Eladja a Gránit Bankban lévő részesedését az állam
2017. július 20.
4 milliárd forint körüli bevételre számítanak.

A magyar állam értékesíti a Gránit Bankban lévő 36,5 százalékos tulajdonrészét – jelentette be Varga Mihály csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón az MTI tudósításában.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta: július 20-tól kétfordulós pályázat keretében kívánja eladni az állam a tulajdoni hányadát, és a kormány azt reméli, hogy a befektetett 4,3 milliárd forint felett értékesítik a bankban lévő részesedést. A tranzakciót remélhetőleg az év végéig lezárják – tette hozzá.

A magyar tulajdonú pénzintézetek aránya mérlegfőösszeg szerint 50 százalék fölé került, ez a cél teljesült, ezért az állam most visszavonul a szektorból. Az állam 36,5 százalékos tulajdonosi hányaddal rendelkezik a Gránit Bankban, a teljes állami tulajdonrészt értékesíteni fogják, a tranzakció a várakozások szerint pénzügyi szempontból is eredményes lesz.

A Gránit Bank többek között Habony Árpád grúz-izraeli barátait hitelezte, akik így meg tudták venni (egyébként áron alul) a Budapest belvárosában található Four Seasons mögötti, 8200 négyzetméteres irodaházat. Erről itt írtunk:

Gyula, 2013. február 6.
Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó (j) távozik a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt évadnyitó frakcióüléséről a gyulai Erkel szállóból 2013. február 6-án.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Óriáshitelt kaptak Habony Árpád izraeli barátai
A hitelt kapó cég korábban egy értékes belvárosi ingatlant szerzett meg áron alul.

Adatkezelési tájékoztató