Soha nem fuccsolt be még ennyi cég
2013. január 03.
Tavaly négyezerrel több cég adta be a kulcsot, mint egy évvel korábban, azaz munkanaponként száz cég tűnt el a süllyesztőben.

Magyarországon 28 305 cég szűnt meg tavaly. Az utolsó negyedévben pedig különösen sok. Ha a tendencia folytatódik, a megszűnések száma akár meg is duplázódhat – mondja az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató ügyvezető igazgatója, Tóth Tamás.

Felemás év

Az év első hónapjaiban még az egekbe szökött a cégalapítási kedv, március elején ugyanis szigorúbb cégalapítási feltételek léptek hatályba, ezért sokan igyekeztek még a régi szabályok szerint, olcsóbban és kevesebb ellenőrzéssel létrehozni új vállalkozásaikat.

A havi öt-hatezer új céget hozó cégalapítási hullám után áprilistól a mélybe (havi két-háromezerre) zuhant az új bejegyzések száma, de aztán ismét kissé emelkedett. Az éves cégalapítási átlag így marad 38 ezer körül. Ami még mindig nagyon magas szám, inkább növekvő gazdaságban lenne indokolt.

Végelszámolási dömping

Az első félévben emellett soha nem látott végelszámolási hullám tizedelte a vállalkozásokat. Az első negyedévben több mint 9 ezer, a másodikban több mint 10 ezer cég végelszámolása indult meg (korábban évi öt-hatezer ilyen eljárás volt csak). Az ok: a NAV és a cégbíróságok kényszer-végelszámolást indítanak azok ellen a cégek ellen, akik nem adják le a mérlegüket.

Az év második felében csökkenni kezdett mind a felszámolások, mind a végelszámolások száma. E mögött szintén jogszabályváltozás áll: a cégtörvényből ugyanis kikerült a kényszer-végelszámolás intézménye, és helyét a kényszertörlés vette át. S mivel az utóbbi eljárás nehezebben fordul át felszámolásba, így azok száma is visszaesett.

Év végi feketeleves

Az utolsó negyedévben viszont épp az előbbiek miatt látványosan megugrott a törlések száma: októbertől decemberig 9418 cég szűnt meg ilyen úton (korábban évi 5-6000 törlés volt). Ez a szám jövőre tovább emelkedhet, akár meg is duplázódhat.

Ezzel egy korábban nem feltűnő, de sokak által ismert probléma válik láthatóvá. Az, hogy nagyon sok virtuális cég szerepel működő cégként a nyilvántartásokban – mondja Tóth Tamás. Ilyen oldalról nézve kedvező tendenciának fogható fel, ha ezek a cégek megszűnnek. Hiszen ez tisztulást jelent.

Forrás: FN24

Adatkezelési tájékoztató