Beperlik Elon Muskot a Twitter befektetői
2022. május 28.
Úgy gondolják, hogy a milliárdos manipulálta a piacot.

A Twitter befektetői beperelték Elon Muskot hírhedt 44 milliárd dolláros ajánlata kapcsán – írja az IFLScience. A vállalkozó korábban bejelentette, hogy megvásárolná a vállalatot, és bár a cégnél rábólintottak az üzletre, Musk május közepén mégis felfüggesztette ajánlatát.

A kereset alapján a milliárdos nem hozta nyilvánosságra, hogy március 14-én felvásárolta a vállalat 5 százalékát.

A befektetők szerint azzal, hogy elhallgatta az üzletet, megpróbált 156 millió dollárt megspórolni a későbbi ajánlatnál.

Musk ezt követően is hozzájutott részvényekhez, mielőtt április elején bejelentette, hogy 9,2 százalékos részesedése van a cégben.

Angela Weiss / AFP

A befektetők azt is kiemelik, hogy a milliárdos erős Twitter-jelenlétét, több mint 95 millió követőjét kihasználva terjesztett félrevezető információkat. A William Heresniak virginiai lakos vezette csoport szerint a vállalkozó manipulálta a piacot, és mesterségesen alacsonyan tartotta a Twitter-részvények értékét. Frank Bottini, a befektetők egyik jogásza hozzátette, Musk továbbra is támadja a Twittert, hogy újratárgyalhassa a vételárat.

A befektetők úgy gondolják, a Twitternek kötelessége kivizsgálni Musk magatartását. Anyagi kártérítést ugyanakkor nem követelnek a cégtől.

Adatkezelési tájékoztató