Tállai a NAV-os szemléletváltást méltatta, és hatalmas újításokról is beszélt
2017. szeptember 28.
Az államtitkár szerint az eredmények visszaigazolták, hogy az adóhatóság jó úton jár. Jön a NAV 2.0.
Az Országgyűlés plenáris ülése

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jelentős létszámcsökkentés és az adózásban bevezetett könnyítések mellett is eleget tett alapvető feladatának, 2016-ban a gazdasági növekedést meghaladó mértékben, 3,7 százalékkal nőttek a költségvetést megillető adóbevételek, 2017-ben pedig 4,8 százalék az előirányzat. Az eredmények visszaigazolják, hogy a másfél-két éve kezdődött szemléletváltással a hivatal jó úton jár – mondta Tállai András csütörtökön Budapesten egy adószakmai konferencián.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára, a NAV vezetője a Nemzeti adókonzultáció 2017 konferencián – Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter gondolatait tolmácsolva, aki más elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni – elmondta, hogy 2010 és 2017 között 9 százalékkal mérséklődött a tényleges adóterhelés, ez egyértelműen jelzi a kormányzati politika irányát, amely adócsökkentést valamint az adózás további egyszerűsítését célozza.

Tállai András emlékeztetett arra is, hogy az adóhivatalnak 2018-tól újabb kiemelt feladatai lesznek, az általános közigazgatási végrehajtás – mintegy 440 ezer ügy – a NAV feladatkörébe fog tartozni. (MTI)

Tervezett változások

A legfontosabb jogszabályváltozásokról szólva a Portfolio tudósítása szerint kiemelte a jogkövető adózók számára bevezetett előnyöket, az új adózás rendjéről szóló törvény 2018-as bevezetését, a jogkövetést segítő intézményeket, a támogató eljárást. Itt közel 155 ezer ügyfelet támogató eljárást folytattak le a NAV-nál, amiből 11 milliárd forintnyi plusz bevétel érkezett be.

El kell hitetni az adózókkal, hogy az adózó partner és közös érdek az adók befizetése
– húzta alá. El kell jutni oda, hogy sikk legyen megfizetni az adót, ne pedig az elkerülés legyen sikk – mondta.

A tervek között megemlítette, hogy 2018-tól az ellenőrzéseknél papírmentes ügyintézést akar bevezetni az adóhatóság.

NAV 2.0

A NAV 2.0 program végrehajtása idén indul el és 2021-ig tart. A miniszterhelyettes szerint ha ez megvalósul, akkor a hazai adóhatóság lesz az egyik legmodernebb a világon. A program a következő célokat tűzi ki a tudósítás szerint:

  • Digitális adókörnyezet (mobilon lehessen ügyet intézni).
  • Online szolgáltatások (bevallások kiajánlása).
  • Kevesebb ellenőrzés.
  • Valós idejű beavatkozások.
  • Tudatosabb adózói magatartás.
  • Papírmentes, korszerű hivatal.

Adatkezelési tájékoztató