G20: szigorították a bankszabályokat
2010. november 12.
FN.hu, MTI
Konkrét eredményként a Nemzetközi Valutaalap (IMF) reformja, valamint a Bázel-III néven ismert szigorúbb bankszabályozás jóváhagyásával ért véget pénteken a G20-ak szöuli csúcsértekezlete.
A résztvevők ugyan megállapodtak, hogy a vitatott árfolyam- és kereskedelmi kérdések megoldásában együttműködnek, de a részletek kidolgozása csak a jövőben várható. Egyelőre még arról sem sikerült megegyezni, hogyan határozzák meg az irányelvek megalkotásának kritériumait. Ugyanakkor egyetértettek, hogy a világgazdaság visszatért a növekedés útjára, de az élénkülés folyamata lassú.

Mint Wolfgang Scha:uble német pénzügyminiszter a találkozót követően elmondta: elhárult, illetve jelentősen csökkent egy árfolyamháború veszélye, a Fed fenntartható növekedést, nem pedig gyenge dollárt akar. Ezzel más résztvevők is egyetértettek.

Ténylegesen a csúcsértekezlet csak azokra a reformokra adta áldását, amelyet részben a hetekkel korábban Kjongdzsuban ülésező G20 pénzügyi vezetők fogadtak el, illetve azt az új bankszabályozást, amelyet a világ központi bank- és pénzügyifelügyelet-vezetőinek Bázeli Bizottsága még szeptemberben hirdetett ki. Más témákban - így az árfolyamszabályozás, vagy a vitatott kereskedelmi kérdések terén - továbbra sem jutottak túl az általánosságokon. A házigazda Dél-Korea szóvivője kénytelen volt "igen bátorítónak" nevezni már azt is, hogy a zárónyilatkozat kissé enyhíti a feszültséget.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) mélyreható reformjáról még októberben állapodtak meg kjongdzsui tanácskozásukon a G20 csoport pénzügyi vezetői. Az IMF vezérigazgatója történelminek nevezte az elfogadott átalakítást, - mint akkor mondta, "ez a valaha végrehajtott legnagyobb reform az intézmény igazgatásában" - de más résztvevők is elégedetten nyilatkoztak. A több szakaszból álló reformnak véglegesen 2014 januárig kell lezárulnia. A G20 tagországok nyilatkozata szerint ennek végrehajtásával az IMF hatékonyabb és hitelesebb szervezet lesz.

A valutaalap hatalmi viszonyainak átrendezésével a világgazdaság tényleges erőviszonyai kapnak hangsúlyt: az egyre nagyobb gazdasági erőt képviselő küszöbországok - köztük India és Kína - tényleges gazdasági potenciáljuknak megfelelően vehetnek részt a szervezetben.

A G20 csoport rábólintott az új nemzetközi bankszabályokra, vagyis a bankok tőkemegfelelési mutatóinak szigorítására. A megbeszélések színhelyéről Bázel III-nak nevezett intézkedéseket a kormányok, parlamentek dolga lesz törvénybe iktatni fokozatosan, 2019-ig.

A G20-csoport következő tanácskozásaira 2011-ben Franciaországban, 2012-ben Mexikóban kerül sor.

Adatkezelési tájékoztató