Hírek
MGYOSZ delegáció Bécsben
Wimmer István
főtitkár és Borosné Bartha Teréz nemzetközi igazgató Lorenz Fritz főtitkár
meghívására júliusban látogatást tett Bécsben az Osztrák Gyáriparos Szövetségnél
(Vereingung der Österreichischen Industrrie).
A látogatás célja a két szövetség munkájának
jobb megismerése és a tagvállalatok, tagszervezetek érdekeit szolgáló további
együttműködés kialakítása volt, egyebek közt információcsere, informatikai
együttműködés, adatbázisok kölcsönös elérhetősége terén, esetenként nemzetközi
pályázatokon való közös fellépés. Az osztrák fél felajánlotta együttműködését a
nemzetközi szervezetekben, elsősorban az Európai Unióval kapcsolatos kérdések
terén.
A felvetett javaslatok megvalósítására mindkét
szervezet tervezetet dolgoz ki, mely a szövetségek vezető testületeinek
jóváhagyását követően az MGYOSZ –VÖI közötti együttműködési megállapodásban
kerül rögzítésre.
Az osztrák fél javaslatot tett főiskolát végzett
magyar pályakezdők ausztriai szakmai továbbképzésére, szakmai-gyakorlatok
szervezésére. Ennek gyakorlati megvalósításáról további tárgyalásokat
folytatunk.
Végezetül
bemutatták a VÖI új sajtó és informatikai központját, amelynek segítségével
egyebek közt a szövetségre vonatkozó naprakész információt kaphatnak az
érdeklődők a http://www.iv-newsroom.at
honlapon.
Borosné Bartha Terézia