Jön a falusi csok
2018. október 17.
Döntöttek a Magyar falu program koncepciójáról.

Gulyás Gergely célul tűzte, hogy az érintett településeknek – ahol a magyarok mintegy egyharmada él – erősödjön a népességmegtartó, illetve -növelő ereje.

A program elemei közül kiemelte a lakhatás kérdését, amelyre mintegy 30 milliárd forintot szánnak, a terv pedig az, hogy létrejöjjön egy falusi csok.

Emellett plusz támogatást készülnek adni a tájegységi örökség megőrzéséhez, a tartósan betöltetlen közszolgáltatások esetén pedig segíteni akarják az érintett háziorvosok, fogorvosok, védőnők lakhatását.

A programot ismertetve a miniszter beszámolt továbbá óvoda- és bölcsődefejlesztési, járdafelújítási, sportparklétrehozási és temető-rendbentartási tervekről is, ezekre nagyrészt pályázati programokat fognak kiírni.

Adatkezelési tájékoztató