Trichet szerint javult a helyzet
2009. december 3.
FN.hu, MTI
Az európai pénzpiacokon olyannyira javult a helyzet az utóbbi időben, hogy nincs már szükség annyi likviditásbővítő intézkedésre, mint korábban - fejtette ki az EKB elnöke csütörtökön délután a bank kamatdöntő ülését követő sajtótájékoztatón. Előzőleg az Európai Központi Bank (EKB) változatlan szinten, 1 százalékon hagyta az irányadó kamatot az elemzők várakozásának megfelelően.
Jean-Claude Trichet elmondta, az euróövezet gazdasága a korábban vártnál nagyobb ütemben fog növekedni az idén és jövőre, így a bank megkezdheti azoknak a rendkívüli intézkedéseknek a fokozatos visszavonását, amellyel a bankok likviditásának növelését akarták elősegíteni.

A bank előrejelzése szerint a bruttó hazai termék(GDP) 1,1-1,5 százalék közötti mértékben fog növekedni az euróövezetben jövőre a szeptemberben várt mínusz 0,5-plusz 0,9 százalék előrejelzés helyett. Az idén a korábban előre jelzett 4,4-3,8 százalék közötti zsugorodás helyett csak 3,9-4,1 százalék lehet a GDP visszaesése.

A bank a gazdasági növekedéssel összhangban felfelé módosította inflációs várakozását is: jövőre 1,3 százalékot várnak a bank elemzői a korábban jelzett 1,2 százalékkal szemben, ez azonban még bőven alatta van az EKB által az árstabilitást jelentő 2 százalék körüli szintnek. A bank egyelőre továbbra sem lát olyan komolyabb kockázatot, ami miatt veszélybe kerülhetne az árstabilitás.

A likviditást bővítő intézkedések fokozatos megszüntetéséről Trichet elmondta: a bankok refinanszírozását szolgáló 12 hónapos tender az idén december 16-án, a 6 hónapos jövő év március végén megszűnik.

Adatkezelési tájékoztató