Hírlevelek – aktualitások

H

A gazdaságvédelmi akcióterv intézkedéseinek alkalmazása a veszélyhelyzet megszűnése után

Megjelent: 2020. július 8.

Röviden ismertetjük, hogy a veszélyhelyzet megszüntetését követően a gazdaságvédelmi akcióterv elemei meddig vannak érvényben, illetve hogy az egyes intézkedések továbbra is alkalmazhatóak lesznek-e.

Tisztelt Ügyfeleink! Tisztelt Olvasóink!

A 2020. LVII. törvény értelmében 2020. június 18-án megszűnt a koronavírus járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet.

Jelen hírlevelünkben összefoglaljuk, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv elemei meddig vannak érvényben, illetve hogy az egyes intézkedések a veszélyhelyzet megszűnését követően kivezetésre kerülnek vagy továbbra is alkalmazandóak/alkalmazhatóak lesznek?

1. Bértámogatások igénylési feltételei

  • Kutató-fejlesztő munkavállalók bértámogatása

A kutató-fejlesztő munkavállalók foglalkoztatásához 2020.07.18-ig (a veszélyhelyzet megszűnését követő 30. napig) még igényelhető a támogatás a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján elérhető nyomtatványon.

  • Bértámogatás csökkentett munkaidő alkalmazása esetén
    A kérelmek benyújtásának végső határideje 2020. augusztus 31.
    A támogatás folyósításának végső határideje 2020. december 31.

2. Kiskereskedelmi különadó

A kiskereskedelmi tevékenységet végző társaságok különadója nem csak a veszélyhelyzet ideje alatt volt érvényben, hanem beépül az adórendszerbe. Az adómegállapítás és adófizetés szabályait külön hírlevélben részletezzük.

3. Halasztási, részletfizetési kérelem

  • 2020.07.18-ig (a veszélyhelyzet megszűnését követő 30. napig) egy alkalommal maximum 5 millió Ft összegű adóra igényelhető hat havi pótlékmentes halasztás vagy 12 havi pótlékmentes részletfizetés.
  • A nem természetes személy adózónak és az adó megfizetésére kötelezett személynek a 2020.07.18-ig (veszélyhelyzet megszűnését követő 30. napig) előterjesztett kérelmére az őt terhelő adótartozást egy alkalommal, legfeljebb húsz százalékkal, de öt millió forintot meg nem haladó összegben mérsékli, ha az adótartozás megfizetése a kérelmező gazdálkodási tevékenységét a veszélyhelyzetre visszavezethető okból ellehetetlenítené.

4. Az adózói minősítés megmarad

A megbízható adózói minősítés 2020.07.18-ig (a veszélyhelyzet megszűnését követő 30. napig) akkor is megmarad, ha ebben az időszakban végrehajtási eljárás indul a cég ellen, vagy nem teljesíti a max. 500.000 Ft-os adótartozásra vagy az ún. pozitív adóteljesítményre vonatkozó feltételeket, vagy a terhére adókülönbözetet állapítanak meg az ebben az időszakban esedékes kötelezettségek megsértése miatt.

5. KATA mentesség - a mentesített tevékenységekre

2020. március, április, május és június hónapra nem kellett megfizetni a tételes adót azoknak a katásoknak, akik a mentesített tevékenységük tekintetében már 2020. február hónapjában is kata szerint adóztak. A 2020. júliusi adót kell először megfizetni az érintett vállalkozásoknak, melynek fizetési határideje 2020. augusztus 12.

Amennyiben az elkövetkező időszakban sem tudja végezni a tevékenységét a vállalkozó, akkor lehetősége van júliustól szüneteltetni a vállalkozását, melyet június 30-ig jelenthet be.

6. Veszélyeztetett ágazatokat érintő kedvezmények

A veszélyeztetett ágazatokra vonatkozó szocho, járulék, szakképzési hozzájárulás, rehbailitációs hozzájárulás és kiva kedvezmények a 2020. március, április, május és június hónapokra vonatkozó adó- és járulékfizetési kötelezettségekre voltak alkalmazhatóak. 2020. július hónaptól már a veszélyhelyzet előtti szabályok szerint kell eljárni.

7. SZÉP Kártya

2020. április 22-től a munkáltató a munkavállalók egyes alszámláira az alábbi, magasabb összegű juttatásokat utalhatja

  • szálláshelyre 225 ezer helyett legfeljebb évi 400 ezer forintot lehet,
  • vendéglátásra 150 ezer helyett maximum évi 265 ezer forintot,
  • szabadidős szolgáltatásokra 75 ezer helyett legfeljebb évi 135 ezer forintot.

A 2020. április 22. és 2020. december 31. között munkavállalói SZÉP Kártya számlákra utalt munkáltatói béren kívüli juttatásokat nem terheli szociális hozzájárulási adó.

8. Éves bevallások és adófizetési határidők elhalasztása

A 2020. április 22. és szeptember 30. közötti esedékességű éves társasági adó, KIVA, iparűzési adó és innovációs járulék bevallási és befizetési kötelezettségeknek egységesen szeptember 30-ig kell eleget tenni. A halasztás vonatkozik az ebben az időszakban esedékes előlegbevallásokra is. Ha az adózó él a halasztás lehetőségével, a 2020. júliustól fizetendő adóelőlegeket az utolsó rendelkezésre álló előleg-bevallásban megállapított előleg-kötelezettség alapulvételével, azonos ütemezésben kell megállapítani és a rá irányadó határidőig megfizetni.

Helyi adók esetében az adómentességre vonatkozó nyilatkozatok és az előlegmérséklési kérelmek is szeptember 30-ig nyújthatók be.

9. Beszámoló készítési határidő eltolása

A számviteli beszámolók elkészítésére és benyújtására szeptember 30-ig van lehetőség.

10. Fejlesztési tartalék a társasági adóban

A veszélyhelyzet kapcsán hozott korábbi beruházásokat elősegítő intézkedés, mely szerint fejlesztési tartalék a akár az adózás előtti eredmény teljes mértékéig képezhető továbbra is érvényben marad.

Így a adózás előtti eredményt csökkenti az adóévben lekötött tartalékba átvezetett és az adóév utolsó napján lekötött tartalékként kimutatott összege, de legfeljebb az adózás előtti nyereség összege és legfeljebb adóévenként 10 milliárd forint. Az 50%-os korábbi korlát kikerült a törvényből.

Az adózók választásuk szerint a 2019-es adóévre vonatkozóan 2020. szeptember 30-ig a számviteli beszámoló és társasági adóbevallás önellenőrzésével érvényesíthetik a fejlesztési tartalékot akár az adózás előtti nyereség teljes összegéig.

11. EKAER

2020.07.18-ig nem kell kockázati biztosítékot fizetni kockázatos szállítmányok esetében sem.

12. Idegenforgalmi adó felfüggesztése

2020. április 26 – 2020. december 31-ig terjedő időszakban eltöltött vendégéjszaka utáni idegenforgalmi adót nem kell beszedni és megfizetni, de a megállapított adót be kell vallani az adóhatósághoz. Ha a megállapított adó összege 0, akkor bevallást sem kell beadni.

13. Pénztárgépek felülvizsgálata

A pénztárgépek és élelmiszer-automaták kötelező felülvizsgálatát is elegendő, 2020. október 16-ig (a veszélyhelyzet megszűnését követő 120 napon belül) elvégezni.

Amennyiben a veszélyhelyzet megszűnésével kapcsolatos adózási kérdése van, forduljon hozzánk bizalommal.

Üdvözlettel:

ABT Treuhand csoport

Láng József
Adószakértő, ügyvezető
jozsef.lang@abt.hu

Tóth-Mihályi Zsuzsanna
Adótanácsadó
zsuzsanna.mihalyi@abt.hu

A fenti összefoglaló tájékoztatás és figyelemfelhívás céljából készült. Bármilyen ebből következő döntés előtt javasoljuk, hogy konzultáljon szakértőinkkel.

Az ABT Treuhand Csoport 2005 óta a NEXIA International tagja. A Nexia International a világ több mint 100 országában működő mintegy 320 független adótanácsadó és könyvvizsgáló cég szaktudását és tapasztalatát egyesítő, 1971 óta létező hálózat

Adatkezelési tájékoztató