A Magyar Könnyűipari Szövetség a hozzá tartozó iparterületek - textil, ruházati, bőr és cipőipar - 350 milliárd Ft-os éves termelésének, 2,1 milliárd USD értékű exportteljesítményének és 130 ezer alkalmazottjának védelmében nyomatékosan kéri, hogy az elmúlt évek gyakorlatától eltérően - a 2001-2002. költségvetési évekre eddig közzétett jövedelempolitikai elképzelések véglegesítése előtt - a kormányzat rendelje el e szakágazatok gazdasági- társadalmi szerepének mélyebb elemzését, különös tekintettel a jellemző élőmunka-igényességre, az alacsony átlagkereset szintre, a foglalkoztatásban és a regionális fejlesztésekben betöltött szerepére, jelentős exportteljesítményére és nem utolsó sorban az elmúlt évek jövedelempolitikai döntéseinek már eddig is jelentős, negatív hatásaira.

Szövetségünk 1992 óta szorgalmazza a magas TB járulékok csökkentését és minden kormányzati szándékot és döntést üdvözöltük, ami erre irányult. Csalódással vettük azonban tudomásul, hogy a kormányzati törekvések csak a makroszintű átlagszámokat megközelítő, vagy azt meghaladó, magas átlagkeresetű vállalkozásoknak kedveznek. Már 1996-ban, majd 1998-ban ismételten jeleztük a pénzügyi kormányzatnak, hogy a TB-járulék csökkentésével párhuzamosan bevezetésre kerülő fixösszegű egészségügyi hozzájárulás 1997-ben - az egész szakmaterületünket érintően - meghaladta a TB járulék 3,5 %-os csökkentésének mértékét, 1999-ben pedig a 6 %-os mérséklés hatását alig érezhető 1,5-2 %-ra csökkentette. Kijelenthető tehát, hogy 1997-től ezekben a szakágazatokban működő vállalkozásoknál - pozíciójukat befolyásoló módon - nem csökkentek a járulék típusú bérterhek, indokolatlanul diszkriminálva ezen alacsony bérszintű, de gazdaságilag és társadalmilag jelentős iparterületeket, lehetetlenné téve kibontakozásukat.

Többször rámutattunk, hogy az egyenlő társadalmi teherviselésre hivatkozni e területeket súlytó társadalombiztosítási döntéseknél enyhén szólva megalapozatlan. Szövetségünkhöz tartozó szakmaterületek vállalkozásaiban dolgozó nők családban betöltött szerepe, a veszélyeztetett terhesség, a gyermeknevelés a többi iparágét jelentősen meghaladva növeli (a táppénzeken, fizetés nélküli szabadságon, segélyeken keresztül) a vállalkozások költségeit. A valós helyzet tehát az, hogy ezek a vállalkozások már eddig is nagyobb közteherviselést vállaltak. Nem növelni, hanem enyhíteni kellene ezen iparterületek munkaerő intenzív jellegéből adódó nehézségein.

Most ismét az alacsony átlagkeresetű ágazatokban működő vállalkozásokat szándékozik még nehezebb helyzetbe hozni a kormányzat. Ismét elvek és nem a létező gyakorlat, az adottságok ismeretében. A Szövetségünkhöz tartozó szakmaterületek 1999.évi 47.546 Ft/fő/hó átlagkeresete a 2000. évi 10 %-os és 2001. évi 7 %-os feltételezett éves keresetnövekedéssel 2001-ben 56 ezer forintra emelkedne, melynek a 40.000 Ft-os minimálbér több mint 70 %-a, messze meghaladva a bérezés funkcióiból kiindulva racionális gondolkodás által elfogadható határértékeket.



Jelenleg a 25.500 Ft-os minimálbér a mi esetünkben az átlagkereset több, mint 50 %-a, és már most is komoly feszültségeket okoz a vállalkozók nagy részénél a bérgazdál-kodásban, az ösztönzésben és a jövedelmezőség fenntartásában. Ha a minimálbér arányát az átlagkeresethez viszonyítva az EU országaiban sem általános 50 %-os szintre tervezik, akkor a mi szakágazatainkban 2001-ben 28 ezer Ft lenne javasolható, ami 11 %-os emelkedést jelentene, az átlagkeresetek tervezett 6-7 %-os növekedésével szemben.

A Magyar Könnyűipari Szövetség nyomatékosan hangsúlyozza, hogy 40.000 Ft-os minimálbér minden áron való keresztülvitele az egész gazdaság struktúráját, exportképességét, a foglalkoztatáspolitikai eredményeket és a gazdasági fejlődés töretlenségét veszélyezteti. A 40 ezer forintos minimálbér diktátuma becslésük szerint a textil- ruházat- bőr- és cipőiparban a 130 ezerből 45-50 ezer ember foglalkoztatását veszélyezteti, elsősorban a családi terheket leginkább viselő gyermeknevelő nőket. Az ismert alacsony jövedelmezőségi szint miatt a kis és közép-vállalkozások sora lesz kénytelen tevékenységét beszüntetni.

Ezért mi az elfogadható megoldáshoz az alábbi két javaslatot tesszük:

• A minimálbér gyorsabb ütemű emelésével egyetértve, de a 40 ezer forintos szint egy lépésben történő bevezetésével szemben javasoljuk, hogy alakítson ki a kormányzat automatizmust egy elfogadható lépcsőzetes bevezetésre. Mi elfogadhatónak tartanánk egy olyan változatot, mely a következő 2-3 évben a minimálbért a tárgyévre előirányzott átlagkereset növekedési ütem kétszeresével növelné. Ez a bérterheket elviselhetően növelő, elfogadható program lehetne. Ez 2001-ben 7 %-os átlagkereset növekedéssel számolva 14 %-os minimálbér emelkedést, azaz a mi szakmaterületeinken 29 ezer forintos szintet biztosítana.
  

• Ha a kormányzat mégis kitart a 40 ezer forintos minimálbér 2001. évi bevezetése mellett, akkor ezt felelősséggel, jelentős gazdasági károk nélkül csak akkor teheti, ha
  gondoskodik a veszélyeztetett iparterületek többletterheinek egyértelmű, azonos
  nagyságrendű és ellenőrizhető kompenzálásáról.
  Ezt legalkalmasabban a fixösszegű egészségügyi hozzájárulás eltörlésével lehetne
  biztosítani, legalább is a veszélyeztetett (és egyébként az egészségügyi hozzájárulás
  bevezetésével már egyszer nehéz helyzetbe hozott) szakágazatokban.
  
  Szövetségünk jelzése, kérése nem szűkebb szakmai érdekeket szolgál, hanem úgy gondoljuk gazdaság-stratégiai, iparpolitikai jelentőségű. A fejlett világ kormányainak akcióprogramjai is igazolják ezt. Jelentős iparterületeknek minősítik ezeket a könnyűipari szakágazatokat, mind gazdaságilag (export), mind társadalmilag (foglalkoztatottság), mind regionálisan (gyors ipatelepítési lehetőség). A magyar gazdaságnak is szüksége van ezekre az iparterületekre, szakágazataink strukturális átalakulására, a versenyképesség növeléséhez szükséges technológiai, gyártmányfejlesztési és általános vállalkozásfejlesztési feladataik megoldására. Azt kérjük a kormányzati szervektől, hogy újabb jelentős költségterheket jelentő és ismét az alacsony átlagkeresetű szakterületek működését veszélyeztető döntéseikkel ne vegyék el még a fennmaradás esélyét is tagvállalatainktól.
  
  (Megjegyzés: A szövetség ezt az állásfoglalását eljuttatta az illetékes minisztereknek, országos érdekképviseleti testületeknek, és képviseli minden fórumon, sajtóban, rádióban.)