A vártnál erősebb lejtmenetben a GDP
2012. november 15.
A KSH legfrissebb adatai szerint 1,5 százalékkal csökkent a GDP a harmadik negyedévben, ami a vártnál rosszabb eredményt jelent.

A várakozásokat alulmúlva, 1,5 százalékkal csökkent a GDP a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz, míg 0,2 százalékkal az előző negyedévhez képest. Londoni elemzők az idei harmadik negyedévre 1,1-1,3 százalékos GDP-visszaesését vártak.

A múlt év harmadik negyedévében 1,4 százalékkal nőtt a GDP az előző év azonos időszakához viszonyítva, 2011 első kilenc hónapjában a gazdaság teljesítménye 1,8 százalékkal bővült a bázishoz képest. Az idei év első kilenc hónapjában a gazdaság teljesítménye 1,3 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakáétól.

A várakozásainkkal ellentétben a hazai gazdaság nem került ki a technikai recesszióból – kommentálta az eredményt a Takarékbank elemzője, Suppan Gergely. A vártnál rosszabb GDP-adatért több elemző szerint is szinte teljes mértékben az aszály felelős. A többi ágazat a várakozásoknak megfelelően teljesített Suppan szerint. Mintegy felük stagnált, míg az információ, telekommunikáció, szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás és az építőipar teljesítménye növekedett. Ez utóbbi alapján a beruházások a vártnál kedvezőbben alakulhattak a harmadik negyedévben.

A felhasználási oldalon a háztartások fogyasztása visszaesést mutathatott, amit részben enyhíthetett a vendéglátás pozitív teljesítménye. A beruházások visszaesése lényegesen mérséklődhetett, a nettó export pedig továbbra is pozitívan járult hozzá a gazdasági teljesítményhez, így a legnagyobb mértékben a készletek további leépítése húzhatta le a gazdaságot.

A negyedik negyedév a kiábrándító európai konjunktúramutatók alapján igen bizonytalan, így a Takarékbank az idei GDP előrejelzését 1,2-1,3 százalékos visszaesésre módosítja. Mivel a gazdaság csak lassan lábalhat ki a recesszióból, jövőre mindössze 0,4 százalékos növekedésre számítanak, ezen belül a fogyasztásnál és a beruházásoknál 1-1 százalékos csökkenésre. A nettó export viszont a gyenge külső kereslet ellenére stabilan járulhat hozzá a növekedéshez az autóipari kapacitások fokozatos élénkülésének köszönhetően

Forrás: FN24

Adatkezelési tájékoztató