Fokozatosan és szektoronként eltérő ütemben áll csak helyre a magyar gazdaság
2020. július 07.
Ezt jósolja az Európai Bizottság jelentése.

A március közepén kezdődött járványügyi intézkedéseknek alig volt hatása az első negyedévi gazdasági adatokra, áprilisban azonban a gazdaság elérhette a mélypontot. A várakozások szerint a magyar gazdaság szektorai eltérő gyorsasággal fognak kilábalni a válságból az év hátralévő részében – olvasható az Európai Bizottság kedden közzétett, nyári jelentésében.

Miközben a kereskedelmi szektor májusban feltámadt, a romló munkaerőpiaci helyzet korlátozhatja a vásárlóerőt. A turizmus és az ahhoz kapcsolódó ágazatok tavasszal leálltak, és csak részleges javulás várható.

Az ipari termelés február és április között 38 százalékkal csökkent, és a mérsékelt nemzetközi kereslet miatt nem várható gyors kapacitásemelkedés.

Az építőipart kevésbé érintette a járványhelyzet, de a válság újabb szakaszának hatása miatt nem lehet kizárni a projektek csúszását.

Az Európai Bizottság jóslata szerint Magyarország GDP-je 7 százalékkal fog csökkenni, szemben a 2019-es, 4,9 százalékos növekedéssel. A fogyasztás csökkenni fog, részben a munkaerőpiaci helyzet, részben pedig amiatt, hogy a lakosság inkább megtakarításba kezd. A befektetések üteme már a járvány előtt is lassult, most azonban már inkább mély zuhanásra számítanak a szakértők, a 2019-es rekord magas szintről.

Az exportban szintén nagy visszaesés várható 2020-ban, annak köszönhetően, hogy Magyarországra az olyan, erősen ciklikus termékek kivitele jellemző, mint az autóipari termékek, illetve azért is, mert a turizmus és az utazási szolgáltatások a távolságtartás miatt továbbra is csökkentett üzemmódban működnek.

2021-ben 6 százalékos GDP-növekedés várható Magyarországon, feltéve, hogy minden pénzügyi feltétel adott lesz hozzá.

Február és április között hivatalosan 3 százalékkal esett a foglalkoztatottság, de mivel sokan még alkalmazásban vannak úgy, hogy már nem dolgoznak, ez a szám a későbbiekben akár 5,8 százalék is lehet. A dolgozók nagyjából 4 százaléka rövidebb munkaidőben dolgozik.

A helyzet javulása először májusban volt észrevehető, amikor emelkedett a foglalkoztatottság, június közepén pedig csökkent a regisztrált álláskeresők száma – írja az elemzés.

A munkanélküliség a gazdaság fellendülésével várhatóan tovább fog csökkenni, de a reálbérek emelkedése 2020-ban és 2021-ben megállhat.

Az üzemanyagár csökkenése és a recessziónak a szolgáltatások árára vonatkozó hatása miatt a járvány kitörése óta lelassult az infláció Magyarországon, de az élelmiszerárak inflációja továbbra is magas a nyersanyagok árának növekedése és az ellátási nehézségek miatt, mint például a dohánytermékek esetében.

2020-ra 3,5 százalékos, 2021-re 2,8 százalékos inflációt jósol az Európai Bizottság hazánkban.

Kiemelt kép: 24.hu/Marjai János

Adatkezelési tájékoztató