A családi pótlékot babrálja a kormány
2014. december 18.
Kötelező óvodába járáshoz kötnék a juttatás kifizetését 2016 januárjától. Az óvodába járás pedig mint már meghirdették, 2015 szeptemberétől lesz kötelező hároméves kortól.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára ezt csütörtökön közölte a kormany.hu-val, a tárca pedig közleményben tájékoztatta az MTI-t.

Novák Katalin kiemelte: 20 nap igazolatlan hiányzás esetén a családi pótlék folyósítását szüneteltetik. Az intézkedés által vélhetően az óvodákban is csökken majd az igazolatlan hiányzások száma.

Az államtitkár emlékeztetett: a kormány 2010-ben vezette be a tanköteles gyerekek esetében az iskolába járáshoz kötött családi pótlékot. E szerint ha az igazolatlan iskolai hiányzások száma meghaladja az 50 órát, felfüggesztik a családi pótlék folyósítását. Az intézkedés sikeres, hiszen bevezetése óta mintegy felére csökkent az igazolatlan iskolai hiányzások száma - közölte.

Azt is felidézte, hogy a kormány még a legutóbbi ülésén fogadta el azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében 2015 szeptemberétől hároméves kortól kötelező lesz az óvodába járás. Azt szeretnék elérni, hogy minden gyermek megfelelő nevelést kaphasson már az óvodáskorban is - tette hozzá az államtitkár.

Arról nem beszélt, mi a helyzet, ha nincs elég óvodai férőhely az adott településen, akkor vajon mi lesz a családi pótlékkal. Mert bár a statisztikák szerint 377 ezer óvodai férőhelynek elégnek kellene lennie, hiszen ennél kevesebb gyerek születik három év alatt Magyarországon, valószínű, hogy a helyek igen egyenetlenül oszlanak el. Vagyis elképzelhető, hogy pont ott nincs elég, ahol szükség lenne rá, míg máshol kihasználatlanok az intézmények.

És azt sem említette, hogy a 2009 óta változatlan összegű családtámogatást emelését tervezik-e.

Adatkezelési tájékoztató