliárd forint kölcsönt adott az SCD Inter-Investnek, azaz saját tulajdonosának. A kölcsönt felvevő cég viszont 2007-ben minimális forgalom mellett 3,6 milliárd forint veszteséget, ezen belül 3,15 milliárdos értékvesztést könyvelt el.

A hitelező beszállítók e műveletek (ingatlan és kölcsönügyletek) alapján úgy gondolják, hogy az Interfructból az SCD „kiszipkázta a pénzt”, és ma már nincs olyan vagyonelem, amely a leszállított áru fedezetét biztosítaná. Több tucat egykori beszállító és két hitelbiztosító várja a követeléseinek rendezését, s a pénzére vár a CIB Bank is. Valamennyi megkérdezett, így Belovai Csaba, a Zwack Unicum kereskedelmi igazgatója is kitért minden kérdés elől, amely azt firtatta, újrakezdik-e a szállítást a bajba jutott társaságnak.

Az SCD azonban másképp látja, „Szó sincs pénzkivonásról. Éppen ellenkezőleg, több milliárd forintot fordítottunk a reorganizációra és fejlesztésre a tulajdonlás alatti időszakban. Becsléseink szerint emellett mintegy 2,5 milliárdot veszítettünk az Interfruct értékesítésén is” – állítja Elkán Péter, az SCD csoport kommunikációs vezetője.

„A győri áruház megépítése, az Interfruct gépjárműparkjának, informatikai rendszerének megújítása, a RIA kiskereskedelmi lánc létrehozása, a személyi állomány közel 150 fővel való bővítése önmagában is több milliárd forintos invesztíciót igényelt” – sorolja. A 3 milliárd forint kölcsön tényét pedig kategorikusan cáfolta. Bránát István, az Interfruct Kft. korábbi ügyvezető igazgatója szintén elzárkózik a 3 milliárdos kölcsönt firtató kérdéstől: „Május végén leköszöntem, a társasággal kapcsolatos kérdésekben már nem vagyok illetékes, ezért nem kívánok nyilatkozni.”

SCD-történet

Eredetileg bevásárló- központok építésére született az a Shopping Center Development Kft., amelyből az ezredfordulón az SCD Management Kft., majd végül a balatoni ingatlanfejlesztéseivel a piac meghatározó szereplőjévé vált jelenlegi SCD-csoport kifejlődött. A rövidítés jelentése mára a feledés homályába veszett, s a megfejtés
sokak fantáziáját beindította. Többen a két, milliárdos befektető, Csányi Sándor és Demján Sándor monogramját vélik az SCD mögött, de ezt a cég többször visszautasította. Mindössze annyi – nagyon közvetett – kapcsolat volt az OTP elnök-vezérigazgatója és az SCD között, hogy 2005-ben a bank és az ingatlanfejlesztő csoport közös céget alapított OTP SCD Lízing Zrt. néven. Ám ebből az OTP 2006 nyarán kivásárolta az SCD 25 százalékos tulajdonrészét. Az SCD-csoport alapította azt az SCD Inter-Invest Zrt.-t, amely az Interfruct Kft.-t a német Tengelmann-csoporttól 2005-ben – információnk szerint mintegy 5,2 milliárd forintért – megvásárolta. A cégbírósági adatok szerint az Interfruct Kft.-t közvetlenül tulajdonló SCD Inter-Invest Zrt. jelenleg név- és tulajdonosváltási bejegyzés alatt áll.

A történet további érdekessége, hogy az SCD május 20-án az SCD Inter-Investet eladta a főleg válságkezeléssel foglakozó ciprusi Calslane Holdingsnak (Hosszas aszalódás – Figyelő 2008/25. szám). E társaság viszont a Kossuth Holding Válságkezelő és Felszámoló Zrt. tulajdonosa is, s ez utóbbi vezérigazgatója, Csorba Gábor László néhány hete az SCD Inter-Invest Zrt. vezére is lett. Márpedig a Kossuth Holdingnak van gyakorlata a hasonló élelmiszer-ipari esetekben, irányításával számolták fel például a modern, részben uniós támogatással épített húsfeldolgozó üzemet működtető Húspiac Kereskedelmi Kft.-t.

De ugyancsak a Kossuth számolta fel a Barnak 66 Kft.-t, az állattenyésztő Mol-Pig Kft.-t és az FH Invest Kft.-t is. Nem jó előjel, hogy e felszámolt cégek eszközei tehermentesen új tulajdonosokhoz kerültek, míg a jogosultsági sorban hátrébb álló beszállítók általában nem jutottak a követelésükhöz. Korábban sziklaszilárdnak hitt, Komárom-Esztergom, Zala megyei, és fővárosi vállalkozások tűntek el így a süllyesztőben, tetemes adósságot hátrahagyva.

Kérdés, hova kerülhet az Interfruct még megmaradt, az említett módszerekkel „tehermentesített” eszközállománya. Nos, a háttérben már feltűnt Jelen Béla, a hajdani Sláger Kereskedőház Rt. résztulajdonos-vezetője, aki a Calslane Holdings részéről segítette az áruházlánc megszerzését, jelenleg külső szaktanácsadóként működik közre az Interfructnál. A szakember azért is név a szakmában, mert az ezredforduló után olyan viharosan integrálta a Mecsek Füszért láncba a Slágert, hogy az ügyből rendőrségi eljárás lett, és két, még le nem zárult per is folyik ellene.

Naponta

Jelen Béla már az Interfruct eladása után, június 27-én új társaságot alakított Naponta Élelmiszerkereskedelmi Kft. néven. A tevékenységi kör alapján ez akár alkalmas is lehetne az Interfructhoz hasonló kereskedelmi lánci tevékenység átvételére. Csöppüs Gábor meg is erősítette a Figyelő kérdésére, hogy az Interfruct tulajdonosa valóban tárgyalásokat folytat a Naponta Élelmiszerkereskedelmi Kft.-vel „a reorganizációs folyamatban történő esetleges szerepvállalásáról”. Azt nem árulta el, hogy valójában mi lenne ez a sejtelmes szerep, mert a tárgyalások lezárásáig üzleti titkokként kezelik.

Hasonló titok fedi azt is, hogy az egész Interfruct manőver mögött pontosan ki, vagy kik állnak. Az Interfructot és a Kossuth Holdingot egyaránt tulajdonló Calslane Holdings tulajdonosa ugyanis egy közép-amerikai adóparadicsomban, Belize-ben bejegyzett off-shore cég, a Corymbosa Invest Corp.

Adatkezelési tájékoztató