Önti az ingyenpénzt a kormány
2017. január 13.
24,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap 35 nagyvállalat.
Varga-Mihaly(70b762bf-4199-4f23-954e-44408de472dc)(430x286).jpg (Array)

A támogatás eredményeként több mint 60 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg és 1147 új munkahely jön létre Magyarországon – közölte Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter felidézte: először 2015-ben döntött úgy a kormány, hogy 3 milliárd forinttal támogatja azokat az ipari nagyvállalatokat, amelyek fejlesztik technológiájukat, bővítik kapacitásaikat, új munkahelyet teremtenek, de uniós támogatásból nem részesülhetnek.

A program első évének tapasztalatai igazolták, hogy a támogatási forma sikeres, az előző időszakban 14 vállalat kapott a támogatásokból, amelynek révén csaknem 9 milliárd forint értékű beruházás valósult meg Magyarországon és csaknem 500 munkahely jött létre. Varga Mihály azt mondta: a támogatási keretösszeg felülről nyitott, eredetileg tavaly csak 15 milliárd forintot szántak e célra, de később megemelték a keretösszeget.

A tervek szerint idén is – az államháztartás teljesítményétől függően – összesen 15 milliárd forint nagyvállalati beruházási támogatásról dönt a kormány. Amennyiben viszont a tervezett bevételi többletek megvalósulnak, az idei keretösszeg is felfelé módosulhat. Varga Mihály hangsúlyozta: a programot folytatni kívánja a kormány, mivel területileg és ágazati szempontból egyre szélesebb az a kör, ahol ezeket a támogatásokat el lehet helyezni. Minden megyében van már támogatott nagyvállalat, a program továbbra is országos lefedettségre törekszik – tette hozzá.

A pályázati feltételek lényegesen nem változtak, de a támogatásnál már másodlagos szempont a munkahelyteremtés, 4,5 százalékos munkanélküliségnél egyre inkább a hozzáadott érték növelését elősegítő beruházások megvalósulására tennék a hangsúlyt. Mindazonáltal a kérelmek bírálásakor továbbra is fontos szempont marad a bérnövekmény nagysága.

A nemzetgazdasági miniszter a fogyasztói árak tavalyi alakulásáról is beszélt, azt mondta: az infláció várakozásaik szerint alakul. Az elmúlt évek viszonylag alacsony hozamkörnyezete és a világszerte alacsony gazdasági teljesítmény kisebb árszintemelkedést hozott magával, ami lehetővé tette a reálbérek nagyobb mértékű növekedését. Ez remélhetőleg idén folytatódik – tette hozzá. Varga Mihály, arra a kérdésre, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 4-es metróról szóló jelentése miként hat a költségvetésre, azt válaszolta: ha a hivatal állításai bebizonyosodnak jelentős kár érheti a magyar államháztartást, de a kormány még nem számol azzal, hogy a jelentésnek már közvetlen költségvetési vagy államháztartási hatása lenne.

Adatkezelési tájékoztató