November 25. óta a IX. Lenhossék utcában márvány emléktábla hirdeti, hogy itt működött 1948. évi államosításáig a Szandtner Károly és Fiai Első Magyar Tésztaárúgyár. Az emléktáblát Szandtner Károly utódai állították fel a ferencvárosi önkormányzat és és az MGYOSZ segítségével. A megemlékezésen a szövetséget Wimmer István főtitkár képviselte, akinek a beszédéből idézünk:

„Tisztelt Egybegyűltek, Nem szokásos ez a mostani esemény. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége nevében egy olyan személyiség életútjáról szóló megemlékezésen lehetek jelen, akinek érdemeit nem kutatták évekig történészek, nem folytak szakmai, vagy annak álcázott politikai viták személye, sorsa megítéléséről.

 

Mindennapi, de nem hétköznapi az a szerep, amit Szandtner Károly, a honi gazdaság és ipartörténetben betöltött. Ezért nem szokványos ez a mai táblaavató: egyértelműen és mindenki által egyformán megbecsült embernek állítunk itt emléket.

 

Köszönet illeti ezért a családot, hogy felkutatta, feldolgozta a magyar ipar egyik kiválóságának múltját, felhívta rá mindannyiunk figyelmét és nem egyszerűen a szeretett felmenő, hanem a hazai ipar történetében meghatározó szerepet betöltő iparos emlékét is ápolják.

 

Annak a Szandtner Károlynak, aki 125 évvel ezelőtt egy döntő fontosságú időszakban, a magyar gyáripar fejlődésének kezdetekor tette le üzemének alapjait. Egy új típusú keresletet felismerve, elsőként ágazatában kezdetektől fogva gépi erőre alapozta vállalkozását. Széles látókörét bizonyítja, hogy már 1882-ben tagja lett az akkor újjáalakuló Országos Iparegyesületnek és kiállítóként, támogatóként részt vett az 1885-ös országos kiállításon, ahol termékeivel elnyerte az ágazat szakmai elismerését.

 

A gyár fő profilja, a fő termék, a tészta mellett az idők során némileg változott. A kezdetben sóőrléssel, vegyianyag gyártással és kereskedéssel, ostyasütéssel foglalkozó üzem a XX. század elején már a piaci szükségletekhez időben alkalmazkodva, elsősorban a száraztészta árura és a sóőrlésre szakosodott.

 

A kezdeti üzem gyorsan kinőtte kereteit. Szandtner Károly ekkor megvásárolta az akkori Szvetanay utcai, későbbi gyárépületként ismert telket és ott építette fel üzemét. Ez a beruházás a millenium évében fejeződött be. A gyár az 1885-ös kiállítás katalógusa szerint már 28 alkalmazottat a századfordulón pedig 85 főt foglalkoztatott.

 

A századfordulóra pedig, mikor a mai Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének jogelődje, az akkori GYOSZ 1902-ben megalakult, az üzem már komoly múlttal, tekintélyes súllyal rendelkezett. Szandtner Károly cége azon ipari vállalkozások közé tartozott, melyek tevékenységükkel hozzájárulhattak a GYOSZ alapítói célkitűzéseinek megvalósításához: a magyar gyáriparosok összérdekeinek erélyes és nyomatékos képviseletéhez, erős és korszerű honi ipar kialakításához.

 

Az 1930-as, 40-es évekre a további bővítések beruházások eredményeképpen 120 főre emelkedett az itt dolgozók száma. Szűkké vált ez a gyártelep is, az akkori vezetők a gyártás áttelepítését fontolgatták.

 

A gyár történetével összefonódott a család három generációjának sorsa. A gyáralapító Szandtner Károly 1896-ban két felnőtt fiát vette be társnak, a cég nevét ekkor változtatták Szandtner és fiai-ra. Így működött a gyár 1930-ig, amikor Szandtner Gyula vette át a cég irányítását, majd 1940-től a harmadik generáció Szandtner Károly és Szandtner Egon csatlakozott cégtársként. Nekik már nem sok évig volt lehetőségük élvezni a családi vállalat virágzását. Az 1948-as államosítás megszüntette a családi tulajdont, majd később az itt folyó termelést is elsorvasztották. 1979-ben a gyárat felszámolták, mindenfajta termelést beszüntettek az üzemben.

 

Tisztelt egybegyűltek

Sok-sok tábla díszíti a falakat, de többségük hősökről sok pedig mártírokról emlékezik. A márványtáblák üzenete többnyire persze az elmúlásról szól. Ez itt most mégis kedvesebb számunkra, mert részben a jövőt is mutatja. Ne csak emlékezzünk ilyen alkalmakkor, hanem legyen lehetőségünk köszönteni is! Szóljanak a táblaavatók mindennapjainkról a mai és holnapi Szandtnerekről.

 

Foglalkozzunk, foglalkozhassunk többet a magyar ipar, a hazai gazdaság, mindennapi sikereink dolgaival, mert csak így remélhetjük hogy e téren nem elbukott vagy elpusztított hősök sorsa, hanem kiváló alapítók és a hálás, sikeres utódok fogják meghatározni miről, kikről szólnak a közeli és távoli jövő márványtáblái.”