SZÉP-kártya: 15 százalékos büntetés jár a határidőig fel nem használt egyenlegekre
2022. október 09.
Nem mindegy, hogy október 15-e előtt, vagy után érkezik a pénz a kártyákra.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter október 6-i közleménye szerint 2023. május 31-ig lehet kedvező adózás mellett felhasználni a SZÉP-kártyákat. Azt is közölte, hogy a SZÉP-kártya jelentős adókedvezményt biztosít a lakosság számára, hiszen ezáltal a kártyatulajdonosok 15 százalékkal több pénzt használhatnak fel a vásárlásaik során. Közölte azt is, hogy a kormány – a turizmus és vendéglátási szektor támogatása és az általuk fenntartott jelentős számú munkahely megőrzése érdekében – úgy döntött: az adókedvezmény érvényesítését időponthoz köti. Nem volt azonban világos, hogy ez pontosan mit is jelent.

Jelenleg a SZÉP-kártya feltöltésekre a bérhez képest kedvezőbb az adózás. Keretösszeg alatt (béren kívüli juttatásként) 15 százalék szja-t, és 13 százalék szochót kell fizetni a SZÉP-kártyás feltöltésekre, azaz összesen 28 százaléknyi a közteher. A keretösszeg felett (ami már egyes meghatározott juttatásnak számít) pedig 1,18-as adóalapra ugyanezeket az adókat, azaz összesen 33,04 százalékos közterhet kell leróni. De hogy milyen jelentős adókedvezményről lehet szó, amely miatt 15 százalékkal több pénzt használhatnak fel vásárlásaik során a kártyatulajdonosok, az nem volt egyértelmű.

A csütörtöki közlemény arra is kitért, hogy a SZÉP-kártyák alszámláin 2022. október 15-ig jóváírt összegeket 2023. május 31-ig lehet kedvező adózás mellett felhasználni, ezt követően a kártyatulajdonosnak a teljes adótartalmat meg kell fizetnie. Azonban, hogy mit jelent a teljes adótartalom, nem részletezték. Annyit írtak még a változással kapcsolatban, hogy a kormány döntése értelmében a jövőben a 15 százalékos kedvezmény egy évig használható fel. De hogy milyen 15 százalékos kedvezményről van szó, az nem derült ki.

Viszont azt írták, hogy korábban a pihenőkártyára utalt béren kívüli juttatás összege az utalást követő második naptári év május 31-ig – szerencsés esetben tehát akár két és fél évig is – a főkártya- és társkártyabirtokos rendelkezésére állt. De hogy mi köze ennek a 15 százalékos kedvezményhez, az szintén nem volt világos.

Még csütörtökön késő délután megjelent aztán a SZÉP-kártyás változtatásokról szóló kormányrendelet, ami tisztázta a tudnivalókat. A rendelet alapján nem az adózásban lesz változás, hanem a feltöltött, de fel nem használt egyenlegekre felszámított díjaknál. Mondhatni,egy, az eddiginél erőteljesebb büntető-ösztönzőt vezetnek be, hogy a kártyabirtokosok minél hamarabb felhasználják a munkáltatójuk által a kártyájukra feltöltött pénzeket. 

Új határidők a SZÉP-kártya felhasználásban

Eddig a Széchenyi Pihenőkártya működésére vonatkozó kormányrendelet szerint a feltöltést követő második év május 31-éig használhatták fel a kártyabirtokosok további költségek nélkül az egyenlegüket. Ezt követően a kártya szolgáltatója az ilyen régebbi egyenlegek terhére havonta legfeljebb 3 százalék költséget vonhatott le.

De egy kiegészítő jogszabály szerint a szolgáltatók nem érvényesíthették ezeket a levonásokat a veszélyhelyzet lejártát követő 60. napig. Ezt a helyzetet módosította az október 6-án megjelent új, veszélyhelyzeti kormányrendelet.

Fata László juttatási szakértő a változást így foglalta össze a 24.hu-nak:

  • A 2022. október 15-ig feltöltött egyenlegeket 2023. május 31-ig használhatják fel a kártyabirtokosok költségek levonása nélkül.
  • A kártyaszolgáltató egyszeri díjat számít fel a 2022. október 15-ig feltöltött, de 2023. május 31-ig fel nem használt egyenleg után.
  • A díj mértéke a fel nem használt egyenleg 15 százaléka, de legalább 100 forint.
  • A 100 forintnál alacsonyabb maradványkeretnél a díj mértéke megegyezik a fel nem használt összeggel.

Fontos, hogy azokra az egyenlegekre nem számítható fel a díj, amelyekre korábban már díjat számoltak fel.

De mi a helyzet a 2022. október 15. utáni feltöltésekkel? Ezekre az összegekre is új szabályt hoz a módosítás, ám ez jóval később érezteti majd a hatását.

  • A 2022. október 15. napja után a feltöltést követő legalább 365 napos időszak alatt fel nem használt egyenleg terhére szintén a fenti szabály szerinti 15 százalékos egyszeri díjat számít fel a szolgáltató március 20. és szeptember 20. napokon.

Így a jelenlegi értelmezés szerint például egy 2022. október 16-i feltöltés után a 365 napot követően legközelebb 2024. március 20-án érvényesítené a 15 százalékos díjlevonást a szolgáltató az addig el nem költött összegre.

A szolgáltatók 90 nappal korábban értesíteni fogják a kártyabirtokosokat arról, mekkora az a fel nem használt egyenleg, amelyre 90 nap múlva felszámíthatják a 15 százalékos díjat.

A kormányrendelet szerint a 15 százalékos díjfelszámítás szabálya a veszélyhelyzet végéig lesz érvényben.

A juttatási szakértő hangsúlyozta, a munkavállalóknak most arra kell majd figyelniük, hogy jövő év május 31-ig költsék el az idén október 15-ig feltöltött egyenlegeket, ha nem akarnak 15 százalékos díjat fizetni a fel nem használt egyenlegre. A munkáltatók pedig már az októberi juttatás időzítésével is segíthetik a felhasználást.

A csütörtöki közlemény alapján az intézkedéssel az a cél, hogy mielőbb elköltsék az emberek a kártyáikra került pénzt, hogy forgalmat generáljanak a SZÉP-kártyát elfogadó cégeknél. Nagy Márton közlése alapján jelenleg mintegy 100 milliárd forintnyi alvópénz található a SZÉP-kártyák szálláshely, vendéglátás és szabadidő alszámláin. A gazdaságfejlesztési miniszter minden állampolgárt arra kért és biztatott, hogy időben használja fel a rendelkezésre álló SZÉP-kártya egyenlegét.

Adatkezelési tájékoztató