Zűrös lehet más címén vállalkozni
2011. augusztus 27.
Tamásné Szabó Zsuzsanna 
Zűrös lehet más címén vállalkozni - illusztrációKockázatos lehet a vállalkozónak, ha úgy dönt, hogy székhelyszolgáltatást vesz igénybe. Bár csak ügyvéd vállalhatna ilyet, mások is foglalkoznak vele. Több éve. Így talán az sem csoda, ha nem szabályozott a tevékenység, nincsenek kötelező garanciák, sem felelősségbiztosítás. Lehetnek emiatt kényes helyzetek.
A székhelyszolgáltatók azzal hirdetik magukat, hogy a mozgásban lévő vállalkozóknak kínálnak egy állandó bázist, ahova bejegyeztethetik a céget, kirakhatják a cégtáblát, ahol átveszik, ahonnan továbbítják a leveleket, ahol őrzik a hivatalos és üzleti irataikat, és még a hatóságot is fogadják, ha ellenőrzésre kerül sor. Nem véletlenül vállalják pont ezeket a dolgokat alapszolgáltatásként, hiszen a cégtörvény meghatározása szerint ezek a székhely „kellékei”. A bibi annyi, hogy szintén a cégtörvény szerint ilyen tevékenységet csak ügyvéd végezhet. De ezt már nem veszik figyelembe.

Nem törvényes, mégis működik?

A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) szerkesztőségünknek küldött válaszában külön kiemelte, hogy a cégtörvény szerint „székhelyszolgáltatás nyújtására kizárólag a cég létesítő okiratát ellenjegyző ügyvéd jogosult.” Mivel a piacon számos nem ügyvéd székhelyszolgáltatót találtunk, még egyszer rákérdeztünk az adóhatóságnál, biztos-e amit írtak. Megerősítették korábbi állításukat.

Vagyis működik egy olyan szolgáltatás, amely az adóhivatal törvényértelmezése szerint nem működhetne. És vannak cégek, akik ezért fizetnek.

mi a székhely?

A cég székhelye a cég bejegyzett irodája. A bejegyzett iroda a cég levelezési címe, az a hely, ahol a cég üzleti és hivatalos iratainak átvétele, érkeztetése, őrzése, rendelkezésre tartása, valamint ahol a külön jogszabályban meghatározott, a székhellyel összefüggő kötelezettségek teljesítése történik. Ide tartozik a hatóságok kényszerintézkedéseinek tűrése is. A cég székhelyét cégtáblával kell megjelölni.
A cég létesítő okirata úgy is rendelkezhet, hogy a cég székhelye egyben a központi ügyintézés (döntéshozatal) helye. Amennyiben a cég székhelye nem azonos a központi ügyintézés helyével, a központi ügyintézés helyét a létesítő okiratában és a cégjegyzékben fel kell tüntetni.
A törvény értelmében tehát a székhely - hasonlóan az angolszász megoldáshoz - főszabályként a cégnek az adminisztratív jellegű tevékenységek helyét biztosító bejegyzett irodája (registered office), ahol nem szükségszerű, hogy a cég aktívan jelen legyen, míg a központi ügyintézés helye az a hely, ahol a cég érdemi irányítását, ügyvezetését, a döntéshozatali tevékenységet folytatják.
Székhellyel valamennyi cégnek kell rendelkeznie (míg az elkülönült központi ügyintézési hely, illetve a telephely, fióktelep létesítése a cég szabad elhatározásától függ), és annak – függetlenül attól, hogy a cég székhelyét székhely-szolgáltatási szerződéssel, bérleti szerződéssel vagy más módon biztosítják – minden esetben meg kell felelnie a székhellyel szemben támasztott (a fentiekben részletezett) törvényi követelményeknek.

Hogyan lehetséges ez?

Az adóhivatal azt írta, hogy amint bejelentésre kerül a székhelyszolgáltatás igénybevétele, 15 napon belül értesítik a bejelentésben megjelölt ügyvédet, hogy az jelezhesse, ha nem kötött ilyen megállapodást, és ezzel kiszűrjék a fiktív bejelentéseket. A bejelentésből látnia kellene az adóhivatalnak, ha nem az ügyvéd székhelycímére szól a székhelyszolgáltatás. Kiderült, hogy a kulcsszó itt a bejelentés.

A szekhely.com székhelyszolgáltató vezetője, Kuti István szerint (aki maga sem ügyvéd) ugyanis csak akkor kell bejelenti az adóhatóság felé a székhelyszolgáltatást, ha azt ügyvéddel kötötték. Szerinte téved az adóhivatal, amikor azt mondja, hogy székhelyszolgáltatást csak ügyvéd vagy ügyvédi iroda székhelyére lehet bejelenteni. Rajtuk ezt még senki nem kérte számon, az adóhivatal sem – tette hozzá.

Más miatt is rizikós lehet

Az adóhatóság válasza alapján tehát a székhelyszolgáltatók egy része nem is működhetne. Bár nem lehet, de egy kicsit tekintsünk most el ettől a ténytől, s csak azt nézzük, ha már szerződést kötött valaki, mi az, amire figyelnie kellett volna. Kuti István hívta fel a figyelmünket néhány részletre. Ilyen lehet például, hogy az ingatlan, ahova bejegyzik a céget, a szolgáltató tulajdonában van-e. Ha nincs, akkor a szolgáltató (és a megrendelő is) ki van szolgáltatva a tulajdonosnak, mert az felmondhatja a bérleti szerződést vagy akár el is adhatja az ingatlant, s ezzel kvázi megszüntetheti a székhelyet.

Magánszemélyek is kínálnak székhelyszolgáltatást, pedig ők legfeljebb a bérleti díjról adhatnak számlát, a többi szolgáltatásról nem (ilyenkor felvetődhet a fekete foglalkoztatás kérdése is az adóhatóság részéről). Érdemes ezen kívül azt is megnézni, mikor alakult a cég, mióta végez székhelyszolgáltatást, s hogy vállal-e garanciákat, titoktartást, van-e felelősségbiztosítása. Belegondolva, milyen bajt okozhat, ha a hivatalos levél elkeveredik (vagy nem veszik át), esetleg illetéktelen kézbe kerül, akkor az a minimum, hogy ennek utána nézzünk.

Akár meg is szüntethetik a céget

Ha nem volt körültekintő a cég a kiválasztáskor (s ebbe, ha szigorúan vesszük, beletartozik az is, hogy az adóhatóság értelmezését figyelembe véve csak ügyvéddel kössön székhely-szolgáltatási szerződést) akkor más meglepetések is érhetik. Az is előfordul, hogy a szolgáltató leveszi a cégtáblákat, és egész egyszerűen eltűnik – tudtuk meg Kuti Istvántól.

Ilyenkor a hivatalos leveleket nincs aki átvegye, ezért az adóhatóság a cégtulajdonos címére küld értesítést. Felfüggesztésre kerülhet az adószám, s ha a tulajdonos címén sem veszik át a leveleket, a vállalkozás törlését is elrendelhetik.

Kik veszik igénybe a székhelyszolgáltatást?

Sokan hirdetik azzal a szolgáltatást, hogy ha valaki nem akarja a saját lakásába bejegyeztetni a céget, mert nem akarja, hogy oda jöjjenek a levelek, a hatóság emberei, arra megoldás lehet a székhelyszolgáltatás.

A vidéki vállalkozók egy része azért érzi szükségét, hogy budapesti (vagy nagyobb városbeli) székhelye legyen, mert sokan megtapasztalták közülük, e nélkül nehezen tudnak érvényesülni. Szomorú (sőt, alaptalan és igazságtalan), de a kisfalubeli céges cím nem jó ajánlólevél, s tapasztalat szerint pusztán a budapesti címtől sokkal nagyobb a bizalom a cég irányába.

Külföldiek is vannak az ügyfelek között, akik itt akarnak letelepedni, vállalkozni, de például albérletben laknak, és a főbérlőjük nem egyezik bele abba, hogy az ő címén legyen a vállalkozás székhelye.

Teljesen más a motiváció, amikor vidékre teszi át egy cég a székhelyét. E mögött többnyire az áll, hogy a falucska elengedi az iparűzési adót. A gépjárműadóból (súlyadó) viszont jókora bevételre tehet szert (esetleg ebből is adhat kedvezményt). Ha egy vállalkozás pályázni is akar, akkor az is bevett trükk, hogy hátrányos térségbe teszi át a székhelyét, hogy több vissza nem térítendő támogatást kapjon. Persze rizikó azért van ezekben a kitelepülésekben, főleg ha csak papíron valósulnak meg.

Ezen kívül vannak olyan cégek is, akik csak azért bíznak meg székhelyszolgáltatót, mert nem egyenes úton járnak, a tulajdonos nem akarja, hogy el lehessen őt érni, illetve előre be akarja biztosítani, hogy bármikor felszívódhasson a cége. Ezt Kuti István sem tagadja, hozzátéve, hogy ők az ilyen ügyfeleket igyekeznek elkerülni.

Adatkezelési tájékoztató