Növekvő hitelkamatoktól tartanak a kkv-k
2021. október 25.
Az előző negyedévben felállított csúcs után továbbra is derűlátók a mikro-, kis- és középvállalkozások a K&H kkv-bizalmiindex felmérés harmadik negyedéves adatai szerint. A következő egy évben szinte az összes kkv pénzügyi eredményei javulását várja, azonban egyre többen számítanak a közterhek és a vállalati hitelkamatok emelkedésére.

A mikro-, kis- és középvállalkozások várakozásait vizsgáló index tartósan magas értékeket vett fel az elmúlt időszakban, amelynek következményeként a várakozások négy negyedéves mozgóátlaga történelmi maximumot ért el. Az index jelenleg 16 ponton van, a legfrissebb eredmények alapján a szektor pozitív időszaknak néz elébe.

„Ebben az évben tartósan átlag feletti a kisebb cégek optimizmusa. A jelenlegi érték a kutatás történetében a harmadik legmagasabb, így elmondható, hogy hosszabb távon a járvány negyedik hulláma sem árnyékolja be a várakozásokat” – emelte ki Rammacher Zoltán, a K&H kkv-marketing és értékesítéstámogatás vezetője.

  • A kkv-bizalmiindex 17 éves adataiból egyértelműen kiolvasható, hogy jellemzően – az esetek több mint 90 százalékában – a 300 millió és 2 milliárd forint közötti árbevételű középvállalkozások várakozásai a legpozitívabbak.
  • Legkevésbé pedig a legkisebb, vagyis a 20 és 100 millió forint közötti árbevételű mikrovállalkozások optimisták általában.

Most is ez figyelhető meg: míg előbbiek esetében 31, utóbbiaknál 7 ponton áll a mutató, szemben a teljes szektorra jellemző 16 pontos indexátlaggal. A kisvállalkozások körében pedig az átlagnál kedvezőbb, 22 pontos értéket mértünk.

Harmaduk szerint lesz javul a versenyhelyzetük

A pozitív eredményben több tényező is szerepet játszik. A bevételeik kapcsán a kkv-k átlagosan 10 százalékos növekedést, nyereség tekintetében átlagosan 6 százalékos emelkedést várnak a következő egy évben. Emellett a megkérdezettek 30 százaléka várja versenyhelyzete javulását, és a kormány gazdaságpolitikai intézkedéseit is vállalkozásbarátnak látja.

A kedvező hangulat mellett néhány tekintetben kihívásokkal számolnak a kkv-k. Növekvő közterheket ugyanis 40, magasabb vállalati hitelkamatokat pedig 65 százalékuk vár, az elmúlt negyedév 34 és 58 százalékos értékeivel szemben. Utóbbi összhangban van azzal, hogy a jegybank nyáron megkezdte az alapkamat fokozatos emelését, miközben a kedvezményes NHP Hajrá! hitelprogram is kifutott.

Kis különbségek a szektorok között

Az egyes ágazatok meglehetősen hasonlóan látják a következő egy évet. A legderűlátóbb mezőgazdasági ágazat és a legkevésbé pozitív szolgáltató szektor várakozásai között mindössze 7 pont az eltérés. Előbbiek bizalma ugyanis 21 ponton áll, míg utóbbiaké 14 ponton. Az agrárium optimizmusa ellenére a szektorban komoly csökkenés történt, esetükben az index értéke 33 pontról esett vissza. Ennek feltehetően az a magyarázata, hogy kevésbé számítanak EU-s támogatásra az előttünk álló egy évben.

Adatkezelési tájékoztató