Ősztől másképp dolgozhatnak a diákok
2016. május 23.
Szeptember 1-jén lép hatályba a diákmunka új szabályozása.
Diakmunka(1)(430x286)(1).jpg (diákmunka, egyetemista)

Ahogy az korábbi híradásokban megjelent, a módosítás a szabályozást új alapokra helyezi. A diákok tevékenységére nem a Munka Törvénykönyvét, hanem a szövetkezeti törvényt kell majd alkalmazni. A legfontosabb munkajogi jellegű garanciák megtartása mellett az új rendszerben a diákoknak fizetett szabadság is járni fog – írta a DiákÉSZ közleményében.

Új szerződéseket kell kötni ősztől

A diákok és iskolaszövetkezetek életében ez azt jeleni majd, hogy az iskolaszövetkezetek és diákok közötti tevékenységre korábban kötött munkaszerződések meg fognak szűnni, és új személyes közreműködésről szóló megállapodásokat kell megkötni. Ez akár kétszázezer szerződés újrakötését is jelentheti, hiszen az iskolaszövetkezetekben tevékenykedő közel százharmincezer diák jelentős része több iskolaszövetkezetben is rendelkezik tagsággal.

A diákmunkák legfontosabb időszakához ilyen közeli időpontban jelentős fennakadásokat okozhatott volna az azonnali bevezetés, ezért a jogalkotó szeptember elsején lépteti hatályba a változást, és december 31-ig további négy hónapot ad az érintetteknek az új rendszerre való átállásra. Ezt a dátumot követően a korábbi szerződések a törvény erejénél fogva 2017. január 1-jén megszűnnek. A szerződések újrakötése mellett az iskolaszövetkezeteknek az alapszabályaikat is át kell alakítaniuk szeptember 1. és december 31. között az új szabályozásnak megfelelően, amelyhez közgyűlést kell tartaniuk.

Arra lehet tehát számítani, hogy a nyár a korábbi rendben zajlik le változások nélkül, és az őszi tanulmányi időszak kezdetén, amikor az új tanulmányi évre vonatkozó tanulói, illetve hallgatói jogviszony-igazolásokat minden diáknak be kell mutatni az iskolaszövetkezetek irodáiban, akkor ezzel egy időben megkezdődhet a szerződések átkötése. A fizetett szabadság az új típusú megállapodások megkötését követően fog járni. A jövő év január elseje az az időpont, amikorra minden diák már csak új típusú szerződéssel tevékenykedhet az iskolaszövetkezetben.

Adatkezelési tájékoztató