Az irodisták harmada betegen is bemegy dolgozni
2018. december 06.
Winter season. Nice beautiful ill woman sitting at the table and sneezing while having a cold

Az AeraMax megbízásából készült kutatásból kiderül, hogy az irodisták mintegy harmada (32,5%) betegen is bemegy dolgozni. Az egy légtérben eltöltött nyolc óra pedig jelentősen növelheti a vírusfertőzések kockázatát. Előfordulhat, hogy egy munkavállaló csak a tünetek súlyosbodása után dönt úgy, hogy inkább otthon marad, de addigra már megfertőzte a munkatársait.

Sokan úgy hiszik, hogy megbetegedésüket a hideg időjárás okozza, pedig néhány tünetegyüttes mögött egy esetleges vírusfertőzés áll. Influenzaszezonban különösen érdemes odafigyelni a levegő tisztaságára, hiszen a kórokozók levegőn át is megtámadhatják az immunrendszert.

Az Inspira kutatócég kétszáz 30-55 év közötti munkavállalót kérdezett meg. A válaszadók közül minden harmadik munkavállaló évente körülbelül 4-7 napot hiányzik a munkából betegség miatt, a bevételkiesést pedig mind a dolgozó, mind a munkáltató megérzi.

A teljesítmény szempontjából sem mindegy

A résztvevők döntő többsége (93%) egészségesebbnek tartja azt a munkahelyet, ahol működik légtisztítás, szintén magas azoknak az aránya (94%), akik úgy gondolják, hogy a tiszta irodai levegő támogathatja a hatékonyabb munkavégzést. Ez azonban szellőztetéssel nem megoldható, hiszen ezzel csak a kinti, szennyezett levegő kerül a beltérbe, sőt ez a nyílászárók résein keresztül is bejut az épületekbe.

Éppen ezért érdemes a beltéri levegő állapotára is odafigyelni, akár egy-egy légtisztítót elhelyezni a helyiségekbe. Ezek az eszközök ugyanis képesek kiszűrni a levegőben terjedő szennyező anyagokat, így a pollent és más allergén anyagokat, a poratkákat, a gombaspórákat, a háziállatok szőrét, sőt még a cigarettafüstöt is. A készülékek HEPA-szűrője pedig a penész és a gombák ellen véd, egy ionizált mező segítségével hatékonyan távolítja el a levegőben terjedő bacilusokat, vírusokat, ami a téli időszakban hasznosnak bizonyulhat.

Kiemelt fotó: Thinkstock

Adatkezelési tájékoztató