Széles Gábor repteret venne
2014. július 04.
A sármelléki reptér megvételére kiírt pályázaton egy brit cég mellett a magyar milliárdos is indult – tudta meg a Napi.hu.

A Napi.hu úgy tudja, hogy két érvényes ajánlat érkezett az évek óta gondokkal küzdő sármelléki reptér megvételére. Az egyiket egy brit cég tette (a lap szerint orosz tőkével a háta mögött), a másikat Széles Gábor.

A milliárdos és a maléj gép

A magyar milliárdos a Napi.hu kérdésére megerősítette vételi szándékát. Mivel a két ajánlat elég közel áll egymáshoz, a felszámoló Vectigalis Zrt. ártárgyaláson dönti el, hogy ki lesz a befutó. A repteret 1,2 milliárd forintért hirdették meg.

Özönlenek az oroszok

Az orosz tőke érdeklődésén nem is kell csodálkozni, hiszen az orosz turisták nagyon szeretik Hévízt, amelyet a sármelléki reptéren keresztül tudnak elérni. Amikor két éve átvette a város a reptér üzemeltetését, az orosz piaci növekedést is megcélozták az új turisztikai stratégiájukban. Ennek eredményeképpen márciusban 180 utassal a fedélzetén leszállt Sármelléken az első orosz menetrend szerinti repülőgép, amely hetente szállítja az utasokat Moszkva és a Hévíz-Balaton Airport között.

Papp Gábor, Hévíz polgármestere a múlt honapban az MTI-nek elmondta: 2010-ben a hévízi gyógytó a korábbi évi 700-800 ezer helyett tavaly már 1,4 millió belépőt fogadott, és ebben fontos szerepe volt az orosz turistáknak.? Az orosz turisták kétszer annyi időt töltenek Hévíz környékén, mint például a németek, és kétszer annyit költenek, mint más országokból érkezők. A vendégéjszakák száma is jelentősen nőtt: 2010-ben 900 ezer volt ez a szám Hévízen, tavaly már 1,1 millió.? Emellett Hévízen mintegy 300 ingatlant vásároltak meg külföldiek, a vevők 95 százaléka orosz.

 

Adatkezelési tájékoztató