Airport '11 - az igazi katasztrófa
2011. július 4.
Brückner Gergely 
Airport '11 - az igazi katasztrófa - illusztrációVajon miért szállt ki a magyar állam a Budapest Airportból? Annyi biztos, hogy az állam így sem szabadulhat meg minden kötelezettségétől - a 2005-ben kötött privatizációs szerződés következtében. Háttér és elemzés.
Ellentétes hírek szállingóztak az elmúlt két hétben arról, hogy a magyar államnak mi is a célja a Budapest Airport Zrt.-vel, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető társasággal. Előbb az terjedt el, hogy a magyar állam igyekszik visszavásárolni az egész céget, majd egy olyan kormánydöntés látott napvilágot, amely szerint az állam mégis kiszáll, vagyis eladja a még meglevő 25 százalékos + 1 szavazatnyi pakettjét is a főtulajdonos konzorciumnak (a Hochtief Concessions által vezetett konzorciumban német, kanadai, amerikai és szingapúri befektetők vannak). Nem osztogatnak, hanem fosztogatnak – ahogy a jereváni rádióról szóló klasszikus viccben hallhattuk.

Opciók így, opciók úgy

A történet jelen állása szerint legalábbis rövid távon biztosan nem a magyar államé lesz a reptér, hanem azé a csoporté, amely majd megveszi a német Hochtief AG reptérportfólióját. Ám az, hogy a magyarok vesznek vagy eladnak, az olyannyira bizonytalan volt, hogy maguk a németek is némileg meglepődtek, amikor kiderült számukra, hogy az állam mégis eladja számukra a reptér negyedét.

A 2005-ben 464,5 milliárd forintért privatizált Budapest Airport-tranzakcióhoz sokféle különmegállapodás tartozott. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közleménye szerint a mostani eladás alapjául szolgáló opciós megállapodás nem a 2005-ös részvény-adásvételi megállapodásban, hanem a részvényesek között szintén 2005-ben kötött (és 2007-ben módosított) részvényesi megállapodásban szerepelt. Eszerint az állam 2011. június 18-i jogvesztő határidővel élhetett egy eladási opció lehívásával és végül le is hívta az opciót.

 Az NFM szerint a 36,6 milliárd forintos mostani vételár a 25 százalék + 1 szavazatért azért nem hasonlítható össze közvetlenül a korábbi privatizáció során befolyt 464,5 milliárd forinttal, mert a 75 százalék -1 szavazatnyi részvénycsomag vételára csak 60 milliárd forint volt és mintegy 405 milliárd forint a repülőtér 75 évre szóló vagyonkezelési jogának és az eladott eszközöknek az ellenértéke volt. A magyar államnak a reptér működtetéséből azért marad némi bevétele, mert az éves vagyonkezelési díj (a Budapest Airport éves teljes árbevételének fél százaléka, de minimum évi 750 ezer euró) továbbra is jár a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek.

Meglepődtek

A főtulajdonoshoz közeli forrásunk szerint a németek vezette főtulajdonos őszintén meglepődött az opció lehívásán, mert korábban az állami kommunikáció és retorika alapján azt gondolta, hogy az állam nem él végül ezzel a jogával, de az euróban mintegy 130 milliós opciót végül mégis lehívta az állam. Egyik forrásunk szerint lehet, hogy a magyar állam hosszabb távon azért reptértulajdonos szeretne lenni, de aktuálisan nem eladni a pakettet büntetőjogi kategória lett volna. A 130 millió euróért eladható pakett ugyanis mai értékelésen ennél az értéknél kevesebbet ér.

A megállapodás idején reális ár óta ugyanis bejött a válság, a reptér, illetve az őt birtokló konzorcium nyakig eladósodott, a rossz nyelvek szerint a hitelek egy része már jelentős diszkonttal is eladó lenne a finanszírozók felől. Akárhogyan is, ma nincs olyan számtan, amellyel a 25 százalék megérné a 130 millió eurót, vagyis, ha van olyan vevő, akinek kötelessége ennyit adni érte, arra bizony rá kell sózni a pakettet.

Német szempontok

A Hochtief ennek azért nem örül különösebben, hiszen miután a céget felvásárolta a spanyol Grupo ACS, hamar biztossá vált, hogy a Hochtief piacra dobja reptéri portfólióját, vagyis a budapesti, a sydney-i, az athéni, a hamburgi, a düsseldorfi és tiranai repterekben birtokolt kisebb-nagyobb részesedéseit. A Financial Times szerint a Hochtief 1,6 milliárd eurót remél a közös cégbe apportálandó érdekeltségekért, és ebben a folyamatban némileg akadályt jelentett, hogy belépett az újabb kiadás. A legfrissebb állapot szerint három csapatnak van esélye a reptéri csomagra, vagyis legalábbis rövid távon közülük kerülhet ki a budapesti reptér tulajdonosa is. A Fraport, a frankfurti reptér német tulajdonosa, amelyet a frankfurti tőzsdén is jegyeznek. Tőkeerős, rendkívül nyereséges vállalkozásról van szó, ugyanakkor a szerepével kapcsolatban versenyjogi aggályok is felmerülhetnek, hiszen már van német reptérérdekeltsége és ehhez venne továbbiakat.

A Global Infrastructure Partners egy hatmilliárd dollárt kezelő és infrastruktúra-üzemeltető cégekbe fektető alap, amely jelenleg két reptérérdekeltséggel rendelkezik Londonban, a Gatewick és a London City reptereket tulajdonolja, ezeket éppen versenyjogi aggályok miatt tudta megvenni korábbi tulajdonosától.

A Vinci pedig egy francia központú, globális építőipari cég, rengeteg projekttel, autópálya-koncessziókkal, mintegy 33 milliárd euró éves bevétellel és majd 2 milliárd euró nyereséggel. Kisebb eséllyel ázsiai és észak-amerikai érdeklődő is van. Közülük várható tehát a hazai reptér új tulajdonosa.

 Elvileg elképzelhető lenne, hogy az igencsak eladósodott magyar repteret az új tulajdonos eladja később a magyar államnak, de mivel rengeteg hitel van a cégen (ezt részben maga a Budapest Airport, részben a tulajdonosai vették fel), ezért a visszavásárlás még alacsony vételár mellett is igen drága lenne.

A távoli jövő

Ugyanakkor a későbbiekben még mindig lehet olyan konstelláció, hogy végül a magyar államra száll a reptér, ennek legalább két eshetősége van, vagy egy különmegállapodás alapján kötelező lesz az államnak megvennie a céget, vagy olyan rosszul megy majd a BA-nak, hogy tulajdonosa megkeresi azt, aki értéket lát benne, ez pedig leginkább a magyar állam lehet. Egy biztos, a 2005-ös privatizáció az azonnali árbevétel-maximalizálás szempontjából siker volt, döbbenetesen magas bevételt sikerült elérni, de ezért cserébe nagyon kemény feltételeket vállalt a magyar állam.

Márpedig ezek továbbszállnak egy esetleges tulajdonosváltásnál is, hiszen nem a reptértulajdonos személye fog változni, csak annak a tulajdonosa, vagyis a nagymamavállalat Az egykori privatizáció tipikus IBG – YBG üzlet volt. Az angolszász világban bevett fogalom Jonathan Knee befektetési bankár nagy sikerű könyvéből van, amelyet a dotcomlufiról írt. Ebben használta az I’ll be gone. You’ll be gone.(én is eltűntem, te is eltűntél) fogalmat azokra az üzletekre, amelyet kiagyalói a rövid távú nyereségért megkötnek, gondolván, hogy a később borítékolható negatív kimenetelnél már úgysem lesznek sehol.

Az egyik ilyen kellemetlen megállapodás szerint a magyar államnak, ha neki róható fel a reptér üzleti ellehetetlenülése, kötelessége lehet visszavásárolni a repteret. Amennyiben a BA számára nem felróható külső környezeti okok miatt a BA a felszámolás sorsára jut, akkor az immár mintegy 500 milliárd forintos vételár, a ferihegyi fejlesztések (közel 100 milliárd forint), valamint az évek során felhalmozódó kamatok összege lenne az az ár, amit meg kellene fizetni az államnak.

Adatkezelési tájékoztató