Drága a biztonság, kockáztatnak a cégek
2013. október 25.
A kkv-k több mint háromnegyede tart valamilyen vagyoni kár bekövetkezésétől, mégis többségük túl költségesnek tartja a biztonságot – derül ki az Union Biztosító felméréséből.

A júliusban 300 vállalkozás megkérdezésével készült kutatás szerint a cégvezetők elsősorban a lehetséges károk következményeitől tartanak. Főként attól, hogy mennyi időt vehet igénybe az eredeti állapot visszaállítása, illetve a helyreállítás időszakában hogyan tudnának működni.

A lét a tét

A kisebb társaságoknál egy esetleges leállás, részleges vagy teljes üzemszünet miatti bevételkiesés sokszor a fennmaradást is kockára teszi. Különösen érvényes ez a tíz fő alatt foglalkoztató mikrovállalkozásokra – idézi a közlemény Lehel Gábort, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatóját.

Ezt olvasta?

A felmérés eredményei alapján a kkv-k 45 százalékának súlyos probléma a kár miatt fellépő bevételkiesés. Második helyen szerepel 40 százalékkal a helyreállítás hosszadalmas időigénye, a harmadik helyre pedig a betöréstől való félelem került.

Kulcsemberek a cégnél

Minden harmadik válaszadó elismeri, hogy van náluk olyan kulcsember, akinek baleset vagy betegség miatti kiesése akár a működésüket is ideiglenesen veszélybe sodorná.

Az Union kutatása szerint a vagyonbiztosítással rendelkező kis- és közepes vállalkozások több mint harmada igénybe is vette az elmúlt időszakban biztosítását.

Gépjármű-biztosítása a megkérdezettek 80 százalékának van, vagyonbiztosításban a lefedettség 70 százalék körül mozog. A másoknak okozott károkra általában csak a kötelezően előírt biztosításokat kötik meg, az üzemszünet-biztosítás szintén alig jellemző.

A válaszadók általában árbevételük 0,5-1 százalékát fordítják biztosításra, ami jól mutatja, hogy bár tartanak a káreseményektől, de költségesnek tartják a biztonságot.

Forrás: FN24

Adatkezelési tájékoztató