Nem igazán pörgette fel a keleti nyitás a gazdaságot
2017. július 05.
Az Eximbank hitelei sem adnak okot a reményre.
szijjártó kitüntet (Array)lemás eredménye van Szijjártó Péter sok ázsiai útjának – olvasható a Magyar Nemzetben. Ugyan a Kínába irányuló magyar export nagyot növekedett (a 2014-es 494 milliárd forintról a 2016-os 631 milliárdra), ez nemzetgazdasági szinten nem jelent sok bevételt Matura Tamás, Kína-szakértő szerint. Ráadásul az export körülbelül 90 százaléka a Magyarországon lévő multicégeknek köszönhető, plusz a kutatás-fejlesztés sem itt zajlik.

magyar nemzeti kereskedőház (magyar nemzeti kereskedőház)
Elkendőzött veszteség a külügy botrányos cégénél
Egyre növekvő veszteség az elmúlt években, aztán egyszerre csak nyereség a nemzeti kereskedőháznál. Szijjártóék pont kötöttek az általuk felügyelt céggel egy közszolgáltatási szerződést, és az egyik Mészáros-féle cégtől is szép summa érkezhetett - a kettő együtt pár milliárd forint bevételt jelenthetett. Átlagosan havi nettó 500 ezret meg lehet keresni a kereskedőháznál.

A lap szerint az Egyiptomba tervezett vasútikocsi-export is ambíciózusnak tűnik, főleg, hogy az évek során inkább csökkent az oda irányuló kivitel, 2016-ban 55 milliárd forintra. Az is kétséges, hogy az Ikarus valóban le fog-e szállítani 400 járművet Iránba, ugyanis már a Scania és a Renault is beindult az országban.

Egy, a Magyar Nemzetnek nyilatkozó egykori Eximbank-vezető azt állította, hogy a bank hiába nyitott meg vagy tervezett megnyitni 622,5 milliárd forint hitelkeretet az elmúlt fél évben, a projektek nagy részéből nem lesz semmi. A külkereskedelem felpörgetésére létrehozott Magyar Nemzeti Kereskedőház ugyan papíron idén már fel tudott mutatni 150 millió forint nyereséget, ám ahogy arról a 24.hu-n írtunk, kozmetikázhatták az eredményeket.

Adatkezelési tájékoztató