Fitch: a feltörekvők kilátásai lényegesen jobbak
2010. március 9.
FN.hu, MTI
A piaci szereplők most már számottevően kedvezőbben ítélik meg a felzárkózó országcsoport gazdasági kilátásait, mint a magasabb besorolású gazdaságokét - állapította meg David Riley vezérigazgató a Fitch Ratings kedden Londonban rendezett éves helyzetértékelő konferenciáján.
Mint azt a legnagyobb európai hitelminősítő vezetője elmondta, a cég által elvégzett idei első negyedévi felmérés szerint a feltörekvő országokban a befektetők több mint 80 százaléka változatlan, valamelyes, illetve jelentősen javuló helyzetre számít a következő tizenkét hónapban.

Ugyanakkor a felmérésbe bevontak csaknem háromnegyede tart az alapvető gazdasági körülmények jelentős, vagy valamelyes romlásától a fejlett ipari térségben.

A konferencián elhangzott mindazonáltal az is, hogy a magas adósi besorolású fejlett gazdaságokban jóval kisebbek a politikai stabilitást terhelő kockázatok, például a "parlamenten kívüli politikai megoldások" veszélye, mint egyes feltörekvő országokban.

Adatkezelési tájékoztató