Mi jönne a dollár helyett?
2009. április 14.
Hogyan csökkenthető a globális gazdaság sebezhetősége? Ötletek szép számmal akadnak: új devizarezsim, dollár helyett nagyobb szerep az IMF speciális, SDR elnevezésű devizájának, egységes pénznem az egész világon, de legalább Európában.
Nyáron csökkenthetik az alapkamatot
<
A pénzügyi világ globális válsága amerikai eredetű. A másodlagos jelzálogbankok csődje volt az első jel, de ez már csak lenyomata volt egy folyamatnak. A válság valódi okai között hangsúlyosabb a nagy eladósodás, a felgyorsult pénzügyi közvetítőrendszer, a pénzügyi innovációk túlburjánzása és a globális deviza-rendszer sebezhetősége, működési kockázatai.

Egészen röviden: rengeteg ország, így a leggazdagabb nyugat-európai és amerikai államok lakossága, illetve maguk az államok döbbenetes mértékben eladósodtak. A fejlődő államok egy része pedig ezt finanszírozta, ők ugyanis nem fogyasztottak annyit, nem adósodtak el, sőt éppen hogy megtakarítottak, és finanszírozták a nyugati világ dőzsölését. Hatalmas külkereskedelmi többlete révén vicces módon a szegényebb Kína, Oroszország finanszírozta nagyrészt a nagy amerikai lakossági fogyasztási boomot, a kölcsönből vett terepjárókat és ingatlanokat.

Mégis a dollár a nyerő

<
Amikor aztán elkezdődtek a bajok, paradox módon mégis a válsággócpont fizetőeszköze, vagyis az amerikaiak dollárja erősödött meg, mert az amerikaiak várhatóan csökkenő kereslete miatt a világban üzleti bizalomvesztés alakult ki, estek a részvényárak, a terményárak, de az amerikai államban azért még mindig bíztak a pórul járt befektetők, sok pénz ment az amerikai államkötvényekbe.

Mi történt eközben a fejlődő államokban? Gyengültek a saját devizák, erősödött az euró, a dollár, gondot okozott a fejlődő államoknak a devizában felvett adósságterheik visszafizetése, ami visszahatott a fejlett világra is. Hiszen mindenki mindenkivel össze van kapcsolva, ha egy kisebb államban esnek az eszközárak, akkor az sok befektetői szinten szalad végig, és okoz veszteséget mindenütt.

Hogyan tovább?

Joggal merülhetett fel a kérdés, és erről az angolszász sajtó érdemi anyagokat is közölt, hogy miként lehetne ezt az átváltási kockázatot csökkenteni, miként lehetne egységes világdevizát bevezetni, legyen az a dollár, vagy az SDR (special drawing rights, vagyis különleges lehívási jogok, amely a Valutaalap speciális devizája).

Aki ilyen messzire nem ment, az például azt taglalta, hogy miként lehetne az egységes euróövezetre nem felkészült államokban is eurót bevezetni.

SDR

Az SDR a londoni G20 találkozón valóban jobban előtérbe került, mert az IMF lehívható tartalékainak érdemi megnövelése (250 milliárd dollárról, 750 milliárd dollárra) felerészt SDR-ben történik majd. Az SDR szerepének további növeléséről elsősorban Kína felől hallani. Az egyik vezető kínai közgazdász arról értekezett, hogy érdemes lenne olyan közös devizát vagy viszonyítási devizát, tartalékképzési eszközt kialakítani, amely minden ország nemzeti devizájától független.
Nem ismerjük még a válság orvosságát.

Nem ismerjük még a válság orvosságát.


Az elképzelés szerint visszaszorulna így a dollár szerepe és nőhetne az SDR fontossága. Ezzel az lenne a cél, hogy a nagy amerikai válságkezelés esetleges kockázatai alól jobban szabaduljon fel a világ többi része. Igaz, az ügy pikantériája, hogy a dollár szerepének visszaesésével éppen Kína járna a legrosszabbul, mert hatalmas devizatartaléka nagyobb részt dollárban van, ha változtat az arányokon, azzal gyengíti a dollárt, és rosszul jár.

Sokan már korábban is a nagy euróerősödés – dollárgyengülés sztorit is azzal magyarázták, hogy a nagy devizatartalékkal rendelkező országok elkezdtek az eurótartalékok felé átcsoportosítani. Ez nem jelent persze feltétlenül dollár-euró konverziót, de már az is egy erős hatás, ha az új tartalékokat euróban és nem dollárban helyezik el.

Természetesen a jelenlegi rendszer nem tökéletes, és ebben a dollár egyeduralkodó szerepének van felelőssége. Bizonyos országokban szinte az egyetlen fontos tőkepiaci paraméter a dollár, elég, ha a nagy japán exportőrök árfolyammozgására gondolunk. Az autóipari, illetve szórakoztatóelektronikai cégek árfolyama teljesen együttmozog a dollárral, erős dollárnál drágulnak a részvények, erős jennél pedig gyengülnek.

Mi változna?

Ha valóban nagyobb szerep jutna az SDR-nek, amely a Bretton Woods-i pénzügyi rendszer terméke, és szerepe igencsak korlátozott, akkor sem köszönne be teljesen új világ a jelenlegi tartalékképzésre. De mert az SDR a dollár, a jen, az euró és az angol font keveréke, így kisebb lenne a szerepe a nagy devizák egymással szembeni mozgásának.

Ez lehetne a fő tartalékvaluta. Az elképzelés hagymázas kissé, de nem úttörő gondolat, hiszen sokan gondolkodtak már azon, hogy miképpen lehetne az árfolyamkockázatokat, a devizaarbitrázsokat, egyes pénznemek támadhatóságát csökkenteni.

Példák

Az idegen deviza akár „feketén” is értékmérővé válhat egy nemzetgazdaságban, az egykori Jugoszláviában a német márka, a világon mindenütt, de Afrikában különösen is az amerikai dollár sok üzletkötés, magánbusiness értékmérője volt a múltban is, mindenféle hivatalos elismerés nélkül is.

Kisebb, alacsony készpénzforgalmú országok azt is megtehetik, hogy saját pénzjegynyomás és saját monetáris politika nélkül bevezetnek egy idegen devizát. Erre Montenegró esete lehet jó példa, hiszen a kis balkáni ország lakossága euróval fizet. Semmilyen euróbevezetési feltételt nem teljesítettek, valahogyan megoldják a nemzetközi piacról a szükséges készpénzmennyiség beszerzését, és lemondtak a gazdaság monetáris befolyásolásáról..

Valutatanács

A monetáris politika, illetve a nemzeti valutarendszer egy érdekes fajtája a valutatanács (általában még a magyar közgazdászok is az angol kifejezést, a currency boardot használják). Ezekben a rendszerekben a hazai valuta korlátlanul átváltható egy meghatározott külföldi valutára, és az árfolyamok is össze vannak kötve.

Erre rengeteg példa van, nemcsak olyan távoliak, mint korábban Argentína, illetve jelenleg is Ecuador vagy Hongkong dollárhoz kötöttsége, de az unión belül is ilyen politikát folytat Észtország, Lettország, Bulgária. Ezekben az országokban ugyan van saját deviza, de az tökéletesen hozzá van kötve egy nagy és erős devizához, ezzel biztosítva a pénzstabilitást. Az ilyen országokban voltaképpen csak egy célja van a jegybanknak, az árfolyamcél, fenn kell tartani a fix cserearányt, és a belső pénzkínálat egy az egyben megfelel a tartalékoknak.

Nagyon azért nem kell irigykednünk, még a rettentő forintkockázatok láttán sem az ilyen rendszerekre, hiszen ha például a befektetők távozása miatt csökken a devizatartalék, akkor a belső pénzkínálat is csökken, hiszen a távozó külföldi befektetők átváltják a helyi devizát a saját devizájukra, ami szűkíti a pénzmennyiséget és a belső keresletet, erősíti a recessziós hatásokat.

Adatkezelési tájékoztató