Kozmetikázni kell az államadósságot
2014. augusztus 22.
Június végén rég nem látott csúcson volt a GDP-arányos államadósság. Ahhoz, hogy az arányt év végére újra a Brüsszel által elvárt 80 százalék alá csökkentsük, új trükkre lesz szükség.

A kormány nem akar visszakerülni a túlzottdeficit-eljárás alá, így kénytelen teljesíteni azt az uniós feltételt, hogy év végére 80 százalék alá tornázza a GDP-arányos államadósságot. Amitől most elég messze áll, hiszen június végén 85,1 százalékra kúszott fel a mutató.

Az NGM persze azt mondta, hogy nincs gond, Banai Péter államháztartásért felelős államtitkár szerint a mostani növekmény az idén esedékes adósságtörlesztések előtartalékolása miatt volt. És megnyugtatott, hogy év végére a tavalyi 79,4 százalék alá csökkenhet a mutató.

Ehhez mintegy havi 300 milliárd forintot kellene faragni az államadósságból. Amit már csak azért is teljesíteni kellene, mert az Alaptörvény előírja, hogy az államadósság nem nőhet.

Ilyen trükkök jöhetnek szóba

Szakértők szerint azonban ehhez nem lesz elég a tavalyi trükk (az állam pénzügyi tartalékait csökkentette, és adósságtörlesztésre fordította), hanem újat kell találni. Több elképzelés is van arra, mi jöhet szóba. A Népszabadság például azt írta, hogy a kívánt szám eléréséhez lehet erősíteni a forint árfolyamát, amitől kisebb lesz az adósság. Vagy pedig csökkenthetik a tartalékot, esetleg növelhetik művileg a GDP-t. A lap szerint egyébként a kormányzati bevásárlások miatt szállt el az adósságszám.

De az is lehet, hogy a Napi.hu-nak lesz igaza, és a Kincstári Egységes Számláját (KESZ, a kormány jegybanknál vezetett folyószámlája) fogják igénybe venni. Ezen a számlán jelenleg 2114,5 milliárd forint van, amiből ha lecsippentik a szükséges 1800 milliárd forintnyit, akkor átmenetileg a válság előtti szintre csökkenne a betét nagysága. Ami persze továbbra sem azt jelentené, hogy fenntartható módon sikerült csökkenteni az adósságmutatót.

Adatkezelési tájékoztató