Erőre kapott az export és az import az Európai Unióban
2015. augusztus 17.
Nőtt júniusban az euróövezet és az EU külkereskedelmi többlete.

Júniusban és az év első felében is nőtt az euróövezet és az Európai Unió kereskedelmi mérlegének többlete - közölte hétfőn az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Az euróövezet 19 tagállama júniusban 26,4 milliárd euró többletre tett szert a világ többi részével folytatott árukereskedelmében, szemben az egy évvel korábbi 16,0 milliárd euróval.

Júniusban az euróövezet kivitele 182,7 milliárd euró volt, 12 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 162,7 milliárd eurónál. A behozatal 156,4 milliárd eurót tett ki, ami 7 százalékkal haladta meg a 2014 júniusi 146,7 milliárd eurót.
Az euróövezeten belül 2015 júniusában 151,2 milliárd eurót tett ki a kereskedelmi forgalom, ami 10 százalékkal haladta meg az előző évit.

Az év első felében

A január-júniusi periódusban 1011,7 milliárd euró értékben exportált az euróövezet, 6 százalékkal haladta meg a kivitel az egy évvel korábbit. Az euróövezet importja ugyanezen idő alatt 3 százalékkal 896,7 milliárd euróra emelkedett. A kiviteli többlet így a január-júniusi periódusban 115,0 milliárd euróra duzzadt az egy évvel korábbi 76,4 milliárd euróról.
Az euróövezeten belül január-júniusban 3 százalékkal 850,7 milliárd euróra nőtt a kereskedelmi forgalom értéke.

Júniusban

Az Eurostat első becslése szerint a 28 tagú Európai Unió (EU) júniusban 159,7 milliárd euró értékben exportált a világ többi részébe, a kivitel 13 százalékkal haladta meg a 2014 júniusi 141,4 milliárd eurót. Az EU behozatala eközben az egy évvel korábbihoz képest 7 százalékkal 149,3 milliárd euróra emelkedett. Az EU így 10,4 milliárd euró kereskedelmi mérlegtöbbletre tett szert a világ többi részével folytatott áruforgalomban, szemben a 2014 júniusi 2,0 milliárd euróval.
Az Európai Unión belül az idén júniusban 271,3 milliárd euróra rúgott a kereskedelmi forgalom, 10 százalékkal haladva meg az egy évvel korábbit.

Részletek

Január-júniusban az EU árukivitele 887,9 milliárd eurót tett ki, 7 százalékkal az egy évvel korábbi felett, a behozatal pedig 864,6 milliárd euró volt, 4 százalékkal több az előző évinél. Az EU az év első felében 23,3 milliárd euró kereskedelmi többletre tett szert az egy évvel korábbi 3,8 milliárd euró deficittel szemben.

Az Európai Unióban az év első felében éves összevetésben négy százalékkal 1532,9 milliárd euróra nőtt a kereskedelmi forgalom.

Az Európai Unió árukivitele Kínába január-júniusban az előző évihez képest 7 százalékkal 84,4 milliárd euróra emelkedett, behozatala 19 százalékkal 167,0 milliárd euróra nőtt, kereskedelmi deficitje pedig 61,5 milliárd euróról 82,6 milliárd euróra duzzadt.

Az EU az idei év első felében 35,4 milliárd euró értékben exportált Oroszországba, ami 32 százalékos csökkenésnek felel meg. A behozatal ezzel párhuzamosan 26 százalékkal 71,7 milliárd euróra csökkent, a kereskedelmi deficit pedig 45,2 milliárd euróról 36,3 milliárd euróra zsugorodott.

Az Egyesült Államokban az EU január-júniusban 184,0 milliárd euró értékben exportált javakat, 23 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A behozatal 24 százalékkal 124,6 milliárd euróra nőtt, a kereskedelmi többlet pedig 48,8 milliárd euróról 59,4 milliárd euróra duzzadt.

Magyar értékelés

Magyarország január-júniusban az Eurostat adatai szerint 44,2 milliárd euró értékben exportált javakat, ami 7 százalékos növekedésnek felel meg az egy évvel korábbihoz képest. Az Európai Unióba irányuló magyar export 8 százalékkal 35,9 milliárd euróra, az unión kívülre irányuló export 3 százalékkal 8,3 milliárd euróra emelkedett.

Az év első felében a magyar áruimport 41,3 milliárd eurót tett ki, 6 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Az EU-ból 31,6 milliárd euró értékben importált árucikkeket Magyarország, 8 százalékkal többet az előző évinél, az unión kívülről viszont 2 százalékkal 9,7 milliárd euróra csökkent a behozatal.

A magyar külkereskedelmi mérleg az idén január-júniusban 2,9 milliárd euró többletet mutatott, szemben a 2014 első felében elért 2,4 milliárd euróval. Az Európai Unióval szemben Magyarországnak az idei év első felében 4,3 milliárd euró, tavaly 4,2 milliárd euró volt a többlete, ezzel szemben az unión kívüli forgalomban az idén 1,4 milliárd eurós, tavaly 1,8 milliárd eurós deficitet ért el.

Adatkezelési tájékoztató