A cégek nem kapkodnak a közfoglalkoztatottakért
2017. szeptember 15.
Még mezőgazdasági idénymunkára sem nagyon keresik őket.
kozmunka(430x286).jpg (Array)

Elvileg adott a lehetőség, hogy a cégek előre leadják, hány embert foglalkoztatnának idénymunkában, egyszerűsített foglalkoztatással. És ha bejelentik, akkor a munkaügyi központok úgy tervezik a közfoglalkoztatási programok létszámát, hogy legyen elegendő munkaerő. Ez egy jól működő rendszer lehetne, hiszen a mezőgazdaságot is érinti a munkaerőhiány.

Csakhogy, mint az Mfor írta, eleve kevés cég jelenti be a létszámigényét, és aztán a lejelentetthez képest is kevesebb embert vesznek fel végül. 2017 első hét hónapjában például

  • összesen 325 fő iránt jeleztek igényt, ebből 234 főt kerestek mezőgazdasági idénymunkára.
  • a 234 munkás helyett végül csak 114-et foglalkoztattak.

A Belügyminisztérium adatait is kikérték, e szerint mezőgazdasági idénymunkára a legtöbb közfoglalkoztatottat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében közvetítették ki, 48 főt, Somogy megyében pedig 44-et. Ezen kívül érintett volt még Tolna, Zala, Heves, Békés és Borsod-Abaúj-Zemplén megye is, bár a sikeresen közvetített közfoglalkoztatott munkások száma 11 fő alatt maradt az év első 7 hónapjában.

Adatkezelési tájékoztató