Megint lepofozta a jüant a kínai jegybank
2015. augusztus 13.
1,11 százalékkal csökkentette az árfolyamot a Kínai Népi Bank, miután már új szelek fújják a jüant föl-le.

Tovább gyengült csütörtökön a kínai nemzeti valuta, miután a kínai jegybank - az árfolyam-megállapítás kedden bevezetett új rendje alapján - az előző naphoz képest 1,11 százalékkal csökkentette a referencia árfolyamot. Ennek megfelelően 1 amerikai dollárért 6,4010 jüant kellett adni a kereskedés kezdetekor, vagyis a kínai valuta az elmúlt három napban 4,66 százalékkal gyengült a dollárhoz képest. Mindez jelentős hatással volt Ázsia pénzügyi piacaira.

A központi bank kedden meglepetésszerűen csaknem 2 százalékkal leértékelte a jüant, amit szerdán további 1,6 százalékos árfolyamesés követett. A Kínai Népi Bank (PBoC) közlése szerint a csütörtöki árfolyam-korrekcióval a piaci helyzethez igazodást szolgáló, és ezért szükségesnek tartott beavatkozást gyakorlatilag befejezettnek tekintik.

 

A bank közleményeiben szerint egyszeri, a piachoz alkalmazkodó technikai beavatkozásról van szó. Külföldi szakértők, köztük a Nemzetközi Valutaalap (IMF) illetékesei szintén igyekeztek cáfolni, hogy Peking "árfolyamháborúba" kezdett volna.

A kínai jegybank szerint a jüan erőteljes felértékelődése, illetve ennek az exportra gyakorolt negatív hatása miatt kellett módosítania a középárfolyam-megállapítás eddigi rendszerén. Júliusban a kínai export 8 százalékkal visszaesett, miközben a jüan középárfolyama fokozatosan eltért a piaci árfolyamtól.

Keddtől tehát a jüan középárfolyamának megállapításakor több szerep jut a pénzpiacokon folyó tényleges mozgásoknak. Ami azt jelenti, hogy folyamatosan figyelembe veszik a bankközi napi záró devizaárfolyamot, a piaci kereslet és kínálat alakulását és más főbb valuták ármozgását. A PBoC azt hangoztatta, nem engedi meg a jüan "szabadesését", és elegendő eszköz áll a rendelkezésükre a piac stabilitásának megtartásához.

Adatkezelési tájékoztató