Még kevesebb egyetemista lesz
2012. november 21.
Jövőre tovább csökkenti a kormány az államilag támogatott férőhelyeket. Az oktatási tárca szerint saját elképzelése uniós vagy nemzetstratégiai célkitűzések ellenében hat.
Még kevesebb egyetemista lesz

Az idei, megközelítőleg 44 ezerről valamivel több mint 35 ezerre csökkentené, vagyis több mint 8 ezer fővel faragná le az állami ösztöndíjas, illetve részösztöndíjas helyekre felvehetők számát a kormány – írja az [origo] a birtokába jutott, a jövő évi felsőoktatási keretszámokról szóló előterjesztés nyomán. A tervet akár már a szerdai ülésén is elfogadhatja a kormány.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatási államtitkárságán készült november 20-i keltezésű tervezet szerint az alapképzésben a tavalyi 31 790-nel szemben mindössze 24 780 diák tanulmányát finanszírozná teljes egészében az állam. A felsőoktatási szakképzésben ezenfelül 2350, az egységes osztatlan képzésben 3660, a határon túlra kihelyezett képzésekben pedig 400 államilag támogatott hely maradna országosan, illetve további 150-et az államközi megállapodás keretében Magyarországon tanuló külföldiek számára is fenntartanának.

A tavalyi elosztással ellentétben a részösztöndíjas helyeket nem egyes képzési területekhez csoportosította az államtitkárság, hanem hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő, illetve gyesben vagy gyedben részesülő hallgatóknak (4000 helyet), kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó diákoknak (500-at), valamint Magyarországon tanuló külföldieknek (500) különítette el.

A kormány egyetlen támogatott helyet sem hagyott meg a jogász-, illetve közgazdászképzésben, de nullára csökkentette a művészetközvetítésre felvehető hallgatók számát is (a mozgóképkultúra, médiaismeret, ének-zene, képi ábrázolás, kézművesség, környezetkultúra és elektronikus ábrázolás szakok tartoznak ide).

A drasztikus keretszámvágások ismertetése után arra is figyelmeztetnek az előterjesztés készítői, hogy a tendencia, amellyel a 2011-es 53 450 főről 2014-re körülbelül 30 ezerre kívánja leszorítani a kormány az állami (rész)ösztöndíjasok számát, „más európai uniós vagy nemzetstratégiai célkitűzések ellenében hat."

A javaslat a kockázati tényezők között sorolja fel, hogy a keretszámcsökkentések miatt meghiúsulhat az EU2020-stratégia keretében tett kitűzés, amely szerint Magyarország a 30-34 évesek körében 30,3 százalékra viszi fel a diplomások arányát. „A keretszámok változása effektív korlátot jelenthet a továbbtanulásban" – írják, s ezt modellszámítással is visszaigazolják. Eszerint 2020-ra a teljes, 20-65 éves népesség körében is 1 százalékponttal, a 25-29 éves férfiak és nők esetében pedig 3, illetve 5 százalékponttal alacsonyabb lesz a diplomások aránya ahhoz képest, mint ha nem változtak volna 2012-ben a felvételi keretszámok.

A nyertes a Fidesz által létrehozott Nemzeti Közszolgálati Egyetem, ott a 2012-es 1017 fős államilag támogatott keretszámot 2013-ra 1470-re vinnék fel a „növekvő állami igények kiszolgálására”.

Forrás: Origo

Adatkezelési tájékoztató