Hulló kések a pénzpiacokon
2013. június 20.
Az amerikai Fed-elnök szerdai beszéde idegessé tette a befektetőket. Ütik a forintot, és mélyrepülésben az arany is.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed döntéshozó testülete, az FOMC kétnapos ülést tartott a héten. Az egyeztetést követően a Fed-elnök bejelentette, hogy a jelenleg havi 85 milliárd dolláros kötvényvásárlási program (QE3) mértékének csökkentése akár már idén is megvalósulhat. Ben Bernanke a pénzpumpa leállítását a 7 százalékos amerikai munkanélküliség eléréséhez kötötte, ami az XTB brókercég vezető elemzője szerint nagyjából egy év múlva várható. (A legutóbbi munkanélküliségi ráta 7,6 százalékos volt.)

Soós Róbert hozzátette: a cél a soft landing, vagyis a monetáris lazítás kisebb lépésekben történő leállítása. Ha ekkora likviditás hirtelen kiesne a piacokról, akkor az amerikai kötvénypiacon is nagyon elszaladnának a hozamok. Már most is lehet látni az emelkedést, hiszen a tízéves amerikai államkötvények hozama 2,3 százalék környékén mozog. Tehát a tavalyi évvel ellentétben most már reálkamatot is hoznak a befektetőknek. Ez pedig rossz hír a rizikósabb eszközöknek, hiszen a befektetési alapok könnyedén dönthetnek a „kevesebb feltörekvő, több fejlett piac" stratégia mellett.

Fotó: Shutterstock

„A Bernanke-beszéd hatására több eszköz grafikonján is hullókés-szerű mozgás volt látható. Ez a hirtelen szakadás általában mindenféle idősíkon átszakítja a támaszszinteket. Veszélyes ilyenkor az 'aljakat' vadászni, és elkapni a hulló kést" – magyarázta a technikai érdekességeket a kereskedési szakértő.

Amerika jobban teljesít

Soós Róbert szerint akkor nyugodhatnak meg a befektetők, amikor visszatérnek a józan paraszti észhez, és rájönnek, hogy a Fed azért tervezi a pénznyomda leállítását, mert a makrogazdasági adatok alapján az amerikai gazdaság jobban teljesít. Amint áttérnek erre a gondolkodásmódra, akkor visszaállhat az a szokványos piaci reakció, hogy a kedvezőbb amerikai adatok hatására a kockázatosabb eszközökből is vásárolnak. Jelenleg ezeken a piacokon inkább az erőteljes eladás jellemző.

Csapkodás a forintpiacon

A magyar fizetőeszköz árfolyama az euróval szemben csütörtökön 4 forintos sávban liftezett. Délelőtt hajszálnyira megközelítette a 300-as szintet, majd egy éles visszahúzással 296-ig süllyedt az euró. Kora délután az árfolyam újra 299 közelébe emelkedett. A hét mozgalmas volt, hiszen hétfő délelőtt 290 alatt is járt az euróárfolyam.

Soós Róbert szerint továbbra is 290 és 300 között ingadozhat az euró. A vezető elemző nem számít arra, hogy a 300 körüli árfolyam megállítaná a magyar jegybankot a további kamatvágásban. A következő kamatdöntő ülés jövő kedden lesz. Pénteken az segíthet a forintnak, ha az európai pénzügyminiszterek tanácskozásán valóban zöld jelzést kap a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás megszüntetése, ami már az Európai Bizottság május végi ajánlása óta szinte biztosra vehető.

A Fed-bejelentést egyébként a devizapiacok sokkal inkább megszenvedték, mint a részvénypiacok. A dollár minden devizával szemben erősödött. A legnagyobb gyengülést a magyar forint, az ausztrál dollár ás a japán jen könyvelhette el.

Szakad az arany

A nemesfém árfolyama unciánként 1300 dollár alá, 2,5 éves mélypontra süllyedt csütörtökön. Az XTB szakértője szerint, mivel világszerte alacsony az infláció, így nem érvényesül az arany menedékszerepe, és a Fed-pénzpumpa visszafogása is a sárga fém ellen dolgozik. Minél jobb amerikai gazdasági adatok látnak ugyanis napvilágot, annál jobban felgyorsíthatja a Fed a kiszállást (az exitet), és annál mélyebbre és gyorsabban szakadhat az arany árfolyama is.

Forrás: FN24/MTI

Adatkezelési tájékoztató