Uniós pénzre gyúrnak a vállalkozások
2014. augusztus 22.
Habár a 2007-2013-as ciklus cégek számára elérhető uniós forrásait már mind lekötötték, az új kiírások pedig még nem jelentek meg, a hazai kkv-k mégis bizakodóak az EU-pályázatokkal kapcsolatban. Jelenleg a vállalkozások fele tartja reálisnak uniós forrás elnyerését – derül ki a K&H kkv-bizalmiindex legutóbbi adataiból.

„A kutatásunk azt mutatja, hogy javult az uniós pályázatok megítélése, ugyanis a kkv-index EU-részindexe mintegy 10 ponttal emelkedett, így jelenleg 43 ponton áll. A javulás annak köszönhető, hogy a vállalkozások fele tartja reálisnak uniós forrás elnyerését" – részletezte az eredményeket Németh László, a K&H kkv-marketing főosztályvezetője. A felmérésben 500 hazai cégvezetőt kérdeztek meg.

„Ugyan a 2014-2020-as költségvetési ciklusra vonatkozó partnerségi megállapodás még folyamatban van, a kormányzati bejelentések szerint a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program első pályázatai – a jelenlegi ütemezés szerint – már augusztus végén, ősz elején megjelenhetnek. A kiírt pályázatok középpontjában a kkv-beruházások állnak majd, így várhatóan egyre több társaság mer majd belevágni új fejlesztésbe" – mondta a szakember.

Ezt támasztja alá az is, hogy a megkérdezettek közel egyharmada nyilatkozott úgy, hogy beruházási terveivel megvárja az új ciklusban pályázható forrásokat.

Ágazati különbségek

Az előző negyedévhez hasonlóan az ipari, építőipari cégek közül tartják legtöbben (63 százalék) reálisnak, hogy uniós forráshoz jutnak a jövőben. A mezőgazdasági vállalkozásoknál ez az arány 56 százalék, ami jelentős, 12 százalékpontos ugrás az előző negyedévhez képest.

A kereskedelmi és szolgáltató cégek várakozásai ehhez képest visszafogottabbak, kevesebb mint felük tartja reálisnak, hogy uniós forrásokat kapjanak.

Jelenleg a kisvállalkozások és a középvállalkozások bizakodóbbak, közel azonos arányban (61 százalék és 57 százalék) látnak esélyt az EU-pályázat megnyerésére. Mindez a kis cégeknél 7 százalékpontos növekedés, a középvállalkozásoknál azonban jelentős, 17 százalékpontos visszaesés az előző negyedévez képest.

Adatkezelési tájékoztató