2,8 milliárdnyi tao-pénz folyt a Gyarmati Dezső Sportuszodába
2018. április 03.
Volt olyan cég, ami 919 millió forintot utalt át uszodaépítésre – az államkassza helyett.
Budapest, 2018. március 28.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a II. és III. kerület fideszes országgyűlési képviselője, képviselőjelölt beszédet mond a máriaremetei Gyarmati Dezső Sportuszoda alapkőletételén 2018. március 28-án.
MTI Fotó: Mónus Márton

Három év alatt 2,8 milliárd forintot ajánlottak fel különböző vállalkozások a II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft.-nek. Mivel sikeresen pályáztak a Magyar Vízilabda Szövetséghez (MVSZ) uszodaépítésre, így 2015-től már a látványsportok támogatására felajánlható társaságiadó-pénzek is megérkezhettek a II. Kerületi Önkormányzat tulajdonában lévő társasághoz.

Idén márciusban derült ki, hogy a szervezet elérte a kitűzött célt: a Gyarmati Dezső Sportuszodát a Máriaremetei úton építi fel az A-Híd Zrt. 5 milliárd 586 millió forintért. A beruházás érdekessége, hogy a tavalyi közbeszerzést becsült érték nélkül, feltételesen írták ki, tehát azzal a kitétellel, hogy az uszoda csak akkor épül fel, ha összejön a megfelelő összeg a tao-felajánlásokból. Lehetett egy kis fennakadás, mert a részvételi határidőt 2017 augusztusáról szeptemberre tolták ki. Pedig

  • 2015-ben 2 milliárd 54 milliárd forintot
  • 2016-ban 812 millió forintot
  • 2017-ben pedig 5,5 millió forintot szedtek össze.

Láng Zsolt, a II. kerület fideszes képviselője az uszoda szerdai alapkőletételén arról beszélt, hogy a műszaki paraméterek változása, az utóbbi években fellendülő építőipari piac, a szakemberhiány, a növekvő anyagárak és munkadíjak összességében vezettek oda, hogy a beruházás összértéke körülbelül 40 százalékkal megnőtt. A megnövekedett ár miatt módosítaniuk kellett a MVSZ-szel kötött tao-szerződésüket, így a II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft. a jövőben további 2 milliárd forint összegű tao-felajánlást tud fogadni.

Budapest, 2018. március 28.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a II. és III. kerület fideszes országgyulési képviseloje, képviselojelölt dedikál egy vízilabdát a máriaremetei Gyarmati Dezso Sportuszoda alapkoletételén 2018. március 28-án. Mellette Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere (Fidesz-KDNP) és Hesz Máté, a Magyar Vízilabda Szövetség fotitkára (j).
MTI Fotó: Mónus Márton
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter dedikál egy vízilabdát a máriaremetei Gyarmati Dezsõ Sportuszoda alapkőletételén 2018. március 28-án. Mellette jobb oldalon, Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere (Fidesz-KDNP) és Hesz Máté, a Magyar Vízilabda Szövetség fõtitkára 
(MTI Fotó: Mónus Márton)

A tao-pénzek harmada egyetlen cégtől jött

2015-ben 44 vállalkozás gondolta úgy, hogy társasági adójukkal a sportuszoda felépítését támogatnák:

  • FGSZ Földgázszállító Zrt. 914 millió forinttal gazdagította a projektet. A Siófokon bejegyzett FGSZ a Mol-csoport tagja, az egész országot behálózó nagynyomású földgázszállító távvezetékrendszer üzemeltetője, a kormány tavaly decemberi döntése szerint versenyeztetés nélkül 34 milliárd forintért vásárolhatja meg az állam tulajdonában lévő, Vecsés-Balassagyarmat közötti stratégiailag fontos gázvezetéket.
  • 147,9 millió forintotot adott egy Közgép-cég, a Dunántúli Távközlési és BíztosítóBerendezés Építő Kft.. A szerződést 2015 december 17-én kötötték meg, tehát már jócskán a G-nap után. A vállalkozás Simicska Lajos és Orbán Viktor kapcsolatának megromlásával a padlóra került, vagyonelemeiket 2016-ban eladásra kínálták. A vevő Mészáros Lőrinc R-Kord Kft.-je és a Vasútautomatika Kft. Utóbbi ekkor még Mészáros Lőrinc tolmácsának, Sakalj Ferencnek a tulajdona volt, a Vasútautomatika Kft. azóta szintén a felcsúti nagyvállakozó kezébe került.
  • 200 millió forint érkezett a Ceva-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt.-től. A vállalkozás 2010-ben 101 millió forint állami támogatást kapott munkahelyteremtésre, tavaly pedig  306,6 millió forintos szerződést írtak alá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal bőrcsomósodáskór elleni vakcina szállítására.
  • A Waberer’s-cégek is nagyvonalúak voltak, összesen 21, a holdinghoz tartozó vállalkozástól érkezett pénz. 161,2 milliós felajánlást tett a Delta-Rent Kft., 68,9 millióval szállt be a Waberer’s International Nyrt., 10 milliót adott a BILK Logisztikai Zrt., 4 millió érkezett a BILK-Invest Kft.-től, 7,2 milliót utalt a Veres Intertrans Kft., 4,1 millió pedig a Váradi Intertrans Kft.-től jött. Orbán Viktor 2015 júniusában bízta meg Wáberer Györgyöt, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnökét, a Waberer’s International Zrt. elnök-vezérigazgatóját a magyar logisztika és közúti fuvarozás fejlesztésének elősegítésével összefüggő feladatok ellátásával, miniszterelnöki megbízottként.

2016-ban nyolc cég választotta a II. kerületi szervezetet: 250 millió forint érkezett a Chinoin Zrt.-től. A francia Sanofi magyar érdekeltsége 2013-ban lett a kormány stratégiai partnere, a vállalat a húsz legnagyobb Magyarországon működő cég egyike. Az amerikai GE Infrastructure Hungary Holding Kft. kereken félmilliárd forintot  juttatott a nonprofit szervezetnek. A cég 2014-ben 2,3 milliárd forintot kapott munkahelyteremtésre a Nemzetgazdasági Minisztériumtól. 15 millió forint érkezett a Hab Advert Kommunikációs Ügynökség Kft.-től, a vállalkozás a közpénzes kommunikációs tenderek egyik nagy nyertese: 2016-ban a Mindshare Médiaügynökség Kft.-vel a Goodwill Communications Kft.-vel közös konzorciumban költhettek el egymilliárd forintot a Nemzeti Befektetési Ügynökség megbízásából. Gyelán Zsolt Tamás, a CBA elnökhelyettese az ügyvezetője a Budaconsum Kft.-nek, amely 3 millió forintot tett a büdzsébe.

2017-ben csekélyebb összegeknek örülhettek: 550 ezer forinttal szállt be a II. Kerületi Városfejlesztő és Beruházás-szervező Zrt., 5 millióval pedig az MKB Bank Zrt.

Tavalyi összesítésünk szerint 415 milliárd forintnyi társasági adó áramlott a tao-támogatási rendszer bevezetése, azaz 2011 óta az államkassza helyett különböző sportszervezetekhez. Az MSZP-Párbeszéd idén februárban azt akarta elérni, hogy ebből az összegből ne csak a látványsportok, hanem az iskolák és a kórházak is részesülhessenek, azonban a javaslatot még csak tárgysorozatba sem vették.

Infografikán szedtük össze a sportuszoda megépítéséhez 2015-2017 között felajánlott tao-pénzeket. Ha a kurzort az ábra fölé viszi, a cégnevek és a pontos összegek mellett a teljes összeg arányában is láthatja a hozzájárulásokat.

Kiemelt képünkön Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszédet mond a máriaremetei Gyarmati Dezső Sportuszoda alapkőletételén 2018. március 28-án
Fotó: Mónus Márton / MTI 

Adatkezelési tájékoztató