Gazdasági hírek

Minden hetedik magyar dolgozót hülyének néz a főnöke
2017. június 12.
A legtöbbször a munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos visszásságok fordultak elő.
Kistelek, 2014. március 5.
Közmunkások virágpalántákat nevelnek egy fóliasátorban a település közparkjai részére Kisteleken 2014. március 5-én, ahol Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Farkas Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Nagy Sándor polgármestere a foglalkoztatáspolitikáról tartott sajtótájékoztatót.
MTI Fotó: Ujvári Sándor2017 első negyedévében történt munkaügyi ellenőrzések friss adatai szerint a vizsgált cégeknél majdnem minden hetedik dolgozót ért jogsértés – írta meg az azenpenzem.hu. A portál szerint a legtöbbször a munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos visszásságok fordultak elő.

A jelentésben tetszetős grafikonnal ábrázolták, hogy szinte minden területen javult a helyzet az előző évihez képest. Csakhogy a kedvezőbb számok mögött az áll, hogy

majdnem ötödével kevesebb munkavállalót foglalkoztató céget vizsgáltak meg most, mint 2016 első negyedévében.

Így is tanulságokkal szolgálhat, hogy

  • az előző évi több mint háromszorosára, 16 százalékra nőtt az agrárvállalkozások által feketén foglalkoztatott dolgozók aránya,
  • a legtöbb munkavállaló bejelentés nélkül továbbra is az építőiparban dolgozik, bár a feketemunkások aránya a tavalyi 38 százalékról 27 százalékra csökkent,
  • a Nemzetgazdasági Minisztérium közlése szerint a munkavállalók nehezen nyilatkoznak az őket érintő szabálytalanságról, félnek a következményektől, állásuk elvesztésétől.

Az idei első negyedévben a jogsértéseket elkövető 3335 munkáltató közül 307-re szabtak ki összesen mintegy 44 millió forint bírságot.

Adatkezelési tájékoztató