Ezek a sokkhatások írhatók eddig a koronavírus számlájára
2020. február 13.
Míg legfőképpen a nemzetközi turizmus szenvedheti meg a kínai Vuhanból indult járványt, addig a pénzpiaci hatás egyelőre nem volt annyira brutális. Január-februárban eddig enyhén tudtak emelkedni az amerikai és az európai tőzsdék, bár nyilván a kínai börzét egy nagyobb negatív sokk érte – összegezte az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.

Török Lajos hozzátette: „rövid távon egyértelműen a turizmus és az idegenforgalmat kiszolgáló ágazatok a legnagyobb vesztesek. Itt kiemelhetők a légitársaságok, de azok az amerikai kaszinóláncok is, amelyeknek Makaóban van jelentős kitettségük – ilyen az MGM és a Wynn is. De ahogy már látható az üdülőhajós ágazatot is súlyosan érinti a járvány”.

Jelenleg a Kínán kívüli legnagyobb gócpontot a japán partoknál veszteglő Diamond Princess jelenti. Az elvileg február 19-ig karantén alá helyezett amerikai luxus óceánjárón már 218-ra emelkedett a fertőzöttek száma. A Costa Crociere olasz hajótársaság pedig néhány napja bejelentette, hogy február végéig lemondta az ázsiai térségbe tervezett hajóutakat.

A kínaiak híresen sokat költenek

A külföldön való turisztikai költéseknek 30 százaléka köthető a kínaiakhoz. A 2018-as adatok alapján több mint 149 millió kínai turista járt külföldön, ez várhatóan jelentősen vissza fog esni 2020-ban. A 2003-as SARS koronavírus-járványt is eléggé megérezték mind az európai, mind az észak-amerikai piacok. Az idei világgazdasági hatás azért is kulcskérdés, mert két évtizede még nem volt ekkora jelentősége a kínai költekezéseknek. 2002-ben még csak 16,6 millió volt közülük a külföldre utazók száma, ez szinte megtízszereződött az utóbbi években – összegezte az Equilor szakértője.

Valószínűleg minden olyan cég megérzi a negatív hatásokat, amely valamilyen formában értékesít a kínai turisták számára. Akár a luxus márkákra is lehet itt gondolni, hiszen általában egy Louis Vuitton üzlet előtt sem az európai turisták állnak sorba. „A vesztesek közé sorolhatók azok a vállalatok is, amelyek középtávon Kínában szeretnének növekedni. Itt ismét megemlíthetők a luxustermékek, mivel a kínaiak a helyi üzletekben is jelentős fogyasztást generálnak, de az autógyártást sem lehet kihagyni a sorból” – fejtette ki a vezető elemző.

Nem várt csapás a német autóiparnak

Kína kiemelt piaca a német prémium márkáknak is, emiatt a negatív gazdasági hatások lecsapódnak a magyarországi gyárak anyacégeinél is – legyen szó a Daimlerről, az Audiról vagy akár a BMW-ről. A máshol kieső növekedés közvetve a magyar autóipart is érintheti. Ugyanakkor az elemző hozzátette, hogy az általa megkérdezett cégek szerint kevésbé jellemző a direkt összekapcsolódás.

„Az ellátási láncban ritkább az, hogy Kína és Magyarország között lenne direkt kapcsolat, főleg a szállítási idők és a szállítási költségek miatt. Éppen ezért kevésbé jellemző, hogy idehaza összeszerelt autót értékesítenének Kínában, vagy kínai alkatrészeket használnának a hazai autóipari cégek. Másrészt azt is érdemes kiemelni, hogy Magyarország sokszor Kínával is versenyez az Európai Unió piacán a közepes és alacsony hozzáadott értékű ipari termékek gyártása terén” – mondta Török Lajos.

Nyilván az ázsiai ellátási láncokban a legerőteljesebb a kínai termékek beépülése, így itt jelentkeznek leghamarabb a fennakadások. A Hyundai dél-koreai üzemében már le is kellett állítani a munkát, és a Toyota is hasonló döntésre kényszerült a kínai gyáraiban. Az Apple is valószínűleg kevesebb új iPhone-t fog gyártani a kínai Foxconn üzemekben való korlátozások miatt.

A pénzpiacokon ez egy jó beszállási pont lehet

A további vesztesek közé sorolhatók azok a kínai vállalatok is, amelyek az amerikai tőzsdén vannak bejegyezve, ilyen például az Ali Express, a JD.com és a Luckin Coffee. Ezeknek a cégeknek a részvényei rövid távon jelentős eladói nyomás alá kerültek, de azok a társaságok is érintettek, amelyeknek nagyobb kínai kitettsége van.

Ugyanakkor a bátrabb befektetők számára a mostani időszak egy jó vételi lehetőség is lehet. Igazából szisztematikusan nem változtatja meg Kínát ez a járvány, nem várható, hogy emiatt a közép- és hosszú távú növekedési görbe jelentősen módosulna. A pénzpiacokon egyelőre egyszeri sokkhatás történt, hosszabb távon pedig arra számítunk, hogy sem a kínai dinamika, sem a technológia nem változik jelentősen – legalábbis a jelenlegi tudásunk és az eddigi vírusszimulációs kifutások alapján. Természetesen előfordulhatnak a mostaninál durvább forgatókönyvek is – részletezte az Equilor szakértője.

Még nincsenek extrém félelmek

A VIX index – amelyet félelemindexnek is szoktak nevezni – a jövőbeli árfolyammozgásokat (volatilitás) árazza. Az index egyelőre nincs extrém magas szinteken: az elmúlt időszakban 15-16 pont körül mozgott, jelenleg a 14 alatti tartományban található. Súlyosabb pénzügyi problémák esetén 25-30 pont körül is járhat a mutató, a nyugalmi érték pedig 10 körül szokott lenni.

Az eddigi tőzsdei reakció is egy fokkal nyugodtabb, mint a SARS vírus idején. Most nem volt akkora eladási hullám, illetve az ilyen hullámok után mindig látható volt némi visszapattanás.

Kik a nyertesek?

Török Lajos szerint borítékolhatóan két szektorban emelkedhetnek jelentősen a részvényárfolyamok, ez a biotechnológiai és a gyógyszeripari szegmens. Ha egy-egy cég közelebb kerül a megfelelő hatóanyag kifejlesztéséhez, akkor a részvényeinél gyors felpattanás látható majd. Ezen kívül azoknak a vállalatoknak is keresettebbek a papírjaik, amelyek gyógyászati segédeszközöket – például szájmaszkokat, gumikesztyűket, egészségügyi tűket – gyártanak.

A BUX továbbra is Európát követi

Hazai részvényeknél egyelőre nincs közvetlen hatása a járványnak, természetesen a magyar börze hangulatát is meghatározzák a nyugati trendek, és az is, hogy miként alakul az európai megbetegedések száma. A BUX index mozgása nagyrészt a német DAX-ot követi, ritka, hogy heteken keresztül jelentősen eltérne a két tőzsdei mutató mozgása.

A legnagyobb forgalmú magyar részvények, a blue chipek közül egyedül a Richternek van kisebb kitettsége Kínában, de a gyógyszerpapírnál is az látható, hogy az árfolyam elsősorban a cég gyorsjelentésére reagált, nem pedig a kínai fejleményekre.

Kiemelt fotó: védőruházatot viselő dolgozó a sanghaji tőzsdén 2020. február 3-án. (MTI/AP)

Adatkezelési tájékoztató