Könnyebb lesz foglalkoztatási támogatást igényelni
2009. október 16.
A kormány hajlandó könnyítéseket tenni a gazdasági vállalkozások számára a foglalkoztatási támogatásokhoz kötött feltételek teljesítésében - közölte Varjú László a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) államtitkára pénteken az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén pénteken.
Az OÉT ülésen a munkaadói oldal tett javaslatot a könnyítésre. Varjú László tájékoztatása szerint a Regionális Fejlesztési Tanácsok az eddigi 16 helyett 24 hónapra adhatnak moratóriumot a foglalkoztatási támogatásokhoz kötött feltételek teljesítésére, bár a munkaadói oldal 36 hónapot kért.

A munkaadók másik javaslatának eldöntését, hogy három éves létszám megtartás esetén teljesítettnek tekintsék a szerződés feltételeit, a Regionális Fejlesztési Tanácsok hatáskörébe utalják. Ehhez jogszabály módosításra lesz szükség - mondta az államtitkár.

Tokár István, a munkaadói oldal soros elnöke a kérést azzal indokolta, hogy a kapacitások 16 hónap alatt várhatóan nem állnak vissza a 2008. évi szintre, és nagyon sok kis- és középvállalkozás nem tudja teljesíteni azt, hogy a foglalkoztatottak számát ne csökkentse 85 százalék alá. Az elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy az eredeti feltételek mellett a támogatás összegének kamattal növelt visszafizetése vinné csődbe a vállalkozásokat.

Adatkezelési tájékoztató