360 milliárd dolláros mentőövet dobnak a pénzpiacnak
2008. szeptember 18.
FigyelőNet, MTI
A mértékadó európai központi bankok csütörtökre és a következő napokra újabb rendkívüli refinanszírozási árveréseket hirdettek, ezúttal a dollár likviditását növelendő. A központi bankok e héten már több mint 100 milliárd eurót, fontot és svájci frankot öntöttek a piacra rövid lejáratokra.
Az Európai Központi Bank (EKB) 40 milliárd dollárt oszt szét csütörtökön egynapos lejáratra, és közleménye szerint addig folytatja az aukciókat, amíg szükséges.

A brit központi bank, a Bank of England szintén 40 milliárd dollárt ajánl fel, mármint a csütörtöki első napra, az amerikai szövetségi tartalékbankrendszerrel (Fed) tavaly decemberben kötött és most megújított csereegyezmény keretében. Szintén várható, hogy folytatja az aukciókat a következő napokban is.

A Svájci Nemzeti Bank is naponta tart dollárárverést csütörtöktől egynapos lejáratra, naponta legföljebb 10 milliárd dollár ajánlva fel, csütörtöki közleménye szerint.

Az új aukciók alapja, hogy a Fed megújította a világ nagy központi bankjaival kötött csereegyezményeit. Az átmeneti devizacsere-rendezés keretét 180 milliárd dollárral bővítik, és minden kölcsönös megállapodás január végéig érvényes, közölték a Fednél csütörtökön. A bővítés 55 milliárd dolláros az EKB számára, 110 milliárd dollárra - vagyis ennyivel többet oszthat ki az EKB -, és 15 milliárd dolláros a Svájci Nemzeti Bank számára, 27 milliárd dollárra.

Egyszersmind új cseremegállapodásokat kötött a Fed a japán, a brit és a kanadai központi bankkal. Ezek a Bank of Japan számára 60 milliárd dollárra, a Bank of England számára 40 milliárd dollárra, a Bank of Canada számára 10 milliárd dollárra növelik a kiosztható összeget.

A japán központi bank a maga részéről szintén rendkívüli árverést rendezett egynapos lejáratra csütörtökön, de még nem dollárt használt fel, hanem jent, 2,5 billió jen (23,93 milliárd dollár) értékben. Az utóbbi három nap alatt már 8 billió jent öntött a bankközi piacra.

Adatkezelési tájékoztató