Minimum 20 ezer betöltetlen informatikai állás van Magyarországon
2015. szeptember 10.
Egy lehetséges kiút a piacképtelen diplomák csapdájából.
internet (számítógép, laptop, iroda, )

„Az akadémia megalapítását arra alapoztuk, amit a mindennapi munkánkban tapasztalunk. Egyrészt azt látjuk, hogy akik ma az informatikában dolgoznak, kiváltságos helyzetben vannak, mind anyagi, szakmai és személyes fejlődésük szempontjából” -­ mondta a rendezvény nyitásaként az intézmény vezetője, Fazekas Barbara.

„Ugyanakkor ­- tette hozzá Langmár Péter, a Lab.Coop, a Green Fox Academy egyik alapítócégének vezetője -­ azt is látjuk, hogy óriási szakemberhiány van ma a szoftverfejlesztői piacon. Ha új kollégát akarunk felvenni, gyakorlatilag csak egy másik cégtől tudjuk elcsábítani.”

„Mindeközben a környezetünkben élő fiatalok körében azt tapasztaljuk, hogy rengeteg magasan képzett tehetség kallódik a munkaerőpiacon, akik sem a szakmai kihívások, sem az egzisztenciális lehetőségek tekintetében nem találták meg a számításukat” – folytatta Fazekas Barbara.

Éppen ezért létrehoztak egy programot, ami hidat teremt a jó szakemberekért harcoló IT-cégek és a jobb lehetőségek után kutató ambiciózus pályaváltók között. Ezt már az akadémia alapításában részt vevő másik cég, a Digital Natives vezetője, Bárdos Kristóf jelentette be.

20 ezernél is több betöltetlen állás lehet

Az informatikai piacon megfigyelhető munkaerőhiány nagyságáról az IVSZ képviseletében Horváth Ádám oktatási igazgató adott tájékoztatást. E szerint ma a hazai informatikai munkaerőpiacon tényszerűen is több mint 10 ezer be nem töltött állás van. Az IVSZ legfrissebb, megjelenés előtt álló kutatása alapján azonban ez a szám várhatóan már a 20 ezer főt is meghaladhatja.

Eközben 2014-­ben informatikai területen mindösszesen 366 fő szerzett mesterképzésen diplomát.

„Ráadásul ­- tette hozzá az akadémia szakmai vezetője, Kökény Tamás ­- a szoftverfejlesztő iparnak arányaiban egyre inkább több jó szakemberre, mint magasan képzett mérnökökre van szüksége.”

Két Audi-gyárnyi hatás

A hazai IT-szektor már jelenleg is a GDP 13,7 %százalékát adja. Ha rendelkezésre állnának a keresett informatikusok, az további, akár két új Audi-gyár felépítésével egyenértékű hatást jelentene.

Ezért az akadmiához hasonló kezdeményezésekre nagy szüksége van a hazai gazdaságnak -­ zárta le összefoglalóját Horváth Ádám.

 

Adatkezelési tájékoztató