A pénzügyi szektorban keresnek a legjobban
2011. augusztus 19.
Hir24.hu 
Idén júniusban a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresete 4,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
Májusban még éves szintű 6,7 százalékos növekedés volt tapasztalható.  A családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkereset júniusban 5,9 százalékkal nőtt 2010. hatodik hónapjával összehasonlítva, míg a májusi növekedés 7,5 százalékos volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

Júniusban a prémium, jutalom és egyéb havi külön juttatások nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkeresetek növekedési üteme a versenyszférában 5,1 százalékra gyorsult a májusi 4,5 százalékról, míg a versenyszférában 5,2 százalékra lassult az egy hónappal korábbi 8,1 százalékosról.

Az első félévben a bruttó átlagkeresetek 3,6, nettó átlagkeresetek pedig 5,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Az átlagkeresetek a versenyszférában 5,3 százalékkal nőttek, a költségvetés területén - a 2010. évi eseti keresetkiegészítés januári és márciusi kifizetése miatt - 1,1 százalékkal csökkentek 2010 azonos időszakához képest.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 211 400 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 216 500, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 201 300 forint.

A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (480 200 forint), mivel jelentős, 6,8 százalékos növekedést ért el, ezt az információ és kommunikáció (394 900 forint - 5,2 százalékos növekedéssel), valamint az energiaipar követte (371 200 forint - 5,63 százalékos emelkedéssel).

A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (124 900 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (145 600 forint) ágakban dolgozók kerestek.

A közfoglalkoztatás keretében munkát végzők év kezdeti, 13 ezer fős létszáma júniusra 78 ezerre nőtt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos (családi kedvezmény nélkül számított) nettó kereset 140 300) forint volt, átlagosan 5,2 százalékkal magasabb az előző évinél. Ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 2,2 százalékkal 98 900 forintra, a szellemi foglalkozásúaké 6,4 százalékkal 182 600 forintra emelkedett egy év alatt .

Adatkezelési tájékoztató