A cégek sikere az IT-gurukon is múlik
2019. február 17.
A HR-stratégiákban is egyre fontosabb szerepet kell betöltenie a digitalizációnak.
close up of hands of business person working on computer, man using internet and social media

A sikeres digitális átálláshoz meg kell találni a megfelelő képzettségű IT-munkatársakat. Ugyanakkor nehézséget jelent, hogy a szakemberek 90 százaléka csak online térben keres állást, általában négy lehetőséget pályázik meg, és legtöbbször két héten belül elhelyezkedik. Eközben pedig 39 százalékuk két évet sem dolgozik egy munkahelyen – összegezte tanulmányában a Profession.hu és a Boston Consulting Group.

Az információs technológiában jártas szakemberek az ország területi eloszlását tekintve főként Budapesten és vonzáskörzetében, illetve Győr-Moson-Sopron, Fejér, Hajdú-Bihar és Csongrád megyében találhatóak.

A technológiai átalakulás eredményességét az is meghatározza, hogy egy cég milyen mértékben tudja a hagyományos munkakörökben dolgozó kollégák digitális készségeit fejleszteni. A folyamatos képzésekre már csak azért is szükség van, mert az utóbbi években lezajlott technológiai fejlődés hatására a nem IT-jellegű állások is új tudást és kompetenciákat igényelnek. A munkaadók például elvárhatják, hogy az alkalmazottak kezelni tudják a mobil felületeket, a közösségi médiafelületeket, valamint képesek legyenek a magas szintű adatelemzésre.

A Profession.hu teljes adatbázisára kiterjedő 2014 és 2018 közti elemzése szerint a vizsgált időszakban (amikor 60 ezer, illetve 105 ezer nem IT-jellegű álláshirdetést vetettek össze) legalább 67 százalékkal emelkedett azoknak a pozícióknak a száma, ahol a munkaadó elvárásként jelölte meg a magas fokú adatelemzést.

A vállalatok HR-stratégiáinak a kialakításánál is fontos szerepet kell kapnia a digitalizációnak, részben az IT-szakemberek megfelelő elérése érdekében, részben pedig azért, hogy a munkaerővel összefüggő folyamatokat képes legyen adatok formájában kezelni és értelmezni – összegezte az MTI.

Fotó: iStock

Adatkezelési tájékoztató