Szárnyal Írország gazdasága
2015. március 12.
Írország gazdasága 4,8 százalékkal bővült tavaly. Az Európai Unió tagállamai között ez volt a leggyorsabb növekedési ütem - közölte az ír statisztikai hivatal csütörtökön.

Várhatóan idén is Írországé marad az uniós elsőség: az Európai Bizottság előrejelzése szerint 3,5 százalékkal, a dublini kormány várakozásai szerint pedig 3,9 százalékkal gyarapodhat a bruttó hazai termék (GDP).

Az euróövezet, amelynek Írország is tagja, tavaly átlagban 0,9 százalékos gazdasági növekedést könyvelhetett el. Írország gazdasága 2013-ban még szinte stagnált, mindössze 0,2 százalékkal növekedett.

Írország 2010-ben a csőd szélére jutott, miután a kormánynak előzőleg mentőövet kellett dobnia az ingatlanbuborék kipukkadása miatt bajba jutott bankrendszernek. A támogatás súlyos költségei és a piaci támadások miatt is meggyengült ország 85 milliárd euró hitelt kapott az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól, ebből 67,5 milliárd eurót használt fel. Írország végül 2013 decemberében "tiszta kiszállással", vagyis áthidaló, biztonsági hitel kérése nélkül lépett ki a nemzetközi pénzügyi mentőcsomag védelme alól.

Az ír növekedési számok ugyanakkor könnyen változnak, aminek egyfelől az az oka, hogy magának a gazdaságnak szerény a mérete. Másfelől és leginkább abban rejlik a fő ok, hogy Írországban jelentős a gyógyszeripar és az új technológiák szektorában működő multinacionális cégek jelenléte, ezek pénzügyi eredményei pedig rendkívül erősen függenek a konjunktúrától.

Adatkezelési tájékoztató