Hírek
 MUNKAADÓK és GYÁRIPAROSOK SZÖVETSÉGE Hírlevél

 


Az MGYOSZ tagságának felkészültsége és véleménye az EU csatlakozásról

I.EU csatlakozási felkészültség és ennek feltételei vállalatnagyság és tulajdonforma szerint

1. Tagjaink Európai Unióra vonatkozó ismeretei, felkészültsége változó. Ez függ az adott iparág helyzetétõl és – tagszervezet esetében - a tagvállalati körtõl, amelyet felölel. Ahol nagyarányú a multinacionális vállalatok száma, jobban hozzájutnak információkhoz és a külföldi partner révén felkészültebbek az integrációra. A tagvállalatok, tagszervezetek között ezen a területen évrõl-évre egyre gyorsabb az elõrehaladás.

  • A versenyszférában a vállalkozások között a differenciálódás fokozódott.
    A külföldi tõkével mûködõ vegyesvállalatok a felkészülésben kezdettõl fogva helyzeti elõnnyel rendelkeznek, rendelkezésükre áll az alkalmazkodáshoz szükséges technológiai, információs és piaci háttér. Ez a szféra általában versenyképesebb és piacorientáltabb, mint a magyar vállalati átlag, az EU piaccal fokozottabban fonódott össze.
  • A hazai tulajdonú magánvállalkozások, amelyek jellemzõen közepes vagy kisvállalkozások, kis hányada készült fel az EU követelményrendszerének alkalmazására, jóllehet a hazai piaci verseny változásaiban érzékelik az EU csatlakozás közeledésének hatásait. Az exportorientált, elsõsorban bérmunkával foglalkozó vállalkozások számára a követelmények ismertek, piaci lehetõségeik azonban hosszabb távon az élõmunka költségeinek növekedésével beszûkülhetnek.
  • Az állami tulajdonú vállalatok körében lemaradás tapasztalható. Ebben a szférában nagyarányú az állami döntésekre való várakozás. Az általános kép mellett vannak kivételek: (a közlekedési ágazat, pénzügyi szféra), ahol a nemzetközi kapcsolatok kikényszerítették az integrálódás gyorsított ütemû elõkészítését.

A vállalkozási szférában a piaci kényszer és a folyamatos szabályozási változások határozzák meg az integrációs folyamatot. Másrészt nagy szerepet kap az esetlegesség, hogyan, milyen helyzetben kerülnek kapcsolatba a kihívásokkal a gazdaság szereplõi, kapnak-e információt és fel tudnak-e készülni rájuk. Az egyes vállalatok, vállalkozások ez irányú cselekvéseiket nem tudják valamiféle átfogóbb szektor- vagy nemzetgazdasági stratégiába helyezni, sõt azzal sem számolhatnak, hogy egyedi, integrációspecifikus intézkedéseiket, lépéseiket valamilyen intézmény célzottan támogatná vagy csak elismerné, akár pénzügyi, akár a közigazgatási vagy éppen a szakmai szférában. Különösen szembetûnõ ez a hiány olyan esetekben, ha a vállalat, vállalkozás az integrációs kilátásokkal számolva leépítésre, tevékenységének felszámolására kényszerül. Legkevésbé sem igazolódik vissza, hogy az integrációs folyamat a hazai gazdaság kiemelt vagy éppen stratégiai fontosságú tényezõje volna.
A nagyvállalati szektorban magasabb szintû az aktív, tudatos alkalmazkodás, mint a KKV szektorban. Ugyanakkor az utóbbiak jobban felismerték, hogy erõfeszítéseik nem megfelelõek és/vagy nem hozzák meg tömegesen az elvárt eredményt.
Az integrációhoz viszonyuló vállalkozói magatartás tehát nem egységes. Általában hiányzik az integráció melletti érdekek megjelenése, artikulációja. A vállalatnagyság, tulajdonos és ágazatok mellett ebben komoly szerepe van az állam magatartásának. A szabályozók gyakori változása jelentõsen befolyásolja a gazdálkodó szervezetek környezetét, a hosszútávú gazdálkodási stratégia hiánya az EU - vállalat viszony helyett állam - vállalat viszonyt erõsíti. A vállalkozások jelentõs része ezért nagy várakozást fûz az állami szerepvállaláshoz.
A utóbbi években készült felmérések még mindig azt mutatják, hogy a kis- és középvállalkozások részérõl a sikeres integráció akadályaként elsõ helyen az információhiány szerepel. Az információhiányhoz hozzájárul, hogy nincs integrációs stratégia, amiben meg kellene határozni a gazdasági priorításokat, létre kellene hozni a stratégiának megfelelõ közgazdasági feltétel- és eszközrendszert.
A tagszövetségeink többségét a kormányzati szervek az átvilágítást megelõzõ országfelmérés kérdõívének válaszadási munkáiba bevonták. Jóllehet mind a kormányzati, mind az érdekképviseleti szervektõl igénylik a gyakoribb információáramlást, a kérdõíves felmérés óta azonban nincs információjuk az adott szakterületen a tárcák tevékenységérõl.

2. A csatlakozási tárgyalások megkezdésének idõpontjára kellõ mélységben és reálisan fel kellett volna térképezni a hazai érdekeket, ki kellett volna alakítani ezek védelmében alkalmazandó érvrendszert, valamint tisztában kellett volna lenni az EU reális elvárásaival. Ez nem így történt, az EU érveit gyakran feltétel nélküli fogadjuk el, és ez nagy gazdasági károkat okozhat. Pl. a 2001. elejétõl várhatóan hatályba lépõ csomagolóeszköz-hulladék hasznosításáról szóló irányelv honosításakor 50 %-os hasznosítás elérését tervezik 2005-re, miközben a tagállamok is csak átlagban 32 %-os arányt értek eddig el a mûanyag hulladék újrahasznosításban. Magyarországon reális, távlati célként 15 %-os arányt lehet kitûzni. Ennél magasabb arány elérése már energetikai hasznosítómûvek beruházását igényli.
A hazai ipar védelmében még a meglevõ lehetõségeket sem használjuk ki. Erre példa gyógyszeripar.
1996. EU Tanácsi Határozat hangsúlyozza hogy "az európai iparpolitika nem hagyhatja figyelmen kívül ennek a szektornak speciális természetét, amely szektor mind a közegészségügyet, mind a társadalombiztosítást érinti",
-"ez a probléma a tagországok saját hatáskörébe tartozik", ..."õk a felelõsek a saját egészségügyi kiadásaik megtervezéséért és annak anyagi fedezetéért",
-"minden tagországnak saját magának kell meghatároznia, milyen intézkedések segítik elõ legjobban a versenyt, miközben hozzájárulnak a tb-költségvetés egyensúlyához, lehetõvé téve ugyanakkor a gyógyszerszektorban a technológiai fejlesztést",
-a gyógyszerszektor iparpolitikájában elsõbbséget kell hogy kapjon a társadalomnak a biztonságos és hatékony, relatíve olcsó gyógyszerekkel való garantált ellátása.
Az elmúlt 10 évben az egymást követõ kormányok:        
- nem éltek a Társulási Megállapodásból, illetve az 1992. márciusában aláírt Ideiglenes Megállapodásból fakadó azon lehetõséggel, hogy a hazai gyógyszeripar védelmében évente csak az ott meghatározott értékhatárig engedélyezték volna gyógyszerek behozatalát az EU országaiból,
- nem fogadták el azt a gondolatot, hogy a gyógyszerek társadalombiztosítási támogatási rendszerén keresztül nyújtsanak védelmet a hazai gyógyszeriparnak (amire pedig EU-országokból is találunk korábbi példákat),
- nem ismerték el az ipar igényét, hogy termelõi árait az õt ért inflációs hatásoknak megfelelõen emelje,
- nem adtak központi K+F támogatást az iparnak, még a termékszabadalomra való, sok áldozattal járó átmenet kapcsán sem,
- nem tudtak elérni gazdaságdiplomáciai eredményt az orosz export drasztikus visszaesése idején, sem 1991-92-ben, sem 1998. óta.
Számos tagszervezetünk felismerte, hogy az érdekérvényesítés és információhoz jutás legkézenfekvõbb módja az, ha tagok lehetnek az EU mellett mûködõ nemzetközi szakmai szövetségekben. Van olyan tagszövetségünk, amelyik három nemzetközi szövetségnek is tagja.
A hazai szakmai szövetségek számára hatalmas feladat, hogy egyáltalán bejussanak az EU mellett mûködõ nemzetközi szövetségekbe, aminek két nagy akadálya van: a nemzetközi szövetség tagságával járó anyagi megterhelés, másrészt a nyelvi akadályok. Ha ezt a kettõt sikerül teljesíteni, a szövetségek tapasztalatai alapján jelentõs információkhoz jutnak és az adott ágazat csatlakozási feltételeivel is tisztában lesznek. Annak azonban tudatában vannak, hogy ez az egyetlen járható út érdekeik hathatós védelmére. Nem elhanyagolható szempont, hogy ilyen kapcsolatokon keresztül lehet megismerni azokat a - vámhatárok lebontása után is alkalmazható - piacvédelmi intézkedéseket, amelyeket az Unión belül hatékonyan tartják távol a versenytársakat.
Az EU esetenként olyan elvárásokat támaszt a csatlakozni kívánó államokkal szemben, amit maga sem teljesít, illetõleg nem tart be következetesen. Ezt természetesen nem ismeri el, hanem hosszú évtizedek piacgazdasági gyakorlatában megérlelõdöttt, kifinomult és jól bevált taktikus érvekkel támasztja alá saját gyakorlatát. Ezért a tárgyalások hatékonyságát nagyban emelné az elõzetesen feltérképezett EU módszerek lehetõség szerinti alkalmazása. Ha erre nincs mód, legalábbis érvelni lehetne az olykor ellentétes EU gyakorlattal. Pl. a szubvenció tilalmát mind a mai napig megszegik az EU-n belül, ha egy ágazat helyzetét válságosnak ítélik.

II. Horizontális csatlakozási témakörök, a tagság közös problémái:

1. A környezetvédelem EU csatlakozási felkészülés során szinte minden szakmai szövetségnek gondot okoz. Az elõírások teljesítése olyan terhet ró a cégekre, melyet a jelenleg számba vehetõ forrásokból – évtizedes távlatban is – csak erejüket meghaladó nehézségek árán lesznek képesek kigazdálkodni. Ezek teljesítése tehát állami vagy EU források nélkül aligha oldható meg.
További gondot jelent, hogy míg az ország készül a csatlakozásra, folynak a tárgyalások, jogszabályainkat harmonizáljuk, környezetvédelmi lemaradásunkat igyekszünk bepótolni, eközben az uniós szabályozás is halad elõre. Más témakörökben is felvetõdhet, de itt súlyosabb a probléma: mihez is harmonizáljuk a szabályozásunkat. Ahogy az idõ elõrehalad, egyre több példa adódik. Pl. uniós szinten tervezik, hogy a gyártókat kötelezni fogják a használhatatlanná vált gépkocsik és számítógépek visszavételére. Erre sem vagyunk felkészülve.
A környezetvédelmen belül a hulladékgazdálkodásra a csatlakozási felkészülés során jelentõs feladatok nehezednek. Magyarországon a termelésben keletkezõ szilárd hulladék GDP arányosan háromszorosa az OECD országok átlagának. Ennek csökkentése elsõsorban az ipari szerkezetváltás segítségével mehet végbe.
A hulladékgazdálkodás feladatainak végrehajtásához nem elég megalkotni a hulladék törvényt, komplex eszközrendszer (jogi-, gazdasági-, mûszaki szabályozás) szükséges, és a végrehajtás jelentõs költségvetési támogatást, és uniós finanszírozási forrásokat is feltételez.

2. Verseny, egységes piac
Jóllehet exportunk túlnyomó része ma is az EU-ba irányul, a csatlakozás mégis olyan versenynek teszi ki a gyengén tõkésített magyar cégeket – elsõsorban kis- és középvállalkozásokat, - amelyben nem tudnak helyt állni. Versenyképességük és tõkeerejük növelése érdekében még a csatlakozás elõtt elengedhetetlennek tartjuk a vállalkozásokra háruló közterhek jelentõs és érezhetõ mérséklését.
Liberalizálni, a totális versenynek kitenni a hazai cégeket akkor szabad, ha annak a szabályozási feltételeit a kormány megteremti (pl. liberalizált piac hatékony versenyjog nélkül csak a tõkeerõs külföldi cégeknek lenne elõnyös).
Nem ismeretes, hogy milyen kormányzati elképzelések vannak az egységes piacon biztosítandó egyenlõ versenyfeltételek megvalósítására, valamint hogyan gondolják az állami támogatás rendszerét az EU ezirányú politikájával összehangolni. Fontosnak tartjuk, hogy a KKV szektorra vonatkozo állami segítség (programok) ne csak a termelést, de a szolgáltatásokat is támogassák.
A hazai cégek megerõsödését szolgálná, ha a közbeszerzések területén EU konform módszerekkel lehetne õket elõnyben részesíteni. Ezek a piacvédelmi eszközök azonban szakmánként változók és a szakmai szövetségeknek maguknak felkutatniuk. Tapasztalatokat EU-s szintû szakmai szövetségektõl lehet és kell elsajátítaniuk.

3. Adóügyek
A magyarországi társasági nyereségadó 18 %-os, EU mértékkel mérve is alacsony. Ha azonban a Kormány erõteljes gazdasági növekedést szeretne, Írországról kellene példát venni, ahol a feldolgozóiparra vonatkozó 10 %-os társasági adó mérték mellett érték el a magas növekedési rátát.
A társasági adó mértékét nem önmagában kell nézni, hanem egyéb terhekkel együtt. Pl. iparûzési adóval együtt – 10 % nyereségességet feltételezve – már megközelíti a 40 %-ot. Ez magasabb, mint az OECD átlag és EU viszonylatban sem számít alacsonynak.
Felvetõdik, hogy a ténylegesen fizetett társasági adó – az adókedvezmények miatt - ennek kétharmada. Adókedvezményben azonban csak néhány nagy multinacionális cég részesül. A vállalkozások 99 %-a számára az adókedvezmény igénybevételéhez megszabott normatív feltételek teljesíthetetlenek. Az adókedvezmények EU konformitását meg kellene vizsgálni, különös tekintettel a hosszú távú kiszámíthatóságra.
Nem tartjuk meggyõzõnek azt az indoklást, hogy az EU csatlakozási követelményekkel magyarázzák az ÁFA kulcsok módosítását. Egyrészt a felsõ kulcs – ami európai viszonylatban is magas – csökkentését kompenzálandó a kedvezményes kulcsot emelni akarják csaknem olyan mértékûre, mint az EU-ban a normál ÁFA kulcs. (12-rõl 14 %-ra emelnék itthon, miközben az EU normál kulcsa 15 %). Igencsak meggondolandónak tartjuk az energiatermékek átsorolását kedvezményes kulcs alól a normál kulcs alá, mert az EU-ban is van rá precedens, hogy kedvezményes kulcs alá tartoznak (pl. a földgáz és az áram Portugáliában, Görögországban és Írországban). Nálunk pedig a kedvezményes kulcs közel megegyezik az EU normál kulcsával. Nehezen hihetõ, hogy ennek nem lenne inflációs hatása.
Véleményünk szerint az EU konformítás jegyében kellene megreformálni a helyi finanszírozás rendszerét és ennek keretében újragondolni a helyi adók rendszerét.

4.Foglalkoztatás, szociális ügyek: munkavédelem, munkaegészségügy.
A csatlakozás feltételéül elõírt jogharmonizációs tevékenység az eddigiekben elõzetes hatásvizsgálatok és megfelelõ idõbeli ütemezés nélkül történt. Ennek következtében egyes esetekben (pl. képernyõs munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményei) a gazdálkodó szervezetek felkészülésének lehetõségei szûkültek, mert a direktívák honosításával kapcsolatos költségeket, kiadásokat elõre nem lehetett megtervezni és a bevezetésre rendelkezésre álló idõ túl rövid.
Munkaadói szempontból a munkahelyi egészség és biztonság védelmének követelménye szorosan összefügg a harmadik, un. balesetbiztosítási ág létrehozásának szükségességével és idõszerûségével.
Az európai direktívák honosítása a munkavédelmet érintõ már hatályos belsõ jogszabályok közötti összhang megteremtését is szükségessé teszi, ezért nélkülözhetetlen a belsõ szabályozás harmóniájának mielõbbi megteremtése.
Magyarországon jelenleg felsõfokú munkavédelmi szakképesítést csak posztgraduális úton lehet szerezni. A közeljövõben sürgõs megoldandó feladat a graduális felsõfokú munkavédelmi szakképzés kidolgozása, mert – ismereteink szerint – ennek megoldása uniós követelmény. A képzési koncepció kialakítása, valamint a képzés személyi és szervezeti feltételeinek megteremtése idõigényes tevékenység, amelynek elõkészítõ munkálatait haladéktalanul meg kell kezdeni.
Magyarországon egységes munkafelügyelet jelenleg nincs – a szociális partnerek ezért kezdettõl fogva egyetértettek az ILO munkavédelmi missziójának a munkafelügyeletek egységesítésére vonatkozó ajánlásával.
A szociális párbeszéd rendszerét átalakították. Az új rendszerben több fórum alakult (OMT, GT, IT, stb.) melyek még nem mûködnek olajozottan. A törvényalkotás során számítanak a munkaadók véleményére, de általában rövid az erre szánt idõ, melyet a 3 hetes parlamenti menetrend is behatárol.
A csatlakozás elõkészítésének minden fázisába szükségesnek tartjuk a szociális partnerek bevonását.

5. A Strukturális alapokhoz (csatlakozás elõtti alapok) való hozzáféréshez szükséges lenne, hogy az adott régió képviselõi önállóan döntsenek a saját fejlesztési elképzeléseikrõl (természetesen az EU és az ehhez igazodó magyarországi – priorítások megszabta - keretek között). Ennek az a feltétele, hogy regionális szinten legyen elegendõ információ az igénybe vehetõ forrásokról, a pályázati feltételekrõl és ezek átláthatók legyenek..

III. A szakmai tagszervezetek felkészültsége, problémái:

A/ Az ágazati tagszervezetek


1. A bányászat egyes területeire derogációt kell érvényesíteni. Az állami tulajdonban volt bányászat olyan gazdasági, környezeti és szociális viszonyokat alakított ki, amelyeket rövid idõ alatt európai uniós követelményeknek megfelelõen átalakítani állami szerepvállalás és támogatás nélkül nem lehetséges. A bánya bezárásáig az 1990 elõtt állami beruházással létesített szilárdásványbánya esetében a rekultivációs és bányabezárás költségeit az államnak át kell vállalnia függetlenül attól, hogy a bányát privatizálták-e vagy sem.
A magyarországi szénbányászat sorsa alapvetõen a szénbázisú energiatermelés lehetõségeitõl függ, miután az ipari és lakossági igény szinte teljesen megszünt. Szakmai körökben úgy látják, hogy az áramimport felszabadítását az EU igyekszik erõltetni, hogy az Unióban meglevõ erõmûvi többletkapacításoknak így teremtsen újabb piacot. Ugyanakkor arra semmilyen garancia nincs, hogy amikor a magyar erõmûparkot visszafejlesztették, ugyanolyan alacsony áron lehet majd áramot vásárolni az uniós piacon, mint ma.
Az uniós csatlakozáshoz elengedhetetlen lenne, hogy a bányatörvényt, a földtörvényt és a kisajátítási törvényt összhangba hozzák egymással.

2. Az energiatermelés területének felkészültsége számos feldolgozóipari tagszervezetünk, mint energia nagyfogyasztók jövõbeli versenyképességét befolyásolja. Az energiaszektor a vezetékes (gáz és villamos energia) energiahordozók kivételével teljesen liberalizált, érvényesülnek az EU belsõ piacára vonatkozó irányelvek. Az árak vonatkozásában a fokozatos emelés hatására az energiaárak lassan fedezik a költségeket, de a tarifa szerkezet kiigazításra szorul.
Tekintettel a környezetvédelmi elõírások teljesítésében levõ lemaradásunkra, a tárgyalások során ragaszkodni kell ahhoz, hogy minden olyan jogforrás alól, ami ez idõ alatt keletkezik, derogációt kell kérni. A felhasználói szektor érdekében egyes olajipari termékeknél Magyarország a csatlakozás után átmenetileg folytatni kívánja az uniós szintnél alacsonyabb vámok alkalmazását.
Az energiaszállító hálózatok hozzáférése monopolizált. Még viták vannak – fõleg a gázszállítás .- liberalizálható-e a hozzáférés és ennek milyen hatásai lesznek, milyen árszabályozási modellt kellene alkalmazni. Problémát jelent még a szén- (integráción kivüli bányák) állami támogatásának leépítése.

3. A cementipar számára az EU környezetvédelmi követelményeinek teljesítése problémás. Ez két területen jelentkezik: a levegõtisztaság és a hulladékgazdálkodás területén.
A hazai cementipar jövõbeli versenyképességének kulcskérdései:        
- az energiaköltséget racionalizáló és mérséklõ alternatív tüzeléstechnológia EU gyakorlatának átvétele, különös tekintettel a másodlagos tüzelõanyagok (hulladéktüzelés) alkalmazására,       
- a gyári kiszolgálás magas szintû korszerûsítése (csomagolás, rakodás),       
- a profil bõvítése a kedvezõ gyártóhelyi adottságok kihasználásával,       
- EU termékszabványok további átvétele.

4. Az építõanyagiparban a külföldi tõke jelentõs pozicíókat szerzett, részaránya egyes szakterületeken meghatározóvá vált. Az ágazat további fejlõdését befolyásolja az importáruk erõteljes versenye. A fejlett piacgazdaságú országok magas minõségû termékekkel, a volt szocialista országok a hazainál is olcsóbb tömegtermékekkel jelennek meg a hazai piacon. A hazai igények polarizálódnak (igénylik a megfelelõ minõségû és választékú olcsóbb és – egy szûkebb körben – a kiváló minõségû, drágább, speciális termékeket). Szükséges tehát a termékszerkezet további korszerûsítése.
Az EU csatlakozásig meg kell oldani a fajlagos energiaköltség csökkentését, szabványok átvételét, környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztést.
Az építési célú termékek importjánál a vámszerveknek meg kell vizsgálni a minõségigazolás, illetve mûszaki engedély meglétét. Az elõírt dokumentumokkal nem rendelkezõ termékek nem hozhatók be és mindezek ellenõrzését a vámeljárás keretében kell megejteni. Ezért a vámeljárás mai gyakorlatát módosítani kell.

5. Az építõipari szakma kész a csatlakozásra, derogációra, halasztásra nincs szüksége. Ez annak köszönhetõ, hogy a magyar építõipar már a nyolcvanas években nemzetközi körülmények között mûködött és minõségileg, szakmailag, valamint a szabványok területén rákényszerült az EU harmonizációra. Az ÉVOSZ azon dolgozik, hogy a magyar építõipar diszkriminációtól mentesen csatlakozhasson az EU-hoz. Így a kölcsönösség alapján a magyar építõmunkások és vállalkozások adminisztratív korlátozások nélkül mûködhessenek majd az EU piacán és ugyanazt a bért kapják meg, mint más EU tagországokhoz tartozók.

6. A vas- és acélipar számára problémát jelent az 1953-ból származó és 2202 közepén lejáró Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) megállapodás. Ha Magyarország a feltételezett 2002. január 1-én ténylegesen az EU tagjává válik, még abban az esetben sem érdemes vállalni a valamivel több, mint fél éves idõszakra az ESZAK csatlakozással járó költséget és munkát.
A társulási szerzõdés megszabta az ágazatnak adható állami támogatás kereteit. A szerzõdés szerint az öt évre szóló vaskohászati szerkezetátalakítás céljára nyújtott támogatás 1996 végével lejárt. Magyarország kezdeményezte ennek további öt évre történõ meghosszabbítását. A tárgyalások során a magyar kormányzati tárgyaló delegáció nem tett meg mindent a szakma érdekében.
A magyar acélipari vállalatoknak 25 milliárd forintot kell beruházni ahhoz, hogy környezetvédelmi szempontból felzárkózhassanak az EU által elvárt színvonalhoz. Minõségügy tekintetében a cégek mindegyike rendelkezik nemzetközi szervezetek által tanúsított minõségbiztosítási rendszerrel. A szabványosítás helyzete szervezetileg megoldott, de a szabványok honosítási költségei meglehetõsen nagyok. A gyengébb helyzetû vállalatok e vonatkozásban támogatásra szorulnak.
Az ágazat derogációs igényei:

  • a külföldi tulajdonú cégek adózási rendszere (osztalékadó),
  • piacvédelem érvényesítése a külkapcsolatokban
  • az ipari nyersanyagokra vonatkozó vámok mértékének megfelelõ szinten tartása,
  • a környezetvédelmi elõírások teljesítése
  • szerkezetátalakítási támogatás fenntartása.

7. Az aluminiumipar részérõl szükség van környezetvédelmi derogációkra. Az elõírások teljesítéséhez, - melyek a levegõtisztasággal, a veszélyes hulladék kezelésével, valamint a talaj, illetve talajvíz szennyezéssel kapcsolatosak,- mintegy 5 milliárd forint beruházás szükséges. A derogációt az teszi indokolttá, hogy az aluminiumipari társaságok nem képesek az EU összes elõírásának maradéktalan teljesítéséhez szükséges beruházási forrásokat kitermelni.

8. Az energetikai berendezésgyártás területén szükségesnek tartják, hogy mielõbb megismerhessék és hozzáférhessenek azokhoz a támogatási formákhoz, amelyek a technológia, a know-how-transfer, a környezetvédelem és az oktatás-képzés területén segítik a
vállalatok versenyképességének növelését. Rendkívül fontos lenne az európai szabványhonosítási folyamat felgyorsítása, a Magyar Szabványügyi Testület teljes jogú tagságának elérése az európai szabványügyi testületekben, hogy véleményezhesse a kidolgozásra kerülõ szabványokat. A környezetvédelmi elõírások teljesítéséhez türelmi idõ és támogatás szükséges.

9. A gépipar meghatározó exportpiaca már ma is az EU. A társulási szerzõdésnek megfelelõen az idevonatkozó vámok lebontása megtörtént. Az EU piacokért folyó versenyben csak úgy tudják részesedésüket megtartani, ha ismerik, alkalmazzák a megfelelõ minõségbiztosítási rendszert. Várható tehát, hogy a gépiparban a csatlakozás nem fog negatív hatással járni. Késõbbiekben bizonytalanságot okozhat, meddig tartható a versenyképesség fõ tényezõje, az alacsony bérek, valamint hogyan alakul az árfolyampolitika. Egyes gépipari cégeknél felmerülnek környezetvédelmi gondok is.

10. A vegyipar termelése a rendszerváltozás után az ipari átlagot meghaladó mértékben zsugorodott, a feldolgozóiparban részaránya jelentõsen csökkent. Változott a vegyipar szerkezete is: a mûanyag-alapanyaggyártás kivételével jelentõsen csökkent az anyagjellegû termékek gyártása (mûtrágyák, szervetlen vegyipari termékek stb.), hasonló arányú a termeléscsökkenés a magas feldolgozottsági fokú termékeket elõállító növényvédõszer-gyártásnál is.
Az ágazatnak két indokolt derogációs igénye van: 1.Átmenetet kérnek a környezetvédelmi elõírások teljesítésénél. 2.A már kialakult termelési együttmûködések fenntartása és néhány esetben jelentõs logisztikai elõnyök miatt a csatlakozás után is fenn kell tartani a vámmentességet néhány vegyipari alapanyag (vinilklorid, metanol stb.) kumuláción kívül esõ országokból történõ behozatalánál.
A magyar vegyipar versenyhelyzete még a mentességi igények elfogadása után sem lenne erõs, ezért az ágazat ragaszkodik ahhoz, hogy a magyar tárgyaló delegáció következetesen képviselje azokat.

11. A gyógyszergyártás és forgalmazás nagyrészt már ma is EU-konform. Az EU gyógyszerekre vonatkozó kétféle, hatásában azonos jellegû szabályozása, a kiegészítõ oltalmi bizonyítvány és a törzskönyvi adatvédelem azt célozza, hogy az originátor készítménye minél tovább maradhasson monopol pozícióban a piacon. E rendelkezések árvétele alól indokolt derogációt kérni nemcsak a generikus gyártók érdekében, hanem a gyógyszerek finanszírozói, a Tb, a kórházak és a betegek fizetõképessége szempontjából az lenne elõnyös, ha minél elõbb rendelkezésre állnának a hatékony, bevált gyógyszerek generikus megfelelõi. A hazai törvényalkotók a jogharmonizációs kötelezettség teljesítésével ne állítsák az iparágat megoldhatatlan feladat elé azzal, hogy az EU direktíváknál szigorúbb elõírások ne szülessenek és megfelelõ türelmi-felkészülési idõt, 10-12 éves moratóriumot (a környezetszennyezõ kibocsátások a moratórium idõszakában nem nõhetnek a jelenlegi szinthez képest), az EU jogszabályok betartása alól az iparág részleges mentességet kapjon. Türelmi idõre két okból van szükség: 1. Bizonyos teendõk ellátása technikailag még akkor is több évet igényel, ha rendelkezésre állna minden szükséges pénzeszköz, 2. A környezetvédelmi beruházások fedezete csak többéves idõszak alatt termelhetõ ki. A moratórium ideje csökkenhet, ha a cégek állami vagy EU forrásból támogatást kapnának környezetvédelmi beruházásaikhoz.

12. Az egészségügyi termékek gyártásának területén a szakma véleménye szerint sikerült a tárcával olyan rendeletet kidolgozni, amely lényegében tükrözi a szakma és az Európai Unió elvárásait és megfelel az átmeneti idõszak követelményeinek.
13. A könnyûipar: részérõl nem a csatlakozás jelenti az igazi problémát, hanem a ma is jelenlevõ, versenyképességgel kapcsolatos gondok. Versenyben ugyanis csak azok maradhatnak, akik korszerû, tudás- és eszközigényes technológiákat képesek mûködtetni, kiváló minõségû termékekkel jelennek meg, mindezt magas termelékenységgel mûvelik. Ehhez javítani kell a hazai gazdasági környezetet, az export akadályait meg kell szüntetni, megfelelõ árfolyampolitika kell, és csökkenteni szükséges az élõmunka terheit.

14. Az élelmiszeripar a csatlakozási tárgyalások számos témakörében érintett, bár az eddig lezárt fejezetekben, illetve az átadott pozíciós papírokban nem merült fel speciális élelmiszeripari probléma. Ez annak a következménye, hogy a szakmai szövetséget bevonták az átvilágításra történõ felkészülésbe, másrészt az ágazat erõteljesen érdekelt a nyugat-európai exportban, így gyorsan meg kellett alkotni a korszerû, harmonizált élelmiszerjogot. Ezt azonban be is kell tartatni a gazdaság szereplõivel.
Az ágazat vállalkozásainak jelentõs része szenved az ágazaton kívüli gazdasági erõfölénytõl. Erre a problémára versenyjogi megoldást kívánnának. Nem közömbös az ágazat számára az sem, hogy a csatlakozással bekövetkezõ versenyben hogyan képesek helytállni. Ennek feltétele a megfelelõ tõkeerõ, amit a közterhek, elvonások szintjének csökkentésével a kormány befolyásolni tud.
Az ágazat helyzete erõteljesen kötõdik a mezõgazdaság témakörében folyó érdemi tárgyalásoktól. Az agrár fejezet a csatlakozás egyik legproblémásabb, egyben leginkább átpolitizált területe. Nincs nemzeti konszenzus a mezõgazdaság jövõjérõl. Az utolsó tárgyalási körökben kerül sorra, így az élelmiszeripar állásfoglalása csak késõbb, a mezõgazdasági kérdések tisztázódása után fog kialakulni. Az ágazat képviselõi szeretnék, ha az MGYOSZ elnökség problémáikra késõbb még visszatérne.

15. Az elektronikai – mûszer-, híradástechnikai-, ügyvitel- és számítástechnikai - gyártás ágazatai elsõként szembesültek a piac liberalizálásával. Elektronikai alkatrész-gyártásunk szinte teljesen megszûnt, készülék- és berendezés gyártás piaci versenyben igyekezett talpon maradni. A szakterület többségében meghatározó a külföldi érdekeltség (tulajdoni, vegyes vállalati stb.). Ez és a piaci követelmények kikényszerítették az EU módszerek, normák átvételét vagy legalább a felkészülést rájuk. A hír- és távközlési szolgáltatások alapvetõen koncessziókra épülve fejlõdtek. Az európai uniós felzárkózás alapján történt a pályázatok kiírása, elnyerése, illetve a célok megvalósítása. Technikai oldalról derogációs igény nincs.
A jogharmonizálás terén az egységes hírközlési törvény kidolgozása következik. A szakma megítélése szerint az EU konform szabályozás teljes körû átvételéhez szükség lesz türelmi idõre.

16. Az informatikai szektorban leginkább elõrehaladott a globalizáció. A csatlakozás nem jelent új követelményeket. A felkészülés során fejleszteni kell az informatikai képzést a felnõttoktatásban is. Szabályozás terén át kell venni és alkalmazni az EU szellemi termékekre és az elektronikus berendezések hulladékainak kezelésére vonatkozó szabályozását.

17. A nyomdászattal szemben az EU csatlakozás 3 fõ követelményt támaszt: a technológiai fejlesztést, a környezetvédelmi elõírásokat és a szakemberképzést. Az EU elvárja, hogy flexibilis képzettségû szakemberek dolgozzanak a munkaerõpiacon és általánosan elfogadott gyakorlat, hogy az emberek egy életen át képzik magukat. Elengedhetetlen az idegen nyelv ismerete is, enélkül nem lehet külföldi szakmai gyakorlatot folytatni.
A környezetvédelmi elõírások teljesítése és a technológiai fejlesztés függ a finanszírozási lehetõségektõl. Az ezekhez szükséges forrásoknak fõleg a nyomdaipart tulnyomóan képviselõ kis- és középvállalkozások vannak híjával.

18. A csomagolóipar számára – a piaci viszonyok oldaláról - az EU csatlakozás nem jelent lényeges változást. A csomagolószerek piaca EU viszonylatban teljesen liberalizált, a vámok lebontásra kerültek, illetve kerülnek, piacvédelmi intézkedésre eddig sem volt példa.
Szabályozási illetve jogharmonizációs szempontból a csomagolóipart érintõ legtöbb jogszabály már megszületett és hatályba lépett (pl. élelmiszer törvény, fogyasztóvédelmi törvény és ehhez kapcsolódó jogszabályok).
Jelenleg folyik a csomagolásról és csomagolási hulladékokról szóló ajánlás magyar jogszabályok közé történõ beillesztése. Ezzel kapcsolatban a szakma egyetértésével a kormány derogációs igényt terjesztett elõ. Ez azonban nem megy túl azon a mértéken, amit az EU néhány tagországának eredendõen biztosított, így 2005-re irányozza elõ a kibocsátás arányában 50%-os átlagos hasznosítási arányt. Amennyiben a jogi szabályozás idõben megszületik és tartalmát tekintve EU-konform lesz, úgy ez a feltétel teljesíthetõ.

19. A kereskedelem – miután a fogyasztóvédelmi törvény megszületett és hatályba lépett – különösebb problémával nem fog szembe nézni a csatlakozás során.

20. A közúti közlekedési szakma szerint szükség van egy átmeneti idõszakra, amíg a külföldiek is bekapcsolódhatnak a belsõ szállításba (kabotázs). Nagy terhet róna a magyar fuvarozókra az EU adók átvétele, különösen a 25 tonnánál nagyobb össztömegû tehergépjármûvek esetében (a jelenlegi súlyadó 3-3,5-szerese). Az EU-ban a közúti jármûvek számára nagyobb tengelyterhelést engedélyeznek, mint nálunk. Ez a hazai utakon nagy rongálódást okozhat. Idõ szükséges ahhoz is, hogy a személyszállítási közszolgáltatások veszteségeit kiegyenlítõ állami támogatás és keresztfinanszírozás rendszerérõl az EU-ban alkalmazott állami és önkormányzati veszteségfinanszírozásra térjünk át.

21. A vasúti közlekedés: területén a csatlakozástól szét kell választani az infrastruktúrát és az üzemeltetést, biztosítani kell, hogy mindazok hozzáférjenek – bizonyos díj fejében - a hálózati pályához, akik rendelkeznek EU vasúti licenccel. A szabad pályahasználat alól legalább 5 éves mentességet kell igényelni és alkalmazását fokozatosan lehet csak bevezetni.
22. A belvizi hajózás: a Kormányálláspont szerint nem, a szakma álláspontja szerint problémát jelent a (kabotázs). A magyar hajópark jelenlegi állapotában nem képes a versenyre, kevés a korszerû és a rajnai hajózásra is alkalmas hajó. Ezért derogáció szükséges az alól a szabályozás alól, ami szerint minden új hajó beszerzését leselejtezésnek kell kisérnie.
23. A légi közlekedés: területén legalább öt jogszabály alól kell átmeneti mentességet (derogációt) kérni. Ezek a magyar légitársaság tõkeerejének erõsítéséhez és a liberalizált piacon a versenyképességhez szükségesek (repülõtéri földi kiszolgálási piac megnyitása, zaj határértéket meghaladó repülõgépek üzemeltetése, többségi magyar tulajdonban levõ társaságok tevékenységi engedélye, légi útvonalakhoz hozzájutás, légi tarifák megállapítása).
Derogáció szükséges az állami támogatások és a személyszállítási közszolgáltatásokra vonatkozó közösségi jogszabályok esetében is.

24. A víz- és csatornaszolgáltatás területén el kell érni, hogy az EU jogharmonizációba illeszkedõ rendeletek kimunkálása során a szakma javaslataira, véleményére jobban támaszkodjanak a jogalkotók. A szakma képviselõi elengedhetetlennek tartják és kezdeményezik az EU-konform viziközmû szolgáltatásról szóló törvény megalkotását. Ez elõsegítené az országban mûködõ mintegy 340 kisebb-nagyobb szolgáltató nagyobb egységekbe történõ integrálódását.
A települések szennyvizének megtisztítása, az ivóvíz minõségének EU követelmények szerinti biztosítására 10-15 éves moratórium szükséges és rendkívül nagy költségekkel (kb. 1.200 milliárd forint) járó beruházásokat igényel. Az ehhez szükséges összegek elõteremtéséhez több, különbözõ (EU, állami fogyasztói) finanszírozási forrásra kell támaszkodni.
Az Energiahivatalhoz hasonlóan szükséges lenne egy víz- és csatornadíjak megállapítását szakmailag ellenõrzõ független árhatóság létrehozására.


B/ A nem ágazati tagszervezetek
1. Az un. környezetvédelmi ipart megtestesítõ cégek képviselik a környezetvédelem tipikusan horizontális szakágazatát. A gazdaság egyéb szereplõivel ellentétben e szektor számára az EU csatlakozás folyamata nagymértékû piacnövekedést jelent, amelyet célszerû a magyar gazdaság érdekében hazai vállalatok megerõsítésével támogatni. A szükséges és ütemezett kapacitásbõvítéshez információra és elsõsorban állami támogatási rendszerre van szükség.
A szektor a 90-es évektõl indult fejlõdésnek, és ma kb. 2000 vállalkozás él környezetvédelmi tevékenységbõl. Tõkekoncentrációjukat tekintve 50 % külföldi tulajdonban van. A környezetvédelmi eszközök, berendezések gyártóit és forgalmazóinál ez az arány közel 80%-os. Ha a csatlakozásig nem kap támogatást a környezetvédelmi ipar-szektor, akkor az EU normákhoz történõ felzárkózás mintegy 2500 milliárd forint értékû környezetvédelmi feladatát méginkább a külföldi tulajdonú cégek fogják elvégezni a magyar ipar ígéretes szegmensének megerõsödése helyett.
2. A felnõttképzés szakmai képviselõi az EU csatlakozástól egyrészt piacbõvülést (Magyarország multiplikátor szerepének felértékelõdése), másrészt a verseny fokozódását (külföldi cégek megjelenése) várják. A képzés nemzetközivé válása egy sor metodikai és marketing problémát is felvet. A csatlakozásra felkészülés jegyében egyre több cég érzi szükségét a minõségi megmérettetésnek és vesz részt nemzetközi minõségbiztosítási rendszerben.

Összeállította: dr.Cseresné Kovács Zsuzsanna