A kisvállalkozásoknak kedvezett a jegybank
2014. február 11.
Varga Mihály értékelte a növekedési hitelprogram eddigi eredményeit.

A Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja (NHP) során egyértelműen a kisebb vállalkozások kerültek előtérbe: darabszám szerint a folyósított hitelek 70 százalékának összege 50 millió forint alatt maradt. A kis- és középvállalkozások számára ez jelentős kamatcsökkenést hozott, ami megtakarításként jelenik meg náluk – írta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy képviselői kérdésre.

Volner János jobbikos országgyűlési képviselő azt kérdezte a nemzetgazdasági minisztertől, hogy "Mely hazai kis- és középvállalkozások kaptak hitelt a növekedési hitelprogram első szakaszának keretében?" és  "Készült-e bármilyen statisztikai jellegű összesítés a növekedési hitelprogram első szakaszában finanszírozott kkv-król?"

Kitolódott a futamidő

Varga Mihály válaszában azt írta: az első szakasz további eredménye, hogy a kkv-hitelállomány átlagos futamideje jelentősen kitolódott. Míg korábban az állomány nagyobb része 1-3 éves lejáratú volt, addig az NHP keretében jellemzően ennél hosszabb, 5-10 éves futamidejű hiteleket helyeztek ki. Így jelenleg az átlagos futamidő mintegy 7 év.

Részletes adatok

A válaszlevélben közölt jegybanki táblázatból kiderül: az NHP első szakaszában összesen 9844 hitelügylet keretében 701 milliárd forint összegű hitelt helyeztek ki a bankok és a takarékszövetkezetek. Ebből a mikrovállalkozások 214 milliárd forint hitelt vettek fel 4554 hitelszerződés révén, a kisvállalkozásoknak 226 milliárd forintot folyósítottak 3596 hitelszerződés alapján, míg a középvállalkozások 1694 hitelszerződés keretében 261 milliárd forint hitelhez jutottak.

Az NHP első szakaszában együttesen 290 milliárd forint új hitelt folyósítottak a pénzintézetek. Ebből mikrovállalkozások 84 milliárd forint, kisvállalkozások 99 milliárd forint, középvállalkozások 107 milliárd új hitelt kaptak.

Forrás: MTI

Adatkezelési tájékoztató