Túlzottan széttartanak az euróövezet országai
2010. február 14.
FN.hu, MTI
"vigyáznunk kell, nehogy még jobban szélesedjék az (euróövezeti országok) széttartása. Egy valutaövezet nem tartható fenn hosszú távon, ha a tagországok mérlegeinek eltérése túl nagy" - mondta Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök és pénzügyminiszter, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának elnöke.
Juncker a Süddeutsche Zeitung hétvégi számának nyilatkozva elmondta: a görög kormánynak meg kell értenie, hogy rendbe kell hoznia államháztartását. Ha minden tőle telhetőt megtesz, akkor Európa szolidárisan mellette fog állni, segítésre készen.

Továbbra sem szólt azonban arról, miből állhat az Európai Unió segítsége Görögország számára.


"Nem tudok megnevezni semmilyen konkrét eszközt. Sokféle lehetőségünk van, és használni is fogjuk őket, ha szükséges" - mondta.

Juncker arról is szólt, hogy egyetlen euróövezeti ország államcsődje vagy az euróövezetből való eltávolítása sem kerülhet szóba. "A maastrichti egyezmény azon alapul, hogy ez ki van zárva" - mondta.


A múlt héten Brüsszelben rendezett, informális EU-csúcson az állam- és kormányfők támogatásukról biztosították a súlyos pénzügyi válsággal küzdő Görögországot, és felszólították a görög kormányt, hogy valósítsa meg stabilitási programját.

Azt máris tudni lehet, hogy Görögországot rendkívül szoros ellenőrzésnek vetik alá. Deficitcsökkentő menetrendjének első felülvizsgálata már márciusban lesz, a következő májusban, majd negyedévente folytatódik.

Adatkezelési tájékoztató