Egy okkal több, amiért érdemes a tavaszt várni
2014. január 10.
Az új uniós pályázatok közül a kisebb értékűek várhatóan már tavasszal megjelennek – derült ki a Szabad Európa Vitanapok rendezvényen. A 2014-2020-as időszakban a legtöbb forrás a munkahelyteremtésre juthat.

Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiáért felelős államtitkár elmondta: Magyarország várhatóan január végén nyújtja be az Európai Bizottságnak a 2014-2020 közötti fejlesztési stratégiát meghatározó partnerségi megállapodást, és február végén az operatív programok tervezetét is beadja.

A tagállamok április 22-ig nyújthatják be formálisan is a partnerségi megállapodást, majd további 3 hónapjuk van az operatív programok beadására. A magyar kormány célja, hogy ez a folyamat minél gyorsabb legyen, mert annál hamarabb ki lehet írni a pályázatokat – tette hozzá a nemzetgazdasági tárca államtitkára.

Ezt is olvassa el!

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára azt mondta: az év közepén elindulhatnak az új pályázatok, de a kis kockázatú, kisebb értékű pályázatok várhatóan már tavasszal megjelennek.

Az EU-nak is jobban kellene teljesítenie

Cséfalvay Zoltán kiemelte, hogy szigorodtak a makrogazdasági kritériumok, illetve minden országnak azt a közös célt kell segítenie, hogy az Európai Unió globális versenyképessége tovább erősödjön.

1100 milliárd

Az új tervezési időszakban a források 60 százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre szeretné fordítani Magyarország, míg az előző, 2007-2013-as időszakban ez az arány csak 16 százalék volt. A legtöbb forrás (várhatóan mintegy 1100 milliárd forint) a foglalkoztatás ösztönzésére jut, de fontos terület a kis- és közepes vállalkozások versenyképességének javítása is – összegezte az államtitkár.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program lesz a legnagyobb operatív program: 2740 milliárd forintos kerettel. A források jelentős részét kkv-k fejlesztésére fordítják, de fontos lesz többi között a kutatás-fejlesztés, az innováció, az infokommunikációs szektor fejlesztése is.

Az előző időszakhoz képest nagyobb szerepet juttatnának a pénzügyi, vagyis a visszatérítendő eszközöknek, például a kedvezményes hiteleknek és garanciáknak. Ezeknek köszönhetően például évente 100 ezer lakás energiahatékony felújítását lehet majd elősegíteni.

Intézményi változás

Csepreghy Nándor elmondta: levonták a megfelelő tanulságokat az előző programozási időszakból, és szükség volt az uniós forrásokat koordináló intézményrendszer átalakítására is. A regionális fejlesztési ügynökségeket az adott régiókban érintett megyék vették át, és ezek alkotják meg a fejlesztési programokat.

Papírmunka helyett...

A jövőben kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani a pályázatokat, így akár nullára is csökkenhet az adminisztratív okokból történő elutasítások száma, és rövidíteni lehet a határidőket. A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy a korábbi, átlagosan 600-700 napot (a pályázat kiírásától a kifizetésig) nagyjából a felére szeretnék csökkenteni. A teljes pályázati rendszerben olyan adatbázis használnak, amely össze van kapcsolva más állami adatbázisokkal, így csökken a beadandó dokumentumok köre.

Forrás: MTI

Adatkezelési tájékoztató