Szijjártó: Nem egy nyilatkozat mozgatja a BUX-ot
2010. június 3.
FN.hu, MTI
Mindenki azt várja, hogy az új magyar kormány öntsön tiszta vizet a pohárba, ismertesse a gazdaság valós állapotát, és kezdje meg annak újjászervezését - mondta Szijjártó Péter a Magyar Televízió Az Este című műsorában. Badarság azt gondolni, hogy egyes nyilatkozatokra tőzsdeindexek mozdulnak meg radikálisan – tette hozzá Kósa Lajos nyilatkozatára utalva.
„Tőlünk hónapok óta azt kérdezik, hogy milyen gazdaságpolitikai lépéseket fogunk tenni, mi pedig hónapok óta elmondjuk, hogy a következő gazdaságpolitikai lépések attól függenek, hogy milyen állapotban van valójában a magyar gazdaság”, mert az egészen világos, hogy nem olyanban, mint amilyet az előző kormány által publikált számok mutatnak - mondta a miniszterelnök szóvivője.

Arra a kérdésre, hogy a tőzsde, az árfolyam miért reagált érzékenyen, Szijjártó Péter úgy válaszolt: nyilván mindenki megtiszteltetésnek veszi - így fideszes vezető politikusok is -, ha a nevüket és a nyilatkozataikat ilyen konkrét gazdasági folyamatokkal hozzák azonnal összefüggésbe. „Nyilvánvalóan badarság lenne azt gondolni, vagy legalábbis a valóság túlságos leegyszerűsítését jelentené, ha azt gondolnánk, hogy egyes nyilatkozatok kapcsán, mondjuk tőzsdeindexek és árfolyamok mozdulnak meg radikálisan” – fogalmazott. Az azonban biztos, hogy Magyarország az igazság pillanata előtt van – tette hozzá.
Az MTI által megkérdezett piaci szakértők szerint bizonytalanságot okoztak a piacon Kósa Lajosnak, a Fidesz ügyvezető alelnökének a magyar gazdaság állapotára vonatkozó kijelentései. A kormánypárti politikus államcsőd közeli helyzetről, kríziskezelés szükségességéről beszélt egy konferencián, és úgy fogalmazott: „a kényszerhelyzet miatt bizonyos gazdasági alkotmányossági szabályok felfüggesztésére is sor kerülhet átmenetileg”. Ugyancsak csütörtökön közölte Varga Mihály, hogy az általa vezetett gazdasági tényfeltáró bizottság részjelentése súlyos megállapításokat tartalmaz.

Adatkezelési tájékoztató